Az atomfegyver reneszánsza bár nem feltétlen lesz koorelációban az atomenergetika reneszánszával, de a 60-as, 70-es évek háború utáni önrendelkezési koncepcióihoz hasonlóan ismét felütheti a fejét.
A svájci, svéd, majd a nyolcvanas évekbeli lengyel és román nukleáris fegyverpolitika, illetve az utóbbi kettő esetében inkább ábránd mind-mind a önrendelkezési keret költséghatékony garantálása miatt merült fel. Az akkori európai politikai még teret adott az ilyesfajta útkereséseknek.
És ez csak Európa, mert tágabb értelmeben Brazilia, Dél-Afrika, illetve India is hasonló okokból döntött az atomfegyver kifejlesztése mellett, amiből hoszabb távon egyedül az utóbbi vitte végig a programot, ezzel kiváltva a pakisztániak sajátját is.
A most folyó európai átrendeződési folyamat, a migráció, a háború, a kontinens gazdaságának megroppanása megint a 60-as, 70-es évek bizonytalanságát hozhatja el, amihez az önállóság, különösen az átjáróház országok esetében bár kulcsfontosságú, a korszerű hagyományos hadseregek, illetve fegyverzeteik költségigénye miatt már szinte finanszírozhatatlan.
Így ismét felértékelődik az ilyen, vagy olyan stratégiai csapásmérő képesség szerepe.
Aki tehát saját politikai játékteret akar, annak meg kell ismét tanulnia öklöt rázni.
Itt nem feltétenül az atomfegyver jöhet csak szóba, hanem szinte bármi, ami felér a nukleáris fenyegetési potenciállal, mint ütőkártyával.
Azonban a korszerű információs hadviselés, az ipar 4.0-t megtámadni képes vírusok kifejlesztése csírájában folytható el, ha idő előtt kitudódik, viszont így erőprojekcióra, tárgyalási alap kivívására alkalmatlanok.
Az információs, illetve kiber hadviselés a nukleáris fegyverek ellenpontja.
Ezek az eljárások ugyanis csak akkor érnek valamit, ha bárminemű előzetes fenyegetés helyett azonnal élőben vetik be őket.
Velük szemben az atomfegyver fegyverként teljesen használhatatlan, viszont kiválóan alkalmasak fenyegetésre.
Az atomfegyverek újboli elterjedésének többfélee módja lehet. Az egyik, amit most a lengyelek fontolgatnak, hogy a területükre behívják az amerikai atom arzenál releváns részét, de ez ha lehet, mégjobban csökkenti az önálló politikát. És vele párhuzamosan feleselgesen kompromittálja a területi integritást, fokozva ezzel a veszélyeztetetséget, vagyis teljesen kontraproduktív.
A másik megoldás az önálló birtoklású atomfegyverzet, amihez nem feltétlen kell önálló fejlesztés, habár a működési garanciák így kétségbe vonódnak.
A harmadik megoldás talán a legbizarrabb, ez pedig az atomfegyverek állomásoztatása mindkét fél részéről. Vagyis be kell hívni egyszerre az amerikai és az ellenérdekelt orosz atomarzenál releváns eszközkategóriáit és egyszerre kell őket helyben állomásoztatni, azonos arányban.
A negyedik módszer a kontinenstől teljesen távoli, kínai, indiai atomfegyverek behúzása.
Az ötödik módszer a francia atomfegyverek átvétele, de ehhez egy sokkal komolyabb, a NATO-t teljesen megkerülő államközi szerződés kellene, amibe az USA biztos, hogy beleszólna.
Elegge erthetetlen hogy ez a cikk igy ebben a formaban egyaltalan megjelenhetett.
