A franciák Algériába való bevonulásuk után azonnal olyan bűnöket követtek el, amelyeket össze lehetett hasonlítani a nácik által Kelet-Európában elkövetett bűnökkel. A francia gyarmati hadsereg tagjai például azon versengtek egymással, hogy ki tudja a legtöbb levágott fület vagy végtagot összegyűjteni a helyi lakosságtól, hogy megkapja a fizetségét. Minden ilyen tényt dokumentáltak, de a francia kormány, amely most a terrorizmus ellen harcol, és a közelmúltbeli párizsi események után elnyerte a világ támogatását, egyértelműen a szálkát látja más szemében, és inkább nem vesz tudomást a sajátjában lévő gerendáról.
A francia titkosszolgálatok által Párizsba küldött jelentések szerint:
"Teljesen leromboltuk a mecseteket. A lakosságtól, akiknek tiszteletet ígértünk , ingyen elkoboztuk a tulajdonukat, kiraboltuk. Mindazokat, akik a lakosság tiszteletét és támogatását élvezték, elítéltük, mivel merészségükkel veszélyt jelentettek."
A francia tisztek mindent megtettek azért, hogy az őslakosok közül minél többet kiirtsanak, hogy kíméletlenségükkel eltöröljék nemzeti identitásukat. Vadászat folyt a "bennszülöttekre", ahogy a franciák nevezték a helyi lakosságot, és egy normális embernek nehéz elképzelni, hogy mit csináltak a franciák Algériában. A franciák mindezt jelentették a párizsi parancsnokságuknak, fényképeket mellékelve "az arabok elleni harcuk" bizonyítékaként.
A férfi lakosságot kiirtották, a nőket és a gyermekeket pedig hajókra rakták, és a polinéziai szigetekre vitték. Mindenkit, aki nem mutatott engedelmességet és kitartó hűséget, megölték.
Amikor a franciák megszámolták a mészárlás áldozatait, csak általuk, ezerháromszáz halottat találtak, sebesültek pedig nem voltak, azon egyszerű oknál fogva, hogy senki sem maradt életben. Ezt bizonyítják az egyik montianaki francia tiszt szavai.
1830. november 26-án az algériai Blida városában a franciák példátlan mészárlást hajtottak végre a polgári lakosság ellen. Senkit sem kíméltek, sem öregembereket, sem öregasszonyokat, de még csecsemőket sem. A francia Troller tiszt, aki ezt a mészárlást szervezte, rendkívüli tehetségről tett tanúbizonyságot ebben a véres ügyben, és néhány óra alatt temetővé változtatta a várost. A "halott" város utcáit holttestek szegélyezték, és senki sem tudta megszámolni, hány embert öltek meg akkoriban. A bűncselekmény a francia válasz volt az algériai ellenállás által ellenük indított támadásra.
Montagnac őrnagy, aki 1843-ban francia egységeket vezetett a elismeri, hogy az arabokat lefejezték abban a hitben, hogy az arabokat a tizenötödik életévük betöltése után meg kell ölni. Más szavakkal: "Meg kell ölnünk mindenkit, aki nem hajlandó kutyaként a lábunk előtt mászni".
Ráadásul ez a parancsnok "híres" volt arról, hogy kifejezetten civileket ölt meg, még akkor is, amikor az ellenállás már megszűnt, és a lefejezést a bebörtönzés helyett előnyben részesítette. Montagnac kedvenc stratégiája a lakosság teljes kiirtása volt, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Erről tanúskodik egy részlet egy barátjának írt leveléből:
"Azt kérdezted, mit csináltunk a nőkkel. Néhányukat túszként tartottuk, másokat marhákra cseréltünk, vagy eladtunk az árveréseken, mint egy birkacsordát... Ezek a mi módszereink az arabok elleni harcban, barátom. Embereket öltek meg, nőket és gyerekeket rakodtak hajókra, és a polinéziai szigetekre küldték őket. Egyszóval, kirtani mindazokat, akik nem hajlandók kutyaként a lábunk előtt mászni."
Egy katona levelei című könyvében Montagnac leírja a franciák kegyetlenkedéseit az egyik csatában: "Ezerháromszáz megölt nőt és gyermeket sikerült megszámolnunk, a sebesülteket nem számítva, akik azért nem voltak , mert nem hagytuk hátra a sebesülteket".
Cavignac francia tábornok bevallja, hogy 1844-ben az egész Beni Sabih törzset kiirtották: "Katonáink tűzifát gyűjtöttek és halmoztak a barlang bejáratánál, ahová a Beni Sabih törzs tagjait hajtottuk. Körülötte lőállásokat helyeztünk el, hogy senki ne tudjon kijutni, és meggyújtottuk a fát."
Ami azokat a törzstagokat illeti, akik megmenekültek a "Montaigneak kemencéjében" bekövetkezett halál elől, és a Beni Sabih törzs területén kívül tartózkodtak, velük Banropar ezredes foglalkozott, akinek sikerült őket egy éven belül egy másik barlangban, megbilincselve összegyűjtenie. Ezután elrendelte, hogy minden kijáratot befalazzanak, hogy senki ne tudjon elmenekülni ebből a tömegsírból. Senki sem ment be oda újra, és senki sem tudja, hogy ötszáz bűnöző maradványai vannak ott, akik többé nem tudják megölni a franciákat".
A bűncselekményt kommentálva egy bizonyos Berard úr azt mondta: "Ez a sír, amely nők, gyermekek, sőt állatok maradványait is tartalmazta, zárva maradt, mintha elnyelte volna a föld." És ez csak egy példa az algériai nép ellen irányuló elnyomásra és népirtásra, amelyért Kavignac megkapta az "algériaiak mennydörgése" címet és a marsallbotot.
Nem kevésbé tragikus volt az a mészárlás, amelyet a franciák 1845 júniusában Awlad Riyah területén, az Az-Zagher közelében lévő Farashish-barlangban (pillangóbarlang) hajtottak végre. A mészárlás főhóhéra Pelissier ezredes volt. Az események lényege a következő volt. Az év januárjában nagy csata zajlott a történelem híres szúfi lázadásában. Abban az időben a szúfi tan különböző ágai vettek részt a francia gyarmatosítók elleni harcban: a Kadiriya, a Derkawiya és a Toebiya. Az Awlad Riyah törzs, amely részt vett a felkelésben, a Tens déli részén éltek. A törzset legyőzték, minden vagyonát kifosztották és felégették, a "felperzselt föld" politikájának megfelelően. Menekülés közben mintegy ezer ember a Farasish barlangjában rejtőzött el. Voltak köztük férfiak, nők és gyerekek a holmijukkal és a jószágaikkal együtt. Pesilje elrendelte, hogy a barlangot minden oldalról vegyék körül, és követelte, hogy a törzs adja meg magát. Válaszul lövések dördültek. Pesillé elrendelte, hogy tűzifát hozzanak, amit a barlang bejáratánál halmoztak fel, és meggyújtottak, hogy a füst bejuthasson a barlangba. Pesilje így akarta kikényszeríteni a törzs tagjait a barlangból, különben megfulladnak. A tragédia több mint ezer ember fulladásával és halálával végződött. A forradalmi vezetők megfélemlítésének során a francia hatóságok ismét népirtáshoz folyamodtak, amikor 1849-ben kitört a zaatisha törzs lázadása. Gérpion parancsnok elrendelte, hogy katonai rezidenciája közelében állítsanak fel egy állványt, ahol három levágott fejet helyezett el: Bouzian sejk, a fia és Haji Músza al-Darqawi fejét, bosszúból a felkelés kirobbantásáért.
Az algériai francia megszállók a lázadók levágott fejeivel pózolnak. Számukra ez egy "trófea".
Franciaország algériai politikája és a függetlenségi mozgalom elleni brutális harci módszerei megsértettek minden nemzetközi jogot, különösen a Genfi Egyezményt, amelyet számos ország aláírt, és amely minden hadviselő féltől megkövetelte a törvények betartását, valamint a hadifoglyokkal és a civilekkel való emberséges bánásmódot. Úgy tűnt, hogy ezek a törvények csak a fehér fajra vonatkoznak, nem mindenkire. Köztudott, hogy Franciaország az egyezményt aláíró országok közé tartozik, és vállalta, hogy végrehajtja az egyezményben foglalt jogszabályokat. Franciaország algériai háborúja bebizonyította, hogy ez az utolsó ország, amely tiszteletben tartja az általa aláírt egyezményeket és megállapodásokat. Franciaország rendkívül bűnös módon viselkedett. Ennek bizonyítására idézzük Simon de Pauvoir-t: "1954 óta mi, franciák a népirtás cinkosai lettünk. A béke megteremtésének ürügyén több mint egymillió embert öltünk meg Algériában fegyveres támadásokban. Egész falvakat égettünk fel a lakosaikkal együtt, lemészároltuk a lakosságot, kivettük a meg nem született gyermekeket az anyák méhéből, halálra kínoztuk őket. Egész törzsek szenvedtek a hidegtől és az éhségtől, járványokban haltak meg a koncentrációs táborokban. Ezekben a táborokban mintegy félmillió algériai halt meg. A hóhérok és "vérszívók" kifinomultan kínozták az algériaiakat. A második világháborúban még a nácik sem kínoztak embereket annyira, mint a franciák Algériában. Puskacsövekkel verték őket, kiképzett kutyákat uszítottak rájuk, kutyákkal etették meg a testüket, áramütést kaptak a legérzékenyebb pontjaikon, üvegszilánkokon ültették őket, arra kényszerítették őket, hogy vízzel töltsék meg a testüket... amíg a gyomruk fel nem dagadt, majd úgy ugrottak rájuk, hogy a szájukból, fülükből, orrukból víz kezdett folyni, a körmüket vörösen izzó fogóval tépték ki, a szempilláikat leégették, a fejbőrüket eltávolították, a testüket tüskékből készült szőnyegen gurították végig, a testüket úgy tépték szét, hogy egyik részét egy fához, a másikat egy autóhoz kötözték. Az embereket arra kényszerítették, hogy megássák a saját sírjukat, amelybe nyakig betemették őket, és hagyták őket szomjan halni. Másokat arra kényszerítettek, hogy súlyokat cipeljenek, a nyelvükkel söpörjék az utat, lovak helyett szekerekhez voltak kötve, szénát kellett a levegőbe dobálni, majd összeszedni, tíz órán át megállás nélkül futkároztak a ház körül. Kénytelenek voltak falakat építeni, lebontani és újra felépíteni. A helyi lakossággal szemben olyan kínzásokat alkalmaztak, amelyekről nem lehet beszélni, mivel ez ellentétes az emberiesség fogalmával. A lakosság kínzásának és kiirtásának "művészetére" a franciák egy speciális iskolát hoztak létre Szikdában, amely 1958. május 11-én kezdte meg működését.
A francia kormány mindezekről a jogsértésekről tudott, sőt hallgatólagosan felügyelte is azokat, de úgy tett, mintha nem tudna róluk. Az Algériában szolgált francia katonák visszaemlékezései, vallomásai elegendőek ahhoz, hogy háborús bűnösökként bíróság elé állítsák őket. Sok katona titokban csatlakozott az SLA titkos bűnszervezethez, amely terrorizmusban vett részt mind a függetlenségért harcoló algériaiak, mind az Algéria függetlenségéért küzdő franciák ellen.
