[BIZTPOL] Irán

Azt se felejtsük el, hogy Iránnak az atomot Nixon adta, ő kezdte építeni az erőművet. Akkor az jó atom volt. :)

Ugyanaz az USA Hussein-nek is adott minden szart és ugyanaz az USA még sok hasonló figurának is adott mindenféle eszközt, meg hatalmat. Azok akkor jó diktátorok voltak, mert a fejük az USA seggébe volt szorítva, aztán gyakorlatilag ugyanazzal az indokkal, amivel hatalomba ülhettek, hirtelen nagyon de nagyon gonoszak lettek és az országaiknak ezért a sok-sok gonoszságért fizetni kellett nyersanyaggal, befolyással, támaszponttal, vérrel. Sok vérrel. A következetesség ugyanaz irán esetében. A negyvenes években megtapasztalták a demokratikus nyugati szövetség emelkedett elveit a határok tiszteletben tartásáról. Ugyarra az okra hivatkozva, amiért Dolfi kiadta Norvégia megszállásának a parancsát, ők Iránt rohanták le két oldalról szovjet barátaik segítségével, de persze csak a németek részéről gáz ilyen gonosz dolgot tenni. Megöltek egy rakás embert, szétbaszták az államszervezetet, kitépték Azerbajdzsánt belőle és nevetve odadobták a szovjeteknek koncként, aztán nem volt megállás és amikor az irániak úgy voltak vele, hogy elég ebből a szarból, akkor elkezdték megbüntetni őket, mert nem köszönték meg szépen az értük hozott áldozatos tevékenységet. És azóta megy ez a baromság. Szankciók, bábok, feszültség, kapcsolatok kiiktatása, egy zárt, nyomorodott rendszerbe szorított nép, ami ugyanúgy vagy feszül ebben az egészben mint Észak-Korea, vagy megadja magát és eltűnik minden, ami az övék. Kultúra, nyersanyag, állatállomány. Betagozódhat Irak és Argentína mellé USa földművelési területté és hirtelen mindenki láthatná, mennyire megdemokratizáltak egy aljas államot, ami nem átallott védekezésképpen egy erőrendszerbe húzódni, miután a szabad és demokratikus világ szanaszét baszta az akkor még szabad és demokratikus jellegű rendszerét.
 
Izraelnek is önvédelemből van atomfegyvere, azóta nem is támadták meg.
Vicces gyerek vagy te azért! :p:D
És azt meg tudnád nekem mondani, hogy a Te eddigi KÉPZÉSEIDET :rolleyes::eek: hol sikerült összehozni?
Kíváncsiságom csak addig terjed, hogy megtudjam, hogy mit kell elkerülni. :D:D
Tájékoztatásodra közölném, hogy Izraelnek '66 óta van atomfegyvere. Kezd el számolni az ellene azóta történt támadásokat. Szerintem a cipőt is vedd le!;)
 
Nos, ha ismereteim nem csalnak, akkor pont emiatt lett aztán a szankciók egy jó része. Mertmivelhogy, amikor nuki techet kapott Irán az USA-tól akkor ezzel együtt, vagyis ezért cserébe vállalt bizonyos kötelezettségeket is. Amiket szépen elkezdett megszegni az iráni forradalom után, amikor elkezdett urándúsítási kapacitást kiépíteni és dúsítgatni kezdte az uránt, hogy fegyvert gyártson, miközben elkezdte fenyegetni többek között Izraelt is, hogy majd jól elpusztítja...
Azt gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a fenyegetések kétoldalúak. Izrael sem szent.
 
https://index.hu/techtud/2019/06/23/usa_iran_dron_kibertamadas_trump/

"Az Egyesült Államok kibertámadást indított csütörtökön iráni fegyverrendszerek ellen, miközben Donald Trump elnök lefújta az először jóváhagyott megtorló csapást az amerikai drón lelövése miatt, írják amerikai lapok.

A Washington Post szerint az egyik támadás az iráni rakétairányító rendszerek számítógépeit célozta. Más források szerint egy másik cél az volt, hogy az iráni hírszerzés ne tudja ellenőrizni a hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban.

A BBC szerint egyelőre nem erősítették meg, hogy a kibertámadás milyen károkat okozott az iráni rendszerekben. Viszont az AP szerint sikerült lekapcsolni az iráni Forradalmi Gárdának azokat a fegyverrendszereit, amikkel lelőtték az amerikai drónt."
 
Szerintem meg anmyira sikeres volt a kibertamadas hogy le kellett fujni az akciot.../tehat nem nagyon.../
 
Vicces gyerek vagy te azért! :p:D
És azt meg tudnád nekem mondani, hogy a Te eddigi KÉPZÉSEIDET :rolleyes::eek: hol sikerült összehozni?
Kíváncsiságom csak addig terjed, hogy megtudjam, hogy mit kell elkerülni. :D:D
Tájékoztatásodra közölném, hogy Izraelnek '66 óta van atomfegyvere. Kezd el számolni az ellene azóta történt támadásokat. Szerintem a cipőt is vedd le!;)
Maradjunk annyiban, hogy se te sem én nem tudjuk, hogy mióta van izraelnek bevethető atomfegyvere, mindenesetre amióta mindenki biztosan tudja róluk hogy rendelkeznek vele azóta nem támadják meg.
ű
Az oktatást tekintve szerintem te eddig is elkerülted mert nem tudsz összetett mondatokat értelmezni és ugyanazokat a hülyeségeket ismétled újra meg újra mint egy általános iskolás amikor verset magol...
 
Még bele sem kell nagyon mélyedni a KÉPZÉSBE!
Még a Wiki is a barátod:
https://en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_weapons_and_Israel
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arab–izraeli_konfliktus
Az angol megy, vagy még tart a KÉPZÉS? :D
Vagy az csak a személyeskedésre terjed ki?:rolleyes:
 
Csak nekem fura hogy az iráni fegyverrendszerek a netre is rá vannak kapcsolva? Ennyire azért ott se hülyék lehetnek hogy egy fegyverrendszert közvetve v közvetlenül a hálóra kapcsoljanak.
Üvegszálas belső hálózat, az álladó helyek. Toposcatter , mikrohullámú hálózat máshol.
 
"Az Irán elleni lépésekről tárgyal Jeruzsálemben John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

Bolton és Netanjahu együtt találkozik Nyikolaj Patrusevvel Oroszország nemzetbiztonsági tanácsadójával is, és a ynet szerint felajánlják neki Bassár el-Aszad szíriai elnök elismerését, cserébe "az irániak eltávolításáért" Szíriából."

http://www.atv.hu/kulfold/20190623-irani-helyzet-ajanlatot-tesz-izrael-es-amerika-oroszorszagnak
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 1586
Két érdekes komment egy másik oldalról:

"Amerikai Egyesült Államok = Óz, a Csodák Csodájának Birodalma.

Mindenki álmodik arról a mesés távoli földről, ahol minden szép és jó és ahol mindent jól csinálnak, de ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor kiderül, hogy szimpla szemfényvesztés az egész, a nagy varázslat látszata mögött valójában olcsó bazári trükkök vannak csak.

Az USA megkérte Iránt, hogy engedjen meg már néhány általuk kijelölt célpontot lebombázni, hogy az USA ne váljon nevetségessé?
(Megjegyzem, pont ez történt Szíria esetében is nem olyan régen.)
A katonai szuperhatalom kvázi kegyelmet kért az általa épp megregulázni kívánt renitenstől, de mivel Irán erre beintett, így nem maradt más opció kidumálni a tele gatyát, mint Trump feléledő lelkiismerete a megjósolt 150 halott miatt és ezért inkább lefújta az akciót.
Aztaqurva, most dörzsöltem el egy könnycseppet, de komolyan.
Na nem a meghatottságtól…

Az USA a hivatalos propaganda ellenére (a hadsereget újjáépítettük és erősebbek vagyunk, mint valaha, blablabla, stb…) már féltérden áll és valójában nem képes ellátni azt a szerepet, amihez annyira ragaszkodni szeretne.
Pedig ideje lenne Amerikának észhez térnie, mert még azt is el fogja veszíteni végül, amit amúgy képes lenne megtartani a leépülő szuperhatalmi státuszából és birodalmából.

Ezek után az már tényleg csak a non plus ultra, hogy Moszkvával akarnak egyezkedni arról, hogy inkább elismerik Aszadot, csak Irán távozzon már legyen kedves Szíriából.

Putyin helyében egy jót röhögnék és jelezném:
1. Nem Moszkva dirigál Teheránnak, így egyezkedjetek a perzsákkal egyenesben, feltéve, ha szóba állnak veletek.
2. Tök mindegy, hogy elismeritek-e Aszadot vagy sem, ugyanis ettől függetlenül még mindig ő Szíria elnöke.
3. Apropó, hogyan is állunk az Oroszország elleni hecckampánnyal és szankciókkal?

Tökéletesen beigazolódni látszik Emmanuel Todd tézise az USA színpadias mikro-militarizmusáról.
Óz, a Csodák Csodája rossz bőrben van, itt az ideje páros lábbal kirúgni Washingtonból az egész neokon bandát."

"Több jó cikk is megjelent a témában, de nekem továbbra is az a véleményem, hogy Iránnak nincs szüksége a tankhajós balhékra, mert Irán inkább atomfegyvert akar fejleszteni Észak-Korea példáján okulva, ehhez pedig idő kell, nem háború. Sőt, Irán lelőhetett volna egyből egy amerikai felderítő gépet is a teljes személyzetével, ha már tutira háborút akart volna kirobbantatni önmaga ellen.

Az atomalkut (is) az USA rúgta fel egyoldalúan, így innentől kezdve röhejes mindenben Iránra mutogatni – ahogy elnézem, erre már az USA nyugati és távol-keleti szövetségesei sem igazán vevők.

Semmi értelme nem lett volna iráni szempontból egy japán tankert akkor feldurrantani, amikor éppen Teheránban tárgyal a japán küldöttség további üzletről. Akik rögtön Iránra mutogattak, azok az USA, Izrael, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, akiknek egyéb okokból eleve nem tetszett a japánokkal folytatott tárgyalás. Ha keresni kellene az igazi felelősöket a tankerek ügyében, akkor ebből a négyes fogatból választanék.

Irán minden további nélkül képes az USA-t a falhoz állítani pusztán azzal, hogy sem Irakból, sem Szíriából nem vonja ki az erőit illetve gőzerővel nekiáll uránt dúsítani és közben továbbra sem áll szóba Washingtonnal. De ne legyünk feledékenyek: nem Irán rúgta fel a megegyezést és nem Irán állította falhoz saját magát, hanem az USA.

Abban igazat adok, hogy Irán készen áll a háborúra az USA és térségbeli szövetségesei ellen és készek a maximumig emelni a tétet ebben a játékban – a “probléma” csak annyi, hogy Irán jól sakkozik, ugyanis ebben a történetben nagyon sok szereplőnek van igen komoly veszteni valója, messze nem csak Teheránnak.

Érdekességképpen egy minapi cikk némi videóval, azóta is néma csend az ügyben – pedig…:
http://www.atv.hu/kulfold/20190621-...bbant-egy-olajfinomito-az-egyesult-allamokban"
 
Ez Montezuma-most MangaMonguz-kommentje Antallfy oldaláròl. Nagyon jò komment szokás szerint.
http://www.antalffy-tibor.hu/?p=36427#comments