Kína kinyit: mit és kit szolgál majd az Új Selyemút?
Az Új Selyemúttal a néhány évtized alatt példátlan gazdasági növekedést és belső életszínvonal-emelkedést elérő Kína kiárad, szó szerint a fél világra. A cél a „világbéke” – avagy a világuralom? Hátterünk az évtizedekre előre tervezett, lassan, de biztosan megvalósuló kínai gigaprojektről.
Írta: Matsuzaki Diána Sayuri
One Belt, One Road (
Egy övezet, egy út), Belt and Road Initiative (BRI) azaz
Övezet és Út Kezdeményezés, Új Selyemút-projekt…. A sok elnevezés mind egy nagyszabású tervet takar, mégpedig Kínának azt a törekvését, hogy ne csak a világ második legnagyobb gazdasági hatalma legyen, hanem hogy ezáltal kikerülhetetlen, vezető pozícióra tehessen szert a világpolitikában is, a gazdasági és kereskedelmi fellendülés útján pedig –
Hszi Csin-ping kínai elnök megfogalmazásában – előremozdítsa
„a barátságot, a közös fejlődést, a békét, a harmóniát és a jobb jövőt”.
Az Új Selyemút-projekt történelmi gyökerei a hajdani, több száz éven át működő, klasszikus Selyemútig nyúlnak vissza. Ez a több mint 8 ezer kilométeren húzódó kereskedelmi útvonal a keleti nagyhatalmakat kötötte össze a nyugati világgal, és megalapozta az akkori ismert világ kulturális és gazdasági kapcsolatrendszerét.
A történelem – különösen a modern kor – viszontagságai és az elzárkózó kommunizmus évtizedei után, ahogy egyre nagyobb szerepet kapott a világgazdaságban és mára a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát, Kína úgy döntött, világpolitikai befolyását és erejét ismét a kereskedelem segítségével növeli, és felújítja a hajdani Selyemutat.
A kezdeményezést először 2013-ban jelentették be Pekingben, és eleinte infrastrukturális beruházásokat jelentett Ázsia, Európa és Afrika területén, elsősorban azért, hogy megerősítse Kína összeköttetését kereskedelmi partnereivel. Kína deklarált szándéka nemcsak az volt, hogy újjáélessze a hajdani Selyemút gazdasági fényét, hanem, hogy – Hszi Csin-ping elnök megfogalmazásában – egy új együttműködési és kölcsönösen javadalmazó kapcsolatrendszer mintáját hozzák létre egy nyitott világgazdaság eléréséhez.
Kína számára a legfontosabb cél a kereskedelmi útvonalak biztosítása, azoké a szárazföldi és tengeri útvonalaké, amiken keresztül a kínai áru eljuthat a legnagyobb nyugati felvevőpiacokra, lényegében az Európai Unió területére.
Ehhez pedig az kellett, hogy kiépülhessen az az infrastruktúra, ami lehetővé teszi az áruk zavartalan mozgását. Ahhoz pedig, hogy ez a hálózat létrejöhessen, meg kell alapozni a kapcsolatokat az érintett országokkal, politikailag, pénzügyileg és kulturálisan egyaránt.
A politikai vonal viszonylag egyszerűen magyarázható: az adott ország politikai vezetésének döntése szükséges ahhoz, hogy aztán gazdasági-pénzügyi szinten is megkapják a támogatást; a kulturális együttműködés pedig azért kiemelten fontos, mert ez ágyaz meg két ország jó viszonyának a magasabb szinteken is, főleg, ha két, egymástól ennyire távoli kultúra kapcsolódik össze.
Kína felismerte, hogy erre a három pillérre kell alapoznia, ha vezető szerepet akar. A modern kínai politikai generációból a jelenlegi elnök-pártfőtitkár, Hszi Csin-ping az, akinek a neve fémjelzi az új típusú, kereskedelmi alapú világpolitikát, és ő az, aki 2013-ban elindította az Új Selyemutat, a szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak, valamint a kínai ipar egyre növekvő igényeit kiszolgáló kőolaj- és földgázvezeték-rendszer kiépítését. Ez lett Hszi politikájának zászlóshajója: jelentős, 4-6 ezermilliárd dolláros alapot szántak a terv megvalósítására.
A kereskedelmi útvonalak tekintetében két fő irányról beszélhetünk. Az egyik az Eurázsián keresztül húzódó vasúti, a másik pedig a Délkelet-Ázsia és Afrika felől európai (egészen pontosan görög) partokhoz érő tengeri szállítmányozási útvonal.
Kína több milliárd dolláros befektetései az érintett országok vasúti és kikötőhálózatának fejlesztését célozták meg,
egy egyszerű konstrukcióval: az adott ország kínai pénzintézetekből kedvező hitelt vehet fel, és kínai (nagyrészt állami vagy szorosan az államhoz kötődő) vállalatokkal építtetheti meg vagy fejlesztheti tovább az infrastruktúrát, ami nyilvánvalóan jó a szóban forgó országnak, és különösen jó Kínának, hiszen exportárui így gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el például a legfontosabb és legnagyobb nyugati kereskedelmi övezetbe, az Európai Unióba.
A kínai jelenlét már a kezdetek óta jól érzékelhető volt Európa egyes országaiban. Magyarország például már a program bejelentésének évétől, 2013-tól beszélt a Budapest-Belgrád vasútvonalról. Budapest és Peking között szoros a kapcsolat, és ez annak is köszönhető, hogy Magyarország egyike annak a 17 európai országnak, amelyekkel Kína különösen szívesen, egy tömbben tárgyal. Ez a 17+1 (Görögország idei felvételéig 16+1) néven ismert csoport közép-, kelet- és dél-európai országokat tömörít, a Balti-tengertől egészen a Balkánig. Kínai sajátosság, hogy a baltiakat, a V4-eket és a nem-uniós balkáni államokat egy kalap alá veszik, ez egyrészt Peking számára egyszerűbb tárgyalási körülményeket teremt, másfelől azonban számos ellentét is kirajzolódik, hiszen nem lehetnek érvényesek ugyanazok a feltételek például egy északi és egy balkáni állam tekintetében.
A cikk további része itt:
https://mandiner.hu/cikk/20190505_kina_kinyit_mit_es_kit_szolgal_majd_az_uj_selyemut