Minél jobb kapcsolatokat építünk ki Szerbiával, annál jobban romlik majd a kapcsolatunk Horvátországgal.
A Horvátok és a Szerbek jelenleg úgy utálják egymást, hogy: az ellenségem barátja az ellenségem lesz.
Az Osztrákokkal kapcsolatban sokan szeretik elfelejteni, hogy csak több száz éven keresztül sanyargattak és szipolyoztak minket.
Most mindenki nosztalgiával tekint azokra az időkre, pedig jó pár nemzeti nagyságunk forogna a sírjában, ha ezt hallaná.
Magyarország egy kicsit mindig Stokholm szindrómába esik. Ha elmegy egy hódító, utána mindig jó emlékekkel gondolunk rá.
Az osztrákokkal kapcsolatban nekem szofisztikáltabb véleményem van.
II. Lajos sajnálatos halála után a trón Habsburg Ferdinándot illette volna - miközben Záplya/Szapoylai jános is magának követelte a koronát.
Végül megállapodtak, hogy a korona Szapolyai halála után száll át a Habsburgokra, de Szapolyai ezt felrúgta. Itt durvultak el a dolgok.
Sajnos Szapolyai ezen szószegése nem csak 150 évre, hanem napjainkig megpecsételte nem csak Magyarország, de a magyar nép/nemzet sorsát is (+ vegyük még Szapolyai szerepét a dózsa György-féle felkelés ill. mohács kapcsán).
Szapolyai és javarészt református és egyéb protestáns kísérete leginkább önös érdekektől vezérelve visszavonultak Erdélybe, a szultán oltalma alatt uralkodni, eközben ebek harmincadjára hagyta az országot.
Ezen időszak alatt néptelenedett el az Alföld, és az Erdélyi napjainkban ajnározott vallásszabadság tette lehetővé nagyszámú román beözönlését a Kárpátokon át (ha nincs vallásszabadság, vélhetően át se jönnek, akik mégis, pár generáción belül elmagyarosodnak).
Az országot végül a nagy vallásháborúk végeztével a Habsburgoknak - és katolikus koalíciójuknak - sikerült megtisztítani a töröktől, és sajnálatos módon az erdélyiek még ekkor is a török mellett harcoltak (pl. Thökölyék). sőt, valamivel korábban talán Bethlen Gábor volt az, aki "feljelentette" a szultánnál elődjét, asszem Báthory Gábort, amiért az szövetkezett az uralkodóval Magyarország török elleni felszabadítása érdekében.
Jellemző a hazai történetírásra, hogy ezek ellenére Bethlent mint valami példaértékű államférfit ábrázolják.
Sajnos tehát az akkori magyar főuraknak köszönhető, hogy Magyarország sorsa úgy alakult, ahogy. Hogy Mátyás halála után, amikor a török már itt volt a határnál, fontosabbak voltak saját kicsinyes érdekeik még az ország sorsánál is.
Nekik köszönhető az is, hogy az uralkodó-család nem tekintett minket megbízható alattvalóknak, holott még a XIV. század közepén - örökösödési dolgok miatt - az is elképzelhető lett volna, hogy Buda legyen az uralkodó székhelye.
A fentiekből talán leszűrhető, hogy aTrianonhoz vezető út így összességében már a XVII. század végére, XVIII. század elejére elkészült.