Elég jó összefoglaló:
http://erdely.ma/publicisztika.php?id=198614&cim=csodkozelben_szaud_arabia_a_vilag_legnagyobb_koolaj_kitermeloje_es_exportore
Egy karikatúrán két szaúdi lázasan lapozgat egy értelmező szótárt, és keresik benne a számukra ismeretlen „megszorítás” szót. Nem is csoda, hogy a sivatagi királyságban idegenül hangozhat ez a kifejezés, amellyel viszont szép lassan meg kell ismerkedniük. Sőt, ha minden a jelenlegi mederben folyik tovább, akkor egyes megfigyelők 2020 tájékára jósolják az államcsődöt.
Összeomlik Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb kőolaj-kitermelője és -exportőre? Igen, ha a közel-keleti állam 286 milliárd dolláros valutatartaléka, ami két éve még 400 milliárd dollár körül volt, továbbra is ilyen iramban apad.
A 2015-ös évben a rijádi költségvetési hiány elérte a 98 milliárd dollárt, ami 15 százalékos deficitnek felel meg. Az idén – ígérik – ezt 87 milliárd dollárra szorítják le.
Szaúd-Arábia őrült sebességgel rohan a falnak. Mi áll emögött? 2008 óta az olaj hordónkénti ára a napokban volt a legalacsonyabb szinten: 30 dollárt adtak érte a világpiacon. A sivatagi királyság kivitelét több mint 90 százalékban a kőolaj teszi ki. Ám Rijád továbbra sem enged korábbi tervéből: nem hajlandó csökkenteni a mintegy napi tízmillió hordónyi felszínre hozott olaj mennyiségét, így a világ olajban fuldoklik. Emellett nem engedi meg az OPEC-be tömörült kitermelőknek az olajfelhozatal bővítését. E szándéka mellett konokul kitart. Célja az olajár alacsonyan tartásával az amerikai palaolaj terjedésének megtörése, ugyanis a magasabb amerikai kitermelési költségek miatt a tengerentúli olajipari cégek a tervek szerint bedobják a törülközőt. Ötven dollár alatti olajárnál semmiképpen sem éri meg a nem hagyományos, repesztéses technológiát alkalmazni. E téren a szaúdiak értek is el némi sikert, egy-két tengerentúli kitermelő már feladta a versenyt. A szaúdi elképzelés szerint most meg kell húzni a nadrágszíjat, le kell mondani a nagyobb bevételről, egy-két évig alacsony lesz az olajár, de ennek fejében megnyerik a következő húsz-harminc évet, amikor ők diktálhatják azt az összeget, amelyet az ásványi kincsükért elkérhetnek.
Szaúd-Arábia másik dédelgetett álma, hogy Oroszországot is két vállra fekteti. Az alacsony olajár miatt Moszkva jobban szívja a fogát, mint az Európai Unió embargója kapcsán, amelyet az ukrán válságban játszott szerepéért mértek rá. Rijád abban bízik, hogy a Kreml nem fogja bírni a szír beavatkozás költségeit, így előbb-utóbb felhagy Bassár al-Aszad szír vezetőt támogató bombázásaival. Ám mindkét cél eléréséhez hosszú évek kellenek. Hogy az ugyancsak kockázatos terv sikerrel járjon, ahhoz – a szakértők szerint – legalább négy-ötévnek kell eltelnie.
Vajon addig kibírja-e Szaúd-Arábia? A terv kiötlői is kezdik érezni a veszélyt. Most először a nagylelkű állami szociális kiadásokat vissza kell fogni. A szaúdi lakosság még csak ízlelgeti a megszorítás szót: többet kell fizetni a lakásbérletért, az elektromos áramért, az élelmiszerért és a vízért. Miközben az egész világon csökken az üzemanyag ára, tavaly Szaúd-Arábiában 40 százalékkal többe került az olaj. Csak a viszonyítás kedvéért, nehogy elkezdjünk gyűjteni a szaúdi nincsteleneknek: most 15 eurócentet – azaz 48 forintot – kell kicsengetni egy liter benzinért.
A 28 milliós országban még az ilyen csekély megszorítás is szokatlan, eddig ugyanis az állam nagyvonalú adományairól volt híres. Nyilván ez nem volt független attól, hogy miért fogadja el a szaúdi társadalom ezt az elavult, rigorózus rendszert, amelynek igen kevés köze van az emberi jogokhoz. Nem működhet politikai párt, a sajtószabadság errefelé vágyálom, a több mint tízezer főt számláló al-Szaúd uralkodócsalád pedig felfoghatatlan pompában él. Ehhez a helyzethez hozzájárul még az 1980-as években kezdődött demográfiai robbanás, a szaúdiak kétharmada harminc év alatti. A probléma az, hogy az állam kötelezettséget vállalt arra, hogy mindenkinek munkát ad, aki dolgozni szeretne. Ám a kétkezi munkát megvető, nem kellően képzett szaúdi fiataloknak többnyire csak az állami szektorban, mondvacsinált munkahelyeken jut állás. A fiatalok harminc százaléka hiába vár munkahelyre. A versenyszférában mintegy kilencmillió külföldi dolgozik, akik a szaúdiaktól elkülönült kolóniákban élnek.
Időnként – a társadalmi elégedetlenséget jelezve – nyilvánosságra kerülnek olyan levelek, amelyek a királyi családon belüli személyi változást sürgetnek. Nem rendszerváltozást, csupán palotaforradalmat. Az egy éve uralkodó Szalman király 80 éves, és nincs jó egészségi állapotban. A második számú koronaherceg pedig, a 30 esztendős Mohamed bin Szalman hadügyminiszter, hibát hibára halmoz, példa erre a Jemenben vívott háború, amelyből a szaúdiak szabadulni akarnak. A középosztály bizonyos tagjai egyre inkább fogékonyak az Iszlám Állam eszméire, épp az ő megnyugtatásukat szolgálta a síita imám múlt hét végi kivégzése. De lehet-e társadalmi békét teremteni ilyen véres cselekedettel?
