Két érdekes komment egy másik oldalról:
"Amerikai Egyesült Államok = Óz, a Csodák Csodájának Birodalma.
Mindenki álmodik arról a mesés távoli földről, ahol minden szép és jó és ahol mindent jól csinálnak, de ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor kiderül, hogy szimpla szemfényvesztés az egész, a nagy varázslat látszata mögött valójában olcsó bazári trükkök vannak csak.
Az USA megkérte Iránt, hogy engedjen meg már néhány általuk kijelölt célpontot lebombázni, hogy az USA ne váljon nevetségessé?
(Megjegyzem, pont ez történt Szíria esetében is nem olyan régen.)
A katonai szuperhatalom kvázi kegyelmet kért az általa épp megregulázni kívánt renitenstől, de mivel Irán erre beintett, így nem maradt más opció kidumálni a tele gatyát, mint Trump feléledő lelkiismerete a megjósolt 150 halott miatt és ezért inkább lefújta az akciót.
Aztaqurva, most dörzsöltem el egy könnycseppet, de komolyan.
Na nem a meghatottságtól…
Az USA a hivatalos propaganda ellenére (a hadsereget újjáépítettük és erősebbek vagyunk, mint valaha, blablabla, stb…) már féltérden áll és valójában nem képes ellátni azt a szerepet, amihez annyira ragaszkodni szeretne.
Pedig ideje lenne Amerikának észhez térnie, mert még azt is el fogja veszíteni végül, amit amúgy képes lenne megtartani a leépülő szuperhatalmi státuszából és birodalmából.
Ezek után az már tényleg csak a non plus ultra, hogy Moszkvával akarnak egyezkedni arról, hogy inkább elismerik Aszadot, csak Irán távozzon már legyen kedves Szíriából.
Putyin helyében egy jót röhögnék és jelezném:
1. Nem Moszkva dirigál Teheránnak, így egyezkedjetek a perzsákkal egyenesben, feltéve, ha szóba állnak veletek.
2. Tök mindegy, hogy elismeritek-e Aszadot vagy sem, ugyanis ettől függetlenül még mindig ő Szíria elnöke.
3. Apropó, hogyan is állunk az Oroszország elleni hecckampánnyal és szankciókkal?
Tökéletesen beigazolódni látszik Emmanuel Todd tézise az USA színpadias mikro-militarizmusáról.
Óz, a Csodák Csodája rossz bőrben van, itt az ideje páros lábbal kirúgni Washingtonból az egész neokon bandát."
"Több jó cikk is megjelent a témában, de nekem továbbra is az a véleményem, hogy Iránnak nincs szüksége a tankhajós balhékra, mert Irán inkább atomfegyvert akar fejleszteni Észak-Korea példáján okulva, ehhez pedig idő kell, nem háború. Sőt, Irán lelőhetett volna egyből egy amerikai felderítő gépet is a teljes személyzetével, ha már tutira háborút akart volna kirobbantatni önmaga ellen.
Az atomalkut (is) az USA rúgta fel egyoldalúan, így innentől kezdve röhejes mindenben Iránra mutogatni – ahogy elnézem, erre már az USA nyugati és távol-keleti szövetségesei sem igazán vevők.
Semmi értelme nem lett volna iráni szempontból egy japán tankert akkor feldurrantani, amikor éppen Teheránban tárgyal a japán küldöttség további üzletről. Akik rögtön Iránra mutogattak, azok az USA, Izrael, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, akiknek egyéb okokból eleve nem tetszett a japánokkal folytatott tárgyalás. Ha keresni kellene az igazi felelősöket a tankerek ügyében, akkor ebből a négyes fogatból választanék.
Irán minden további nélkül képes az USA-t a falhoz állítani pusztán azzal, hogy sem Irakból, sem Szíriából nem vonja ki az erőit illetve gőzerővel nekiáll uránt dúsítani és közben továbbra sem áll szóba Washingtonnal. De ne legyünk feledékenyek: nem Irán rúgta fel a megegyezést és nem Irán állította falhoz saját magát, hanem az USA.
Abban igazat adok, hogy Irán készen áll a háborúra az USA és térségbeli szövetségesei ellen és készek a maximumig emelni a tétet ebben a játékban – a “probléma” csak annyi, hogy Irán jól sakkozik, ugyanis ebben a történetben nagyon sok szereplőnek van igen komoly veszteni valója, messze nem csak Teheránnak.
Érdekességképpen egy minapi cikk némi videóval, azóta is néma csend az ügyben – pedig…:
http://www.atv.hu/kulfold/20190621-...bbant-egy-olajfinomito-az-egyesult-allamokban"