folytatás....
Mindez megismétlődött öt hónappal később. Dacolva a kamarilla intelmeivel, a Donbassz néphadseregei még befejezték a Donyecket és Gorlovkát fenyegető veszélyes debalcevói féregnyúlvány felszámolását, ám utána (ez idő szerint végleg) le kellett mondaniuk mindenféle támadó hadműveletről. Ez elvileg ugyan az ukrán hadseregre is érvényes volt, a heves intenzitású összecsapások valóban megszűntek. Ám a fegyverszünetet kihasználva (és ennek tényét nem is titkolva), az ukrán hadsereg összeszedte magát második súlyos vereségéből, és anyagilag, technikailag megerősödve készül az újabb offenzívára. A NATO is közben konszolidálta erőit, felvonult Oroszország szárazföldi és tengeri (főképpen Fekete-tengeri határaira). Semmi sem valósult meg abból, amit az orosz vezetés Porosenkótól várt. A Krímben szervezett súlyos diverzáns akció (a távvezeték-rendszer felrobbantásával komoly áramellátási nehézségek keletkeztek egy időre) – illetve három ukrán hadihajó által 2018 novemberében a Kercsi-szorosban végrehajtott provokáció nyomán, négy és fél év után, az orosz elnöknek rá kellett jönnie: Pjotr Alekszejevics nem lesz partner a rendezési terveiben.
Nem lehet kizárni, hogy kettejük titkos egyeztetése alapján Trump amerikai elnök (aki addig Porosenkó támogatására készült a 2019. áprilisi újabb ukrajnai elnökválasztáson), új jelöltet keresett és talált Vlagyimir Zelenszkij, olcsó tévésorozatok szerzőjének és szereplőjének személyében. Az ő szempontjából a bohóc tökéletes választás volt – semmit sem ért a politikához, így befolyásolható, irányítható. Moszkvában sokat vártak – ugyanazt várták – az új elnöktől, mint elődjétől: segít békét teremteni a Donbasszban (lehetőleg Putyin elképzelései szerint).
Vele is megégette azonban magát: még annyira sem volt partner, mint elődje: gyengekezű és gyenge jellemű elnökként még jobban tartott a szélsőségesektől. Ugyanakkor a komikusból lett államfő ahhoz értett: színész, aki el tudja ámítani közösségét. Taktikája elég egyszerű volt – Moszkvában jó ideig mégsem sikerült rájönni a nyitjára: mindig ő sürgette a legjobban a „normandiai” négyek csúcstalálkozóit. Akik mindig azt várták tőle, hogy majd számot ad a minszki megállapodások végrehajtásáról. Ehelyett folyvást elbeszélte a találkozókat az eredeti témától, újabb és újabb olyan javaslatokat tett, amelyek tartalma szöges ellentétben áll a minszki megállapodásokkal, illetve mind távolabb és távolabb „beszélni el” a tárgyalásokat az igazi, a lényegi témától. Putyin 2019 decemberében ismét ráharapott a csalira, és – eredeti álláspontját feladva – mégis elment a találkozóra. Ami után dühösen kellett rájönnie, hogy már megint átverték. (Ukrajnai személyes különmegbízottjánál el is szakadt a cérna: a találkozó után ordítva csapkodott a papírjaival: „nem erről volt szó!” A jelenetnek ukránok is szemtanúi voltak.)
Putyin újabb jelöltje (mint kiderült, szintén oligarcha): a mérsékelt ellenzék vezéralakja, Viktor Medvedcsuk – az orosz elnök egyik unokájának keresztapja. „Oroszbarátként” tartják számon, volt azonban valaki, aki az ő életrajzában is talált oroszellenes „sötét foltot”. Az orosz államfő azonban a nyilvánosság előtt sem titkolta: őt látná szívesen az ukrán elnöki székben. Aminek egyik vonzata: még sorosabbra húzza a gyeplőt a Donbasszon, nehogy annak valamilyen húzása rontsa Medvedcsuk esélyeit. Kérdés, hogy az ádáz russzofób Biden mellett mennyire lesz követhető az eddigi orosz politika. Illetve hagyják-e jelöltjét az elnöki székbe ülni. Továbbá, hogy Medvedcsuk – elődeivel ellentétben – végre korrekt és szavatartó lesz-e.
444.hu
