Egyébként a "Nagy-Ausztriai Egyesült Államok", amit egy román javasolt, Popovici-tervként is ismert, nem lett volna rossz, ebben a Regát természetesen nem lett volna benne.
Ez a birodalom is a magyarok kárára működött volna.
Az osztrákok - az oszd meg és uralkodj elv alapján - folyton kijátszották a magyarok ellen a velük együtt lakó népeket. Amíg mi a nemzetiségeinkkel vesződtünk, ők szépen tollasodtak.
Egy a fenti térkép szerinti Egyesült Monarchia Államokban (nevezzük így) a magyar ellem, még ha összességében a legszámosabb is, az osztrákok mesterkedése okán eljelentéktelenedett volna. Gondoljátok el, hogy a bécsi parlamentben egy magyar ügyet érintő szavazásnál, a többi népek maguk mellé állításával az osztrákok hogy le tudták volna seperni az asztalról a kezdeményezésünket. Közben meg folyt volna tovább a németek masszív betelepítése területeinkre (régi osztrák vágy Magyarország elnémetesítése, ami a török alóli felszabadítás ürügyén végzett magyar irtással, illetve M. Terézia által megkezdett betelepítéssel vette kezdetét), illetve a többi nemzetiség betelepülésének támogatása (nagyon nem is kellett volna noszogatni az elmaradott délszlávokat és románokat, hogy egy fejlett államközösségbe betelepüljenek).
Szóval ebből a projektből mi nem jöttünk volna jól ki, éppen úgy nem, mint az elátkozott Osztrák-Magyar Monarchiából. Itt jegyzem meg, hogy az országcsonkításból még Ausztria is kapott területet. Nem érdekes ez? Hiszen ausztria is bűnös és megbüntetendő ország volt. De mégis jutalmazták!
Nem tudom, hogy említettem-e azt az osztrákok sunyiságát bizonyító tényt, hogy minek után 1920-ban létrejöttek az utódállamok, Ausztria valami "csoda" folytán megőrizte az 1920 előtti Erdélyben birtokolt valamennyi arany- és ezüstbánya feletti jogát. Ezt a kiváltságát csak 1947-ben veszítette el, amikor is a komcsik valagon rúgták őket, szerződésestől mindenestől. DE addig a bányák nekik dolgoztak, minimális adó ellenében. El nem tudom képzelni, hogy mi volt a háttérben, hogy a románok egy ekkora bevételi forrásról lemondtak.
Nem mellékesen ezek a felvidéki és erdélyi bányák nekünk mindig bajt hoztak. Nagyrészt másnak dolgoztak, mi csak a verejték és vér részét kaptuk meg. Még egy példa az osztrákok görénységére.
1792- es Horea és Closka féle móc-oláh parasztfelkelés, majd az 1848-as Avram Janku féle móc-oláh szabadcsapatok elpusztították Abrudbánya és Zalatna (két bányaváros) magyar lakosságának nagy részét, úgy hogy közben egy a városok német lakosságát nem bántották! Mindkét esetben a császári udvar uszítása állt a háttérben. II. József titokban Horeát bízta meg - a neki folyton ellenszegülő - erdélyi magyar nemesség kiirtásával, ahogy Avram Jankót is az bécsi udvar uszította a hátrahagyott védtelen asszonyokra, gyerekekre és öregekre, remélvén, hogy ezzel az érintett férfiak, hogy megvédjék az otthonikat, otthagyják a forradalmi csapatokat.
Persze a most irkálgató "magyar" történészek próbálják ezt megcáfolni (ha nem lehet, akkor elhallgatni).
Csak egy példa a Rubicon folyóiratban megjelent szerecsen mosdatásra:
"A parasztfelkelést gyakorlatilag II. József (ur. 1780-1790) 1784. január 31-i rendelete váltotta ki, melyben az uralkodó arra utasította a Guberniumot, hogy növelje az erdélyi határőrök létszámát, és e célból végezzen összeírást a határőrkerületek falvaiban. Ezután egyik félreértés követte a másikat, ugyanis a Gyulafehérváron összesereglett, nagyrészt román nemzetiségű jobbágyok között – akik a katonaéletben a nyomorból való kitörés lehetőségét látták – elterjedt a hír, hogy már megkezdődött az összeírás, így júniustól augusztusig 80 falu népe jelentkezett határőri szolgálatra.
Miközben a Gubernium tisztviselői sértődöttségükkel voltak elfoglalva – hiszen úgy tűnt, Bécs a helyi kormányszervek megkerülésével megkezdte a toborzást –, Horea Gyulafehérváron elhíresztelte, hogy II. József elismerte őt a szolgálatra jelentkező románok vezetőjének, Crisan pedig a Fehér-Kőrös vidékén szólította hadba a jobbágyokat. őszre több tízezres embertömeg gyűlt össze Erdélyben, melyet végtelenül felbőszített, hogy „a nemesség” – valójában a Gubernium – elgáncsolta törekvéseit, ráadásul a szemükben ez ugyanaz a „nemesség” volt, mely korábban elviselhetetlen adókat rótt ki rájuk.
1784 novemberére a feszültség aztán robbanáshoz is vezetett: a Crisan, Closca és Horea vezette jobbágysereg a következő hetekben hatalmas dúlást és mészárlást vitt végbe Alsó-Fehér, Zaránd és Hunyad vármegyében a nemesek és a nem-ortodox hitűek között. A felhergelt tömegek sorra rohanták le a falvakat, felégették a nemesi kúriákat, azokat pedig, akik nem a görögkeleti rítust követték, áttérésre kényszerítették, vagy kegyetlenül meggyilkolták. Fontos kiemelni, hogy az egy hónapig tartó dúlás és mészárlás szintén nem a magyarság mint nemzet, hanem a nemesség és az „eretnekek” kiirtására irányult, és azok a települések sem részesültek különb bánásmódban, ahol történetesen románok vagy szászok éltek.
II. József 1784. november 12-én szerzett tudomást a parasztfelkelés kirobbanásáról, és mivel hosszú ideig tétovázott azzal kapcsolatban, hogy miként lépjen fel, később elterjedt az a népszerű – ám hamis – toposz, hogy az uralkodó tudatosan engedte – sőt, bátorította – a „magyarság kiirtását.” A valóságban persze a király nem azért bizonytalankodott, mert élvezte a gyilkolászást, éppen ellenkezőleg: igazságosan akart eljárni, és próbált olyan módot találni, mellyel megelőzhető lett volna a még nagyobb vérontás. Ezzel magyarázható Bécs lassú reakciója, és a tény, hogy mire az új főparancsnok eljutott Erdélybe, a helyi erők és a saját védelmüket megszervező nemesek már leverték a felkelést. Kray Pál – a napóleoni háborúk későbbi tábornoka – és Schultz alezredes két hadoszlopa 1784 decemberében szétverte a parasztseregeket, a három fővezért pedig az év vége előtt sikerült kézre keríteniük.
A lázadás leverése után körülbelül 600 embert zártak tömlöcbe, II. József kérésére azonban a foglyok nagy részét csupán testi fenyítésben részesítették, vagy egyszerűen szabadon engedték. Az uralkodó utasítására végül csak a három fővezért, Crisant, Closcát és Horeát ítélték halálra, rajtuk azonban szörnyű példát statuáltak, ugyanis a kivégzés módjának a kerékbetörést választották. A szörnyű kínok elől Crisan az öngyilkosságba menekült, így 1785. február 28-án csak két társán hajtották végre a kiszabott ítéletet. Bár a három férfi halála után a parasztfelkelés lángja végleg elcsitult, II. József még hosszú ideig az események hatása alatt maradt, így azok jelentős szerepet játszottak híres jobbágyrendeletének kiadásában."
:
