[BIZTPOL] Észak-Korea

Dél-Korea először tesztelte az F-15K -ról a Taurus -at:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Dél-Korea másfél héttel ezután közölte, hogy éleslövészetet hajtott végre egy Taurus típusú, nagy hatótávolságú robotrepülőgépével, amivel a hadsereg erősebb megelőző csapást tud mérni ellenfelére, ha arra kerül sor. Az ország védelmi képességeinek fokozását célzó terv keretében mintegy ilyen 170 fegyvert állítanak hadrendbe.
A nyomásgyakorlás ezzel közel sem ért még véget, Dél-Korea ugyanis létrehozott egy alakulatot, ami a beszédes „lefejező egység” nevet kapta. Természetesen nem azzal a céllal, hogy szó szerint egymás után fejezzenek le észak-koreai vezetőket, a háttérben sokkal inkább megfélemlítő szándék áll. A Spartan 3000-nek is nevezett egység éjszakai légitámadásokat hajthat majd végre Észak-Koreában, a csapatnak pedig utasításba adhatják az észak-koreai vezetés, főként Kim Dzsongun megölését. Az egységben 2-4 ezer katona szolgál majd, a hadsereg pedig már átcsoportosított helikoptereket és repülőgépeket arra a célra, hogy átrepülhessenek éjjel az észak-koreai légtérbe. Nem éppen megszokott, hogy egy kormány nyíltan kimondja, hogy egy másik ország vezetőjének megölésén dolgoznak, és természetesen Dél-Korának sem ez az elsődleges célja. Sokkal inkább az, hogy ráijesszenek Kim Dzsongunra, és további nukleáris fegyverek tesztelése helyett inkább a tárgyalóasztalhoz ültessék.
Az vethet véget a válságnak, ha Kim Dzsongun elkezdi félteni az életét
 
  • Tetszik
Reactions: ruszkik.haza
Valahogy a rengeteg szovjet meg amerikai meg isten tudja milyen robbantás nem okozott ekkora hisztériát.
Még mindig úgy érzem hogy kell egy nagy hajcihő a fegyver eladások miatt, meg egy bóvli célpont ahova az aktuális elnök kitárazhat. Egy sikeres gyors hadjárat minden elnöknek,mint a cézároknak Rómában. De ÉK nem az.
 
Hát a szaúdi atombombát talán mégsem mindenki kezeli tényként...szerintem pl. nagy marhaság.
Az Izraeli atomról meg elég részletesen beszámolt pl. egy Mordechai Vanunu nevű úriember aki emiatt elég sokat ült / ül is börtönben.
Na Ő pl. egy forrás (https://en.wikipedia.org/wiki/Mordechai_Vanunu)
A pakisztáni atom program is elég részletesen dokumentálva van.
Gondolom Abdul Qadeer Khan nevét is hallottad már. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Abdul_Qadeer_Khan )

Szó sincs sehol semmiféle szaúdi finanszírozásról meg cserébe kapott bombákról.

Persze ettől lehet hogy neked más a véleményed csak hát forrás nélkül nem sokat ér....:rolleyes:
Szaúdi atom...
Ez mondjuk itt offtopic, de rendelkeznek ők bármiféle nukleáris technológiával? Atomerőművel legalább? Amúgy meg az atombomba legutoljára 1945-ben volt high tech. Szerintem még nekünk is menne.
 
Valahogy a rengeteg szovjet meg amerikai meg isten tudja milyen robbantás nem okozott ekkora hisztériát.
Még mindig úgy érzem hogy kell egy nagy hajcihő a fegyver eladások miatt, meg egy bóvli célpont ahova az aktuális elnök kitárazhat. Egy sikeres gyors hadjárat minden elnöknek,mint a cézároknak Rómában. De ÉK nem az.
Sikeres gyors hadjáratot lefolytató amerikai elnök nem mostanában volt. Irak, Afganisztán, Szíria mind olyan konfliktus, amely sokba kerül nekik, népszerűbbek nem lettek tőle, s nem várt nekik is kellemetlen következmények kerekedtek ki belőlük.

Közös jellemző az hogy viszonylag egyszerű a terep, a sivatagos környezet támogatja a high tech fegyverrendszereket, tehát az USA-nak volt előnyös. Az sem elhanyagolható, hogy az átlag arab hátterű ellenfelekre erősen jellemző volt a széthúzás, egymással is sokszor acsarkodó/rivalizáló vezérkar, a katonák gyenge képzettsége/morálja, ill. az a hozzáállás, hogy majd Allah rendezi mindenki sorsát, nekik pl.nem is kell fedezéket keresni és/vagy célozni, mert Allah tudja azt hogy ki az igazhitű és vigyáz rájuk, úgyhogy Insallah' oszt ész nélkül előre!

A távol keleti országok viszont általában NEM ilyenek! A terep É Koreában bonyolult, rengeteg természetes ÉS mesterséges rejtőzködésre kiválóan alkalmas tereptárgy van, sok megerősített bunker, alagút. Az ÉK.-i katonák tudnak lőni - harcolni elszántak - fanatikusak, meggyőződésem szerint csak levegőből nem lehet őket nem hogy végleg megsemmisíteni, de még annyira legyengíteni sem, hogy ha szárazföldön nem mennek be hozzájuk, akkor ne tudjanak irdatlan nagy pusztítással válaszolni Szöulra és környékére. Ezek ellen meg az az amerikai elnök aki bemegy szárazföldön, azt otthon szétszedik a veszteségeik miatt, mert ez egy Vietnam lenne a köbön, sok csillagos sávos lobogós koporsóval. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy közvetlen határszakasz van Kínával, és az Oroszokkal, akik ha az USA beavatkozna ÉK-ban, én biztosra veszem hogy legalább az egyik élne azzal a lehetőséggel, hogy CSAK azért segít ezzel azzal Kiméknek, hogy az USA-t gyengítse.
 
Nekem akkor is úgy tűnik hogy US célpontot keres, egy olyan gyengét akit játszva lenyomhat. Szóba került már pl a Balkán, Venezuela lehetőségként.
 
Szaddam és Kadhafi lemondott a tömegpusztító fegyverek fejlesztéséről-megegyeztek a nemzetközi közösséggel. Erre mi történ? Miután megsemmisítetteék a a tömegpusztító fegyvereket jött a bombázás, megszállás. Na Észak-Kórea tanult az esetből , ezért fejleszti az atomfegyvereit. Olyan országot amely atomfegyverrel rendelkezik már nem lehet csak úgy megszállni és lebombázni. Szóval sokan őrültnek és hülyének nézik KImet, de nem az. Tudja mit csinál. Senkire nem fog atombombát dobni habár van egy ország amely "nagyon szeretné".
Ha lenne esze konszolidálná a helyzetet és próbálna nyitni a külvilág felé. Ehelyett haragban van lassan az egész világgal még a régi nagy szövetséges Kínával is mert teljesen kiszámíthatatlanná vált. Ez most nem műbalhé az USA-nak egyszerűen van egy primitív társadalmi berendezkedésű ország és a kiszámíthatatlan vezetése akik a legpusztítóbb fegyver birtokában vannak amit ma ismerünk. És nem csak birtokolják de fenyegetőznek is vele. Ezt nem lehet védeni, így nem szabad viselkedni. Mi van ha elbasznak valamit és ijesztgetés helyett muszáj lesz odacsapni? Kinek éri ez az egész hajcihő meg? Nem az USA-nak, nem Japánnak vagy Dél-Koreának. Csak az Észak- Koreai hatalomnak akik mellett eldöcögött a világ és most nem tudnak mibe kapaszkodni csak az atomfegyverekbe.
Nézd meg még az Oroszok is megszavazták a szankciókat mert nincs igazán jó megoldás a mostani helyzetre.
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
Szaúdi atom...
Ez mondjuk itt offtopic, de rendelkeznek ők bármiféle nukleáris technológiával? Atomerőművel legalább? Amúgy meg az atombomba legutoljára 1945-ben volt high tech. Szerintem még nekünk is menne.
Nem high tech, sőt... volt egy katona politikai tanulmány, hogy melyik ország mennyi idő alatt tudna működőképes bombát gyártani. Nekünk 2 hét alatt menne elviekben!!!
 
Nem high tech, sőt... volt egy katona politikai tanulmány, hogy melyik ország mennyi idő alatt tudna működőképes bombát gyártani. Nekünk 2 hét alatt menne elviekben!!!
Elolvastam és csuklottam egyet! :)

Ez azt jelenti hogy 2 hét alatt:
- nyitnál néhány uránbányát és kitermelnél sok-sok tonna uránércet;
- felépítenél egy komplett dúsító üzemet sokezer centrifugával (esetleg valami más dúsítási eljárást alkalmaznál?) és legyártanád a szükséges mennyiségű U-235-öt;
- megterveznél és megépítenél egy bombát mindenesestül.

Mit is mondhatnék...sok sikert! ;)
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram and Python