Ott van a Szabadság téren a szovjet katonai emlékmű. A német megszállás áldozatainak emlékműve. A Reagan szobor. A Bandholtz tábornok szobor (ő legalább kivételesen olyan amerikai volt, aki nem ellenünk tett valamit, hanem értünk). A jenki nagykövetség. A Szabadság tér mellett, a Batthyány téren az örökmécses. A Kossuth tér sarkában a nemzeti vértanúk emlékműve. Szintén a Kossuth téren a Trianon emlékmű. Végül egy kicsit arrébb, a Duna-parton a cipők.
Ezek emlékeztetnek minket a Habsburg nagytestvér itteni rémuralmi éveire. Trianonra, amikor az amerikaiak, angolok, franciák rúgtak belénk. A Tanácsköztársaság vörös terrorjára. A német nagytestvér általi megszállásra. A nyilas rémuralomra. A felszabadulásra/szovjet megszállásra. Végül a jelenlegi gyarmattartóink (segítek: USA) jelenlétére. Közel sem állítanám, hogy pont a szovjetek lettek volna a legrosszabbak ezen felsorolt csodálatos "barátaink", "szövetségeseink" és nagytestvéreink közül. Mondjuk speciel mindegyikük úgy hiányzott nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés.
De ezek közül egyedül csak a szovjet katonai emlékmű szúrja a szemed. Ami egyébként tényleg hősi halottaknak állít emléket és annak az eseménynek, ami egyik nézőpontból lehet szovjet megszállás (bár ezért a pofonért mi mentünk házhoz, mivel mi támadtuk meg a Szovjetuniót), de másik szemszögből valóban a nyilas és náci német uralom alóli felszabadítás is volt. És az ő megszállásuk végül is békét hozott, szemben az előző, német megszállással, ami pont a háborúban maradásunkat szolgálta. Alig hiszem, hogy abban a helyzetben a jónép inkább a további nyilas uralomra, a német megszállásra és a háború folytatására szavazott volna, ha megkérdezik. Amúgy az itt meghalt szerencsétlen szovjet kiskatonák sokkal kevésbé tehettek a malenkij robotról és a későbbi magyar kommunizmusról, mint az általuk legyőzött nyilasok és megszálló náci németek az auscwitzi szállítmányokról, munkaszolgálaton elpusztítottakról, rögtönítélő felkoncolásosdiról, vagy a gyerekek, meg úgy általában minden kezükbe kerülő katonakorú férfi frontra (értelmetlenül vágóhídra) hajtásáról és az értelmetlen pusztításról.
Szerintem egyik emlékműhöz sem kell hozzányúlni, elvinni, vagy lerombolni. Ez egy végtelenül kicsinyes és csak minket minősítő lépés lenne az aktuális ideológiai ámokfutás jegyében. Aki emlékműveket rombol, vagy költöztet át érdektelen helyekre, az árnyékoktól retteg. Aki halottak, áldozatok emlékműveit rombolja, vagy dugja el valamelyik távoli sarokba, hogy ne kelljen látnia, az simán kegyeletsértő. Aki olyan ország halott katonáinak emlékművét helyezné át, amely ország a mi kicsit sem felszabadító, de legalább erőteljesen megszálló magyar katonáink sírjait tisztességesen gondozza, az még saját külföldön nyugvó magyar hősi halottainkat sem tiszteli és odadobná az emléküket csak azért, hogy az itt meghalt szerencsétlen szovjet kiskatonák emlékébe belerúghasson.
Egyébként a nettó orosz gyűlölet ködén úgy tűnik még az sem látszik át, hogy a szovjet katonai emlékmű például ukrán katonáknak is emléket állít, méghozzá elég nagy arányban. Pedig őket most kevésbé divat gyűlölni azon a térfélen, ahol az orosz gyűlöletből sportot űznek. Csak azok az ukránok nem a náci oldalon álltak, mint a mai banderista "hősök".