Ahogy Carl úr mondja, mindennek az a célja, hogy "egy faji kasztrendszert szilárdítson meg Amerikában". A rezsimnek nagyobb szüksége van olyan bírákra, akikre számíthat a fehérellenes politika érvényesítésében, mint éles jogi elmével rendelkező bírákra. A rezsimbarát jogtudósok egyik csoportja még arra is panaszkodott, hogy Trump elnök elmulasztása a bírói kar "diverzifikálásában" "alááshatja az igazságszolgáltatási rendszer legitimitását", és "károsíthatja a bíróság azon képességét, hogy a törvény semleges döntőbírájaként betöltse funkcióját". Más szóval a nem fehéreknek a fehérek rovására történő előnyben részesítése a bíróság legitimitásának forrása, és garantálja a semlegességet.
Bűn és büntetés
Ahogy Carl úr rámutat, a bűnözés az a terület, ahol a valóság a leggroteszkebben eltér attól, amit a mainstream média és Hollywood el akar hitetni velünk. Fel kellene háborodnunk a fekete bűnöző George Floyd valószínűleg kábítószer-túladagolásban bekövetkezett halála miatt, de aligha kellene tudomásul vennünk Cannon Hinnant, egy ötéves fehér gyermeket, akit egy fekete szomszéd lőtt fejbe minden nyilvánvaló ok nélkül. Az emberek felháborodtak Kyle Rittenhouse önvédelmi cselekedete miatt, még akkor is, amikor Jacob Blake-et, a fekete bűnözőt, akit akkor lőttek le, amikor megpróbálta leszúrni a rendőröket, meglátogatta az Egyesült Államok alelnöke. A példákat szinte a végtelenségig lehetne szaporítani.
A filmekben és a televízióban a bűnözés "fehérre van mosva", a legtöbb bűnözőt fehér színészek játsszák. De néha a becstelenség ennél sokkal messzebbre megy. Az 1989-es Central Parki kocogó esete, amelyben egy fehér nőt erőszakosan csoportosan megerőszakolt és majdnem meggyilkolt egy csapat fekete, sokkolta a már amúgy is érzéketlen nemzetet. Nem sokkal később öt fiatalembert letartóztattak. Ahogy Ann Coulter rovatvezető írta:
A rendőrségnek a Central Park-i Ötök ellen a szüleik vagy felnőtt rokonaik jelenlétében tett részletes, videoszalagon rögzített vallomások, legalább féltucatnyi barátjuk és ismerősük mélyen terhelő vallomása, valamint a vádlottak olyan tényeket ismertek a bűncselekményről, amelyeket csak az elkövetők tudhattak.
Az ötök azt is bevallották, hogy ugyanazon az éjszakán nyolc másik embert is megtámadtak, akik közül kettőt kórházba kellett szállítani. Ennek megfelelően mindannyian jelentős börtönbüntetést kaptak.
Sok évvel később egy másik bűnöző beismerte a nemi erőszakot, és egyező DNS bizonyítékot találtak. Mindig is tudták, hogy az eredetileg letartóztatott öt személyen kívül más támadók is voltak. Ennek a hatodik embernek a felfedezését mégis úgy kezelték, mint a másik öt felmentését! A Netflix egy hazug filmet készített, amely kihagyta a terhelő bizonyítékokat, és hamisan úgy ábrázolta az eredeti Central Park Five-ot, mint akiket "megfosztottak az ételtől és a szülői kapcsolattól, és vallomásra kényszerítettek". Eredeti ügyészüket, aki ekkor már író volt, "a kiadója az ezt követő erkölcsi felháborodás áradata közepette ejtette a vádat". Ma egy emlékmű áll a Central Parkban, amely ezeket a bűnözőket "A felmentett Ötök" néven ünnepli, és elítélésüket a "rendszerszintű rasszizmusnak" tulajdonítja.
Az ázsiaiak elleni faji támadásokat nagyrészt feketék követik el, de "ennek elismerése felborítaná a fekete és ázsiai fehérellenes faji aktivisták közötti politikai koalíciót". Az ázsiai aktivisták ezért azt állítják, hogy "a fehér felsőbbrendűség alatt szenvednek". Egyesek még Donald Trumpot is hibáztatják ezért, de senki sem magyarázza meg, hogy az, hogy a Covidot "kung influenzának" nevezte, hogyan késztetheti az őt nem választó feketéket arra, hogy gyűlöljék az ázsiaiakat. Egy fekete rapper elmondja a hallgatóknak, hogyan támadják az ázsiaiakat: "Először is, keress egy házat, és nézzétek meg. Keress egy kínai környéket, mert ők nem hisznek a bankszámlákban".
A gyűlölet-bűncselekmények statisztikái rendkívül nagy valószínűséggel elfogultak:
2020-ban összesen 2871 fekete-, 869 fehér- és 279 ázsiai-ellenes gyűlölet-bűncselekmény történt. Pedig tudjuk, hogy a feketék jóval több fajközi bűncselekményt követnek el, mint a fehérek. Bár elméletileg lehetséges, hogy ez a helyzet valahogy drámaian megfordul a gyűlölet-bűncselekmények esetében, sokkal valószínűbb, hogy a szabályokat vagy a bejelentési ösztönzőket manipulálják a (feltehetően fehér) vádlottak megbüntetése érdekében.
Lakhatás
Ahogy Carl úr írja, az amerikai lakáspiac évtizedek óta "azt a szánalmas látványt nyújtja, ahogy a nem fehérek követik a fehéreket, akik csavargóként költöznek egyik helyről a másikra, bűnözéstől és káosztól mentes közösséget keresve - miközben a nem fehérek rasszizmusról kiabálnak velük". A fehérek kiköltözése rasszista "fehér menekülés", a fehérek visszaköltözése rasszista "dzsentrifikáció".
Miután a Legfelsőbb Bíróság a Shelley kontra Kraemer ügyben (1948) kimondta, hogy a faji alapon korlátozó lakhatási megállapodások a 14. kiegészítés értelmében nem végrehajthatók, az ingatlanügynökök gyors pénzt kerestek a "tömbrombolással": "Block-busting".
Gátlástalan ingatlanügynökök (akik ritkán, vagy egyáltalán nem éltek az érintett területeken) megijesztették a meglévő fehér lakástulajdonosokat, többek között azzal, hogy fekete nőket béreltek babakocsival, szimulált verekedéseket kezdtek a környékeken, házakat adtak el középosztálybeli fehér városrészekben fekete családoknak azzal a kifejezett céllal, hogy pánikszerű eladásokat generáljanak a fehérek körében.
A trükk olyan jól működött, hogy a tömbházrombolók hetente átlagosan két-három háztömböt is felforgattak. Egyszer csak Chicagóban több mint százan működtek. A fehérek, akiknek az otthonuk volt a legfőbb vagyonuk, fillérekért adták el. Milliárdos nagyságrendű, néha több generáción át felhalmozott tőke tűnt el. Ahogy a Saturday Evening Post 1962-es "Confessions of a Block-Buster" című cikkének szerzője írta:
Senki, aki évekig élt egy környéken, látta, hogy a gyermekei ott nőnek fel, pontosan a saját ízlése szerint alakította át a házát, és megszokta a közeli iskolát, templomot és bevásárlási lehetőségeket, nem szereti, ha kitelepítik. Ha egyszer egy háztömböt feldúltak, egyes fehér tulajdonosok csak bámulják, szinte döbbenten, ahogy az eladási papírokat készítjük nekik. Mások összeroppannak és sírnak. . . . Több idős ember meghalt már a kínok és a felfordulás miatt".
Ezek azok az emberek, akiket a fehérek elvándorlásáról szóló könyvekben bigottként ábrázolnak. Ami ma velük történt, azt "etnikai tisztogatásnak" neveznénk. A fehérek elmenekülése miatt épült korai külvárosok némelyike gyakorlatilag menekülttábort jelentett a kitelepített fehérek számára, "olyan helyeket, ahol biztonságos és kulturálisan ismerős környezetben szerény otthont vásárolhattak azzal, ami [a] saját tőkéjükből megmaradt".
Gondos tanulmányok igazolták, amit sokan gyanítottak: A fehér liberálisok ugyanolyan valószínűséggel menekülnek a feketék elől, mint a konzervatívok.
A tömbmagyarok által kiaknázott félelmek jogosak voltak. A korábban fehér városi negyedek közül sok "valóban leromlott és bűnözéssel terhelt lett, ahogy a kisebbségek beköltöztek". Az ezekben az években felforgatott chicagói városrészek némelyikében most minden hétvégén lövöldöznek.
Néhány fehér nem csatlakozott az elvándorláshoz, gyakran azért, mert idősek voltak és fix jövedelemmel éltek. A Left Behind in Rosedale (1998) című könyvében Scott Cummings az ilyen emberek sorsát "természeti katasztrófához hasonlónak", "kollektív traumával" és "rendkívüli gyásszal" járónak írja le: "A városlakók sorsát a következő módon jellemzi:"
A félelem uralja őket. Otthonaikat erődítménnyé alakították át. Az utcán a fekete kamaszok lefoglalják személyes tárgyaikat, a bevásárlószatyrokat, karórákat, pénztárcákat, pénztárcákat, készpénzt és társadalombiztosítási csekkeket. Az időseket lelökik, lökdösik, megverik. Sok rablást erőszakos támadás, nemi erőszak vagy gyilkosság kísér.
A tömbrablást 1968-ban betiltották, de addigra a károk már megtörténtek.
Körülbelül egy generációval később, és sok megfigyelő meglepetésére, néhány bátor fehér elkezdett visszaköltözni néhány olyan fekete negyedbe, ahonnan szüleik elmenekültek, helyreállították a kibelezett épületeket, üzleteket indítottak, és sokkal vonzóbbá tették ezeket a területeket. A lakások, amelyek nagy része most már kisebbségi tulajdonban volt, felértékelődtek. Szóval mindenki boldog volt, igaz?
Tévedés. Miközben a kisebbségi tulajdonosok vagyona növekedett, a bérleti díjak emelkedtek, és néhány bérlő kiszorult. Nekik sem tetszett jobban, hogy kitelepítették őket, mint a fehéreknek a tömbösítés korszakában, de faji sérelmekre hivatkozhattak. A "dzsentrifikáció" a "rasszizmus" legújabb formája lett, annak egy változata, amit egy aktivista csoport "gyarmatosításnak és fehér felsőbbrendűségnek" nevezett. A The New Republic kijelentette, hogy a dzsentrifikáció "a profitról és a hatalomról, a rasszizmusról és a tömeges erőszakról" szól. Ki gondolta volna, hogy a régi épületek felújítása ilyen aljas dolog?
secure.actblue.com
