Ki ellen harcol valójában Putyin? Maxim Trudolyubov - az orosz elnök által kirobbantott generációk kíméletlen háborújáról....
2022. május 31. 07:00
Forrás: Meduza
Nemcsak két hadsereg és két társadalom harcol Ukrajna területén, hanem két vezetői csoport is. Először is feltűnő a korkülönbségük. A Putyinhoz közel állók és kulcspozíciókat betöltő tisztviselői között az 1950-es és 1960-as években születettek
dominálnak . Ukrajna és Zelenszkij vezetésében a legfontosabb pozíciókat többnyire az 1970-es, 1980-as években születettek töltik be. De a nemzedékek összecsapása nemcsak államközi szinten zajlik, hanem hazai szinten is. Putyin társai félnek feladni a hatalmat, és átadni azoknak, akiknek le kellene váltaniuk őket. Ezért igyekeznek leigázni, a közterület peremére szorítani vagy kiűzni az országból a fiatal vezetőgenerációkat.
A Putyinhoz közel álló embereket – akik az 1940-es évek második felétől a hatvanas évek közepéig születtek – Alekszej Jurcsak antropológus „utolsó szovjet nemzedéknek” nevezi. Mivel ezeknek az embereknek a felnövekedése és karrierjének első szakaszai Brezsnyev uralmának korszakára estek, Mihail Anipkin szociológus más kifejezést javasol -
"a stagnálás generációja" . Amint azt a tanulmányok mutatják, a szovjet társadalom a késő szovjet években, Putyin érésének éveiben veszítette el a kollektivista idealizmus maradványait, és elérte az anyagi jólétet és az individualizmus értékeit. Ezek olyan emberek, akik mély csalódáson mentek keresztül az ország kilátásai miatt; emberek, akik (ahogyan Yurchak megmutatta az
„ Örökké, amíg vége volt” című művében), anélkül, hogy idealista célt tűztek volna ki maguk elé, eltemették a szovjet rendszert.
Ha Oroszországban működnének a választások és más eljárások a politikai és gazdaság versenyképes hatalomváltására, akkor azokat, akik Brezsnyev alatt nőttek fel, azokat Gorbacsov és Jelcin idején kellene felváltani – az 1960-as évek második felétől született emberekre. az 1980-as évek elejéig (körülbelül a nyugaton népszerű
"X generáció" kifejezésnek felel meg ). Ifjúságuk társadalmi és kulturális kontextusa, közös történelmi tapasztalataik mélyen eltérnek attól a kontextustól, amelyben elődeik felnőttek. A stagnálás gyermekei csalódottak, a peresztrojka gyermekei reménykedtek.
De az Egyesült Államokban az utolsó két elnök általában 70 év feletti...
Valójában a nyugati országokban a „generációs háborúk” a társadalmi feszültségek leírásának gyakori módja. A fiatalok gyakran elégedetlenek azzal a ténnyel, hogy a társadalom legvonzóbb és legstátuszosabb pozícióihoz való hozzáférést az idősebbek akadályozzák. A gazdag országokban úgy tűnhet, hogy az orvostudomány fejlődése és a várható élettartam növekedése miatt mély és súlyos konfliktusok zajlanak: országaikban régi elnökök és szenátorok, nagy osztályok és nagyvállalatok régi vezetői vannak.
Az Egyesült Államokban Putyint ugyanabba a generációba sorolnák, mint Trumpot, a „baby boomereket”, akik a háború utáni születési boom idején, az 1940-es évek második felétől a hatvanas évek közepéig születtek. A kifejezést más országokban is használják (a „boomereket” az „X generáció”, „Y” stb. követi).
De érdemes emlékezni arra, hogy Trump és Biden előtt az országot Barack Obama vezette, aki 15, illetve 20 évvel volt fiatalabb mindkettőnél. A jelenlegi alelnök, Kamala Harris pedig 1964-ben, a baby boom végén született. Ahhoz, hogy megértsük, mi is az igazi nemzedékek háborúja, érdemes megnézni, hogyan viszonyulnak az orosz állam vezetői azokhoz, akik életkorukban és tapasztalatukban nem hasonlítanak hozzájuk.
IGEN, DE VAN KÜLÖNBSÉG
Az orosz "xerek" (ezt a kifejezést nagyfokú konvencionálisan használjuk) iskolai és diákévei történelmi fordulópont, a totalitárius állam meggyengülése és Oroszország teljes világba való integrációjával kapcsolatos elvárások időszakára estek. Nem mindenki, de sokuk számára a Putyin-évek olyan időszakot jelentettek, amikor megfosztották a számukra természetesnek tűnő szabadságjogoktól, lehetőségektől és kilátásoktól, mert ezeken nőttek fel.
A tapasztalt tapasztalatok közötti különbségeket természetesen nem csak az életkor határozza meg. Mások – akik nem úgy néznek ki, mint Putyin nemzedékének képviselői – minden korcsoportban léteznek. Velük, a „többiekkel”, azokkal, akiknek megvan a szabadság élménye, Putyin végig harcolt uralkodása alatt.
Az elit lebontása
Az állambiztonsági szakemberek az 1990-es években nem igazán szenvedtek sokat – akkor sokkal nehezebb dolguk volt a tudósoknak, mérnököknek, orvosoknak. Ám az új hírnév megteremtésének, az új társadalmi tőke felhalmozásának, a korábbi „szocialista” (azaz állami) tulajdon lebontásának és a múlthoz nem kötődő új vállalkozások létrehozásának pillanatában a titkosszolgálati tisztek második és harmadik szerepkörbe kerültek. A Putyin-évek a bosszújuk, az autonómia, a függetlenség és a fiatalság mint olyan elleni harcuk.
Putyin köréhez tartozó emberek ellenséget látnak azokban, akik elérték saját elismerésüket, közönségüket, pénzüket és minden mást az életben. Putyin azok ellen harcol, akiknek olvasói, nézői, hallgatói, vevői, szavazói és támogatói vannak, akik nem parancsból, hanem választásból jöttek. Az Oroszországban hatalmon lévő politikusok arra törekednek – sőt, már el is érték –, hogy a véleményük szerint jelentős személyiségeket kinevezzék, és ne maguktól nőjenek fel. Azok, akiket Putyin ellenségnek tart, "külföldi ügynököknek" és "szélsőségeseknek" nevez, nagyon különbözőek, többek között életkorukban is. Csak az köti össze őket, hogy az uralkodó csoporttal ellentétben ők képviselnek valamit.
„Sok mítoszt kötnek a Putyin-elithez, és a fő az, hogy ez, ez az elit létezik. Valójában nem is létezik” –
írja Nyikolaj Petrov, az orosz elit kutatója. Képviselői személyes minőségükben nem rendelkeznek önálló teljesítményekkel és elismeréssel, a társadalomban betöltött pozíciójukat felülről történő kinevezéssel kapják meg – ahogy maga Putyin is megkapta minden pozícióját a maga idejében. Könnyen felcserélhetők, pozíciójuk elvesztésével vagy szégyenbe kerülve elveszítik mind a társadalmi, mind az anyagi tőkét (ami az államilag ellenőrzött médiából való eltűnésben és vagyonvesztésben nyilvánul meg). Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ellenőrzött elit felépítését különféle eszközökkel hajtották végre, beleértve a merényleteket és a koholt vádak alapján történő üldözést.
„Putyin elitjének fő jellemzője – írja Petrov – a pozíció domináns pozíciója, nem az egyén… a rendszer iránti lojalitás, a felettesnek való engedelmesség követelése, amelyet a nómenklatúra juttatásaihoz és kiváltságaihoz való hozzáférés biztosítása vagy korlátozása biztosít; két támogató vertikum jelenléte - a párt-adminisztratív és a csekista; a lojalitás elsőbbsége a hatékonysággal szemben a státusz nem csökkenésének garanciájával a lojalitás feltétele mellett.
Egyébként én csak hoztam a hírt, még csak nem is azért, mert egyetértenék vele, főleg hogy nem ismerem annyira a részleteket hogy mi mennyire igaz. Alapvetően azért is hoztam a hírt, hogy hátha ismeri valaki a részleteket. A cikk emberekről, médiákról ír amiket nem ismerem (hátha valaki ismeri őket) és egy folyamatról, amihez hasonló az illiberális államokban amúgy valóban zajlik - Magyarországon is jól ismert.
