Miért sajnos? Milyen alapon veszi ki magának a "nyugat" azt a jogot, hogy minösitse az oroszokat, elvárásokat támasszon velük szemben, hogy hogyan viselkedjenek, ,milyen politikát folytassanak, hogyan èljenek, hogyan viszonyuljanak hazájukhoz, milyen èrdekeik legyenek?
Vagy rosszul èrtettelek esetleg?
Ha megszegi a nemzetközi egyezményeket, fegyveres agressziót követ el más ország ellen, gyilkolja, elrabolja, táborokba zárja annak állampolgárait, akkor a nemzetközi közösség elítéli.
Németország sem vitatja a 2. világháborús történelmi bűneit.
A "hogyan viselkedjenek", "milyen politikát folytassanak" tehát az alapján van számon kérve, aminek a betartását vállalták:
- ENSZ alapokmány, Genfi egyezmények, Budapesti memorandum, stb.
- Emberi jogokra vonatkozó egyezmények, NATO - Oroszország együttműködés, CFE szerződés.
- Kereskedelemi, gazdasági szerződések.
Azért sajnos, mert elhidegült a nyugat - orosz kapcsolat, ma már nem is érdekli az oroszokat hogy jó színben tűnjenek fel nyugaton, annyit alázták őket, meg akkora kettős mércét kaptak az arcukba.
Sokkal jobb volt nekünk is, mikor mosolyogva közelítettek felénk, partnerként gondolva a nyugatra.
Az orosz soha nem közelített kedvesen a nyugati világhoz, de ettől még persze lehetnének jó kapcsolatai a nyugattal. Viszont az orosz politikai gondolkodás origója a "külföld", az idegen (nyugati), mint közös ellenség meghatározás. Az oroszok egysége, egyben a politikai elit uralma, hatalmon maradása a külföld (közös) gyűlölete, démonizálása nélkül elképzelhetetlen.
Közös ellenségkép kell a problémák megmagyarázásához, az a politikai felelősség hárítás kézenfekvő eszköze.
Ezek miatt az oroszok mindennel, ami külföldi, gyanakvók, bizalmatlanok, így a kapcsolatok is törékenyebbek, ha nehezebb idők jönnek.
A rossz történelmi tapasztalatok csak erősítik ezt a gyanakvó hozzáállást, azzal együtt, hogy ez minden sanyarú sorsú nép sajátja valamilyen mértékben.
Viszont az oroszok külfölddel való kapcsolatának másik meghatározó eleme a saját helyzetükről alkotott kép. A Szovjetunió és a cári birodalom történelmi örököseként világhatalmi tényezőként szeretnének magukra tekinteni. Ez a fajta vágy visszatükröződik a politikai gondolkodásban. Elősegíti a birodalmi szerep visszaszerzését ígérő populista eszmék térnyerését, legyen az szélső bal, vagy szélső jobb színezetű. Talán ez az egyik legnagyobb problémájuk. A szélsőségekben, végletekben gondolkodás. Vagy kommunista, vagy fasiszta az ellenség, de a kettő közül valamelyik biztos. A két véglet, a fekete és a fehér elég is. Nincs köztes megoldás.
A végletekben gondolkodás nem segíti a reális helyzetértékelést, ami az orosz közlekedési kultúrát is megmagyarázza. Nincs kompromisszum: győzelem vagy vereség. Dicsőség vagy szégyen.
Ők az üzleti kapcsolatokat is a külfölddel szembeni győzelem eszközének tekintik.
A gazdasági befolyás egy politikai kényszerítő eszköz háború esetén: lásd gáz és olaj fegyver.
A kereskedelemből származó jövedelem pedig a másik eszköz a győzelemhez: a fegyverek és a háború költségeinek fedezete.
A békés együttélés szándéka nem indokolná ezt a gondolkodást.
A világhatalmi szerep és a korábbi befolyás visszaszerzésének szándéka sokkal inkább.
A mosoly, amit látni véltél, nem annak a jele, amit valamiért sugallni szerettél volna.
Ezt Közép-Európában természetesen mindenki tudja. Az orosz propaganda új narratívát próbál erőltetni, de esélytelen. Történelmi okokból sem, de morális alapjai miatt sem hozta, hozza a várt eredményt: a külföld egységes marad, a hibrid műveletek (a katonai vereséggel párhuzamosan) kudarccal végződnek.