Ha most kezdenénk neki, igen, degradálnák. De ha az elmúlt harminc évben nem építettük volna le a Honvédséget a NATO miatt és a magyar gazdaságot az EU miatt, ha kicsivel jobban fájt volna akkor az erölködés, hogy ami a mienk, az meg is maradjon, akkor most nem volnánk ekkora szarban.
Na igen, kurvának állni és szűznek maradni egyszerre nem lehet.
Olcsón akartuk megúszni a Nyugat utolérését és nem vettük észre, hogy pontosan azt kaptuk, amit egy magát kiárusító ország érdemel.
Igen, az életszínvonal esése az a hosszútávú befektetés, ami a jövő gazdagságához nélkülözhetetlen.
Mi a NATO-nak hála "olcsón" megúsztuk az első húsz évet, hogy sokszorosát nyögjük vissza most.
Ha mindenki csak az orra hegyéig lát, akkor hiszi csak azt, hogy a semlegesség a drágább.
Nem, a semlegesség csak több befektetést igányel, de többet is nyer vele az ország. Semlegesnek lenni Európa közepén az egy másik liga.
A képlet egyszerű.
Itt vagyunk Kelet és Nyugat határán, tehát mindkét világ legtávolabbi alvégén, ha tartozni is akarunk mindenáron valamelyikhez.
Akárkinek is adjuk el magunkat egyoldalúan, annak csak a legutolsó. legkisebb csicskái lehetünk. Ha belpünk egy szövetségi redszerbe, akkor csak parancsokat kaphatunk. Kötelességeink lesznek, jogaink semmi.
Nem választhatjuk meg a diplomáciánkat, a partnereinket, a politikánkat.
A semlegesség az elején zsebbenyúlós, de utána megtérül a befektetett tőke. Nekünk 1996-2010 között meg kellett volna gebednünk, hogy egy generáció tanulja meg, mi az amit a közösbe beletett, hogy azt már tudja értékelni.
Nem azért léptek le innen könnyen a népek, mert annyira szar volt itt nekik, hanem mert nem jelentett semmit nekik ez az ország. De miért is?
Nincs nemzettudat, nincs magyar gazdaság, nincs önálló haderő, nincs magyar tulajdon. MInden valaki másé, mindenben Brüsszel dönt, minden főnök csak helytartója idegen érdekeknek.
Amúgy még 2004-ben beszélgettem egy idősebb kollegámmal, aki a rendszerváltás előtt és annak ideján sokat járt Csehszlovákiában és Lengyelországban.
Azt mondta, akkora volt ott a córesz, hogy ők megbecsülték, ami a saját volt, EU meg NATO ide, vagy oda. Lehet, hogy a KGST alatt csóróbbak voltak, de saját autó, saját tévé, saját elektronikai cuccok, amibe egy egész nemzet tette bele a saját munkáját.
Nálunk hitelből Kádárék már elkezdték a nyugatos jólét ígéretét, nálunk az egyszeri magyar melós már lehetett finnyás és a szar magyar Color Star helyett már vehetett Philips tévét. Nálunk már a nyolcvanas években elindut a hazai = szar pocskondiázás, nem is hullatott senki se krokodilkönnyeket se Bábolna, se az Ikarus után. Nálunk a hadseregnek se volt respektje, senkit s eérdeklet a honvédelme, szabadulni akartak tőle. Irány a Nyugat, Világútlevél!
Hibáztassuk akkori magunkat? Jó kérdés.
Szerintem könnyű Katát táncba vinni, ha maga is akarja, egyszerűen a zabolázhatatlan magyar örült, hogy jön a szabadság ígértete. És nem vettük észre, hogy ideális áldozatai vagyunk azoknak, akik olcsó trükkökkel operálva leraboltak mindent.
Viszont az már tényleg a mi hibánk, hogy még most is az akkori leckét mondjuk fel. Hogy még most is elhisszük a hazugságot, hogy nekünk mindenképp választanunk kell Kelet, vagy Nyugat között és be kell tagozódnunk, mert ez az olcsóbb.
Nem. Ez a nép soha nem lesz boldog és nem fog növekedésnek indulni, ha előbb nem teszi oda magát is nem tesz meg mindent a függetlenségért.
No Pain, No Gain, ahogy a konditeremben is mondják. Valahogy, ez most találó ránk nézve is.
