"
A nyelvtörvény utáni időszak milyen volt Kárpátalján?
Az iskolákba nem tudták bevinni, mert nem lehetett. Egy színmagyar iskolában nem lehet elkezdeni ukránul tanítani. Leszerelték a magyar nyelvű feliratokat, a hivatalokban nem lehetett magyarul megszólalni, fokozatosan tolták ki a dolgot. Egészen addig, hogy például egy magyar eladó az üzletben nem szolgálhat ki magyarul egy magyar vevőt. Volt olyan a közelmúltban, hogy emiatt a rendőrséget hívták. Eddig jutott a dolog. Ekkor már látszott, hogy nincs tovább.
A nyelvet a házfalakon belülre és a templomokba száműzték.
2020-ban voltam otthon, Beregszászon és nem tudtam beszédet tartani Szent István-napon, mert nem volt szinkrontolmács. Sajtó, színház csak két nyelven működött, ami a színházban úgy néz ki, hogy magyarul beszél a színész, mellette vagy fölötte pedig megy az ukrán felirat.
Szerinted mi lehetett ennek a valódi célja?
Az ilyesminek csak nagyon csúnya célja lehet. A fedőtörténet az volt, hogy Ukrajnának egységesnek kell lennie. Nekem szovjet születési anyakönyvi kivonatom van, a nagymamámnak csehszlovák volt, a gyerekeimnek ukrán.
A dédszülőknek pedig magyar.
Persze. A nemzetiségi rubrikában pedig eddig ott volt, hogy a nemzetiségünk magyar.
A fiaimnál már nincs megjelölve a nemzetiség. Mert egy Ukrajna van, nincsenek nemzetiségek. Se magyarok, se oroszok, se ruszinok. A ruszinok létezését is tagadják, mint nemzetét. Elmentek a falig.
2016-ban jártam nálatok, Beregszászon egy irodalmi esten. Este, a kocsmában egy helybeli a társaságból azt mondta, hogy Kárpátalján mindenki azt várja, mikor jönnek be az oroszok. Ezt akkor nem vettem egészen komolyan.
Várták is, persze, a
mindenki azért túlzás, ez inkább kicsit vicces mondat volt.
2016-ban már tartott a háború. Mindenki azt gondolta, hogy az oroszok ezt nem hagyják a végtelenségig. Rátámadtak a kisebbségi jogokra, ez érdekes helyzeteket, gondolatokat szült. Valójában nem az oroszokat akarták, csak nem bírták az ukránok nacionalizmusát."
(...)
"
Írod valahol, hogy a háború kitörésének napján is otthon voltál.
Igen. Mikor tartson az ember könyvbemutatót otthon, ha nem a háború kitörésekor? Akkor már persze nagyon benne volt ez a levegőben. Sok iskolába mentem volna, órákat tartani. Úgy költöztünk el amúgy, hogy majd fogunk hazajárni nyaranta. Ezt a járvány, aztán a háború keresztülhúzta.
Reggel hatkor jött egy sms, hogy kitört a háború, menjünk haza.
Nem volt telefonvonal, annyira túl volt terhelve a hálózat. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy rengeteg autó megy a határ felé. A szálloda, ahol laktunk, reggelre megtelt.
Kijev nyolc óra autóút Beregszásztól, tehát az ottaniak már előző nap tudták, hogy mi lesz, különben aznap reggelre nem értek volna oda. A benzinkúton kanyargó sorok voltak, tankolni nem tudtunk. Az iskolákat rögtön bezárták, a bankautomatákból kifogyott a pénz. Hatalmas luxusautókkal jöttek Ukrajna belseje felől."
(...)
"
Szerinted milyen hatása lesz ennek a kárpátaljai magyar kisebbségre?
Minden nap veszteség. Nagyon sok múlik azon, meddig tart még. Nagyon kevesen maradtak ott. Akik ide jöttek, családot alapítanak, itt dolgoznak, nem fognak visszamenni.
Itt magyarul beszélhetnek, nem lőnek rá, a férjét, a gyerekét nem viszik meghalni a frontra.
Ez nem kis különbség."
„Amikor elvették a nyelvemet, a hitemet, a himnuszomat, nem volt többé helyem.” A kárpátaljai származású költővel békéről és háborúról, a szülőföld elhagyásáról és megtalálásáról, az ukrajnai kisebbségi létről és az Istenre való ráhagyatkozásról beszélgettünk nógrádi otthonában.
mandiner.hu
