Az Augusztusi puccs (А́вгустовский путч / а́вгустовский кри́зис 1991)
Az 1991-es szovjet puccskísérlet, amelyet augusztusi puccs néven is jegyeznek, az SZKP keményvonalasainak sikertelen kísérlete volt, hogy erőszakkal átvegyék az ország feletti irányítást Mihail Gorbacsovtól, eltávolítsák a reformokra nyitott politikusokat, az új államszerződés (Новый союзный договор) aláírását megakadályozzák, és visszafordítsák a Varsói Szerződés megszüntetése nyomán történteket.
A puccsvezetők magas rangú katonai és polgári tisztviselőkből álltak, köztük Gennagyij Janajev alelnökből, akik ellenezték Mihail Gorbacsov államelnök reformprogramját, dühösek voltak a kelet-európai államok feletti ellenőrzés elvesztése miatt, és féltek az új államszerződéstől, amely az aláírás előtt állt. Szerintük az új államszerződés decentralizálta volna a Központi Szovjet Kormányt.
A Különleges Helyzet Állami Bizottságának (GKCSP) a megalakítása volt az első lépés. Tényszerűen a GKCSP augusztus 17-én jött létre, a KGB egyik zárt moszkvai rezidenciáján. A személyi összetétel reprezentálta a szovjet legfelsőbb állami, kormányzati hatalmat. A GKCSP ennek megfelelő döntéseket hozott.
Elhatározták, hogy bevezetik a „rendkívüli állapotot” augusztus 19-től. A megvalósításához szükséges utasítások aláírását ultimátumszerűen követelik Mihail Gorbacsovtól, azzal, hogy ha nem teszi meg, mondjon le, és adja át a felhatalmazásait Janajevnek. Azt is eldöntötték, hogy a Kazahsztánból visszatérő Jelcint, aki a Legfelsőbb Szovjet (Parlament) (Verhovnij Szovet) elnöki tisztségéről frissen köszönt le, de attól még bírt politikai befolyással, a hadügyminiszter, Jazov fogadja a repülőtéren, s a beszélgetésük eredménye alapján rendelkeznek a további sorsáról.
Augusztus 18-án a keményvonalasok KGB ügynököket küldtek ki, akik "meglátogatták" Gorbacsovot a krími nyaralójában, aki azonban megtagadta a rendkívüli állapot bevezetését, és őrizetbe vették. Ekkor következett be az, ami miatt a GKCSP tevékenységét alkotmányellenes szervezkedésnek, összeesküvésnek, puccsnak lehet tekinteni: hiszen a törvényes államfőt elzárták a külvilágtól, megfosztották még a Stratégiai Nukleáris Erőkkel összekötő kapcsolataitól is. De Borisz Jelcint, aki Gorbacsov kritikusa, ugyanakkor szövetségese is volt, őt nem tudták őrizetbe venni.
Augusztus 19-én hajnalban az összes hírközlési eszköz sugározta a keményvonalasok bejelentését: Gorbacsov "betegségére" tekintettel Janajev tölti be helyette az államfő tisztségét, és a Szovjetunió néhány területén rendkívüli állapot bevezetésére kerül sor. A Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának a tagjai bemutatkoztak a TV központi adóján, s a folyamatosan a homlokáról az izzadtságot törlő, rebegő hangú Janajev beolvasta „üzenetüket a szovjet néphez”. Ezt követően a TV napestig Csajkovszkij Hattyúk tava balettjét közvetítette (ami azóta is szimbolikus értékű az orosz emberek számára).
A folytatásban a GKCSP deszantos, páncélos, és gárda egységeket vezényelt Moszkva központjába, miközben az utcák megteltek tüntetőkkel, épültek a barikádok, és megszerveződtek a demokráciát követelő moszkvaiak. A puccsal szembeni ellenállás élére az Orosz Föderáció vezetői kerültek, kiemelkedő szerepet játszott Borisz Jelcin, akit Janajevéknak nem sikerült elszigetelni.
Anélkül, hogy itt a történteknek valamennyi részletét felsorolnám, a meghatározó momentumokat mégis fontos bemutatni.
A fellépésük módja és eszközei illegitimnek bizonyultak. A GKCSP első megjelenése a TV képernyőjén augusztus 19-én ijesztőnek és egyúttal szánalmasnak hatott. A puccskísérletbe bevont egységek parancs híján, és motiválatlan sorkatonákkal csak „ténferegtek” Moszkvában. A visszautasítottságuk és az ellenállás velük szemben bebizonyította, hogy a társadalom – főként azzal a történelmi emlékezettel, amelyet a „glásznoszty” szabadított fel az emberekben – nem viseli el az erőszakos, „rendkívüli állapot” okozta sokkhatást.
A világsajtót azonnal bejárta és a puccs napjainak jelképévé vált az a jelenet, amikor egy „átállt” tank tetejére mászva Borisz Jelcin felolvasta a „Felhívást Oroszország polgáraihoz”. Ebben a GKCSP tettét „reakciósnak, alkotmányellenes államcsínynek” titulálta. Ez a minősítés szolgált a továbbiakban elvi alapul ahhoz, hogy az OSZFSZK (Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság) Legfelsőbb Tanácsának sebtében augusztus 21-re összehívott, rendkívüli ülése az Oroszországi Föderáció legitim Elnökét felhatalmazza a Szovjetunió végrehajtó-hatalmi államszervei – köztük a hadsereg és biztonsági erők – feletti rendelkezés jogával.
Ugyan az események, a többszázezres moszkvai tüntetések során a moszkvai Fehér-ház előtt, az ide kirendelt fegyveres egységekkel nem történtek összeütközések, mégis 3 ember életét vesztette. Az ő áldozatuk szintén az ekkor már „forradalomnak” tekintett fejlemények szimbóluma lett.
Az esetleges nagyobb mérvű vérontástól megrettent tábornokok javasolták Jazov hadügyminiszternek a fegyveres egységek azonnali kivonását a fővárosból. A Légierő főparancsnokának, J. Saposnyikovnak az előterjesztésére a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Kollégiuma augusztus 21-én törvénytelennek ítélte a GKCSP fellépését és önfeloszlatásra szólította fel. Ezt követően Jazov miniszter parancsot adott a csapatok kivonására Moszkvából. Jelcin pedig arról rendelkezett, hogy a GKCSP valamennyi döntését annulálják. Lényegében ezzel véget is ért a „végjáték” első menete.
Hátra volt még, hogy a „döntőbíró”, vagyis a Szovjetunió legitim elnöke kimondja a „verdiktet”. Ehhez vissza kellett hozni Mihail Gorbacsovot a Krímből a fővárosba. A Szovjetunió jövőjéért és a hatalomért vívott harc mindkét csapata elindult a Krímbe, hogy maga mellé állítsa a Szovjetunió elnökét. Gorbacsov azonban saját elképzelését igyekezett megvalósítani. Elítélte a puccsisták célkitűzéseit és módszereit, de a Szovjetunió legitim elnökeként nem fogadhatta el azt sem, hogy Jelcin már lényegében magáévá tette, kisajátította az ország egészére vonatkozó hatalmi jogosítványait.
Az elnök a megérkezése után, a moszkvai repülőtéren kijelentette: „az államcsíny kudarcba fulladt”, s igyekezett azt érzékeltetni, hogy uralja a helyzetet. Rövidesen azonban rá kellett döbbennie, hogy a tényleges hatalmat nem tudja visszavenni. Ezután már nem ő kezdeményezte a fejleményeket, hanem sodródott a történésekkel. A további menetet már Borisz Jelcin vezényelte.
Az Orosz SZFSZK elnöke pedig bejelentette, hogy döntöttek: ettől fogva a fehér-azúrkék-piros trikolór Oroszország államának új zászlaja. A keményvonalasok vezetőinek többségét letartóztatták, más részük öngyilkos lett.
Az augusztusi puccs teljesen meghiúsította az új államszerződést, és a Szovjetunió végét jelentette.
1991. december 25-én jelentette be lemondását Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és immáron utolsó elnöke, akinek távozásával de jure a Szovjetunió is megszűnt létezni, átadva helyét az – utódállamok többségét magába tömörítő – Független Államok Közösségének.