Így fedezték fel a magyarok Japánt – és a japánok is a magyarokat!
Írta: Matsuzaki Diána Sayuri
Japán ma is rejtélyes és egzotikus a magyaroknak – hát még másfél évszázada, amikor megnyílt a világnak és megkezdődött a magyar-japán kapcsolatfelvétel! Tóth Gergely Mátyással, a Magyar-Japán Kapcsolattörténet 1869-1913 című könyv szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan látták a magyarok a japánokat – és hogyan látták ők a magyarokat.
Japán-szakértőként is egy speciális területtel, a diplomáciatörténettel foglalkozik
Tóth Gergely Mátyás, aki az Osztrák-Magyar Monarchia és a Japán Császárság kapcsolatfelvételének történetéről és az azt követő évtizedekről írt könyvet. Őt kérdeztük most interjúnkban a magyar-japán kapcsolatok megszületéséről és későbbi alakulásáról.
Nyitókép: japános divatfotó 1905-ből (forrás: Fortepan)
Az amerikai Perry kapitány fekete hajói 1854-ben: akik „megnyittatták” Japánt a nagyvilág számára
Hogyan került kapcsolatba Japánnal, mi volt az, ami a Japán-kutatás felé vitte az útját?
Székesfehérvári vagyok, ahol a rendszerváltás után először megjelentek a lengyelek, mint „lengyelpiac”, később pedig ráhúzódtak ezekre a lengyel piacokra a kínaiak. Akkor lehetett Magyarországon először kapni egy olyan kínai fogkrémet, ami ugyan a méznek és az eperlekvárnak volt az – egyébként fogmosásra alkalmatlan – elegye, ellenben gyönyörű kalligráfia volt a dobozán. Én akkoriban 8 éves voltam, nem tudtam, hogy ez milyen nyelven van. Teljesen véletlenül volt egy ismerősünk, aki már akkor egyetemen tanult japánul. Én fogtam ezt a corpus delictit, és elvittem hozzá, hogy én EZT akarom megtanulni. Ő mondta, hogy ez kínai, és mivel tudta, hogy nekem nagyon rossz zenei hallásom van –
gyakorlatilag azt, hogy „te anyád” és „te lovad”, teljesen fölcserélném a hangsúlyozás miatt
– a japánt ajánlotta. Így, egészen véletlenül, és a nyelv, nem pedig a mangák meg a japán pop felől kezdtem el ismerkedni a témával. A Károlin (
Károli Gáspár Református Egyetem – szerk.) talán mi voltunk az egyik utolsó évfolyam, aminek a hallgatói a Japánnal való foglalkozást nem annak kapcsán kezdték el, hogy beöltözünk mindenféle japán figuráknak...
Mi által jutott el a diplomáciához, miért pont ez lett a szakterülete?
Az egyetemen volt egy utazástörténeti szemináriumunk, amin olyan magyar utazókkal foglalkoztunk, akik Japánban jártak a századfordulón. Elkezdtem olvasni ezeket az útleírásokat, és zseniálisnak tartottam őket, sőt, azt gondolom, hogy ha ma Japánba mennék, biztos, hogy elvinném magammal például Bozóky Dezső 1910-es útleírását. Ezek miatt a beszámolók miatt kezdtem el a kapcsolattörténettel foglalkozni, találkoztam nevekkel, eseményekkel, fogalmakkal, és érdekelni kezdett, hogy akkor, ott mi történt. Ebből nőtt ki később az az interdiszciplináris kutatás, ami magába foglalja a hadtörténetet, utazástörténetet, művészet- és eszmetörténetet, valamint a diplomáciának és a kereskedelemnek a történetét is.
Ezek a korai magyar utazók hogyan látták az addig szinte teljesen ismeretlen Japánt?
A könyvem egyik recenziójában azt írták, hogy százötven év alatt gyakorlatilag semmit sem változott az, ahogyan akkor és ma látjuk Japánt.
Ugyanazokat a sztererotípiákat gyártjuk újra és újra.
Ami viszont nagyon-nagyon érdekes, hogy egyrészt kelet-európaiságunkból adódóan, meg amiatt is, hogy mi az Osztrák-Magyar Monarchia idején egy részország voltunk, több megértés volt bennünk a japánokkal szemben, nem néztük le őket. Azok az utazók, akik az olyan nagyhatalmakból érkeztek Japánba, mint például Anglia, a századfordulón lenézték a japánokat, nem kezelték őket civilizált népként, nem tartották őket egyenrangú feleknek.
És a magyarok?
A magyar utazóknál ezzel szemben az látszik: megértik, hogy a japánok erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ne gyarmatosítsák őket. Ami nagyon megtetszett a magyaroknak, az a japán nacionalizmus, főleg az 1904-05-ös orosz-japán háború kapcsán, ahol mi annyiban voltunk érintettek, hogy a japánoknak szurkoltunk. Japán megítélése ekkor ugrott nagyot itt, Magyarországon is, és én is innen számítanám a japánimádat kezdeteit.
Osztrák-japán kapcsolatfelvétel japán szemmel, 1869
Mikor jutottak el az első magyar utazók Japánba?
1867-ben volt a kiegyezés, és már 1868-ban elindult egy expedíció, hogy szerződéseket kössön Ázsiában. A cél Kína és Japán volt, de egyértelműen Japán volt a középpontban. Mire 1869-ben megérkeztek Japánba, már minden nagyhatalom leszerződött Japánnal, kivéve az újonnan megalakult Osztrák-Magyar Monarchiát. Nagyon érdekes, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői gyakorlatilag a nagyhatalmak strómanjai voltak. Ezek az országok szerették volna kibővíteni az addigi szerződéses kereteket. Több vámmentes terméket akartak bevinni Japánba, vagy legalább le akarták szorítani a vámokat, hogy megérje az export, és ki akarták harcolni azt is, hogy a külföldiek nagyobb területen mozoghassanak Japánon belül. Mivel ez egy olyan közös szerződés volt, amiben minden nagyhatalom szerepelt – ezt hívjuk a legnagyobb kedvezmény elvének –, egy új csatlakozó állammal ki tudták bővíteni, és azok a pontok, amiket Japán és a Monarchia szerződéseiben kibővítettek, automatikusan a többi államra is vonatkoztak. Ezzel nekik sokkal jobban megérte az 1869-es szerződés, mint magának a Monarchiának.
Osztrák-Magyar Monarchiáról beszélünk, de mekkora szerepet kaphattak mindebben a magyarok?
Nagyon keveset, igazából le is nézték őket. Gondoljunk csak bele, hogy még egy év sem telt el a kiegyezés után, amikor elindul a két hajóból álló küldöttség. A viták addig fajultak, hogy a kapitány zendüléstől tartva kiebrudalta az összes magyart a hajóról.
Az osztrákok úgy kezelték a magyarokat, mint a páriákat,
ezért nem is tűnhettünk ki. Amikor Barátosi Balogh Benedek magyar utazó az 1900-as években Japánban járt, meg akarta keresni az Osztrák-Magyar Monarchia követségét, de a kuli nem tudta, hogy miről van szó. Amikor azonban kimondta, hogy az osztrák követséget keresi, minden világossá vált – akkor tehát még mindig inkább az osztrákság élt a japán köztudatban a Monarchiával kapcsolatban. Létezett olyan diplomáciai jegyzet is, ami leírja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia követségén nem látszik a magyar fél, nincsenek kint a magyar zászlók sem, csak az osztrák felet jelenítették meg. Aztán a 1900-as évektől már egyre több magyar diplomatát alkalmaztak a követségeken és konzulátusokon, és – bár nem tudom, hogy szándékosan vagy véletlenül – a Japánnal kapcsolatos külpolitikánkat egyre több magyar képviselte Japánban diplomataként, sőt a Monarchia utolsó, 1914-ig szolgáló tokiói nagykövete is magyar volt.
A cikk további része itt:
https://mandiner.hu/cikk/20190714_japan_toth_gergely_matyas