Még ha Basta lett volna az egyetlen, de szemezgessünk az erdélyi magyarírtások hosszú sorából, amiben se az egyéni áldozatok, se az elhurcolt magyar életek, se a kényszer hatására történő elrománosítások nincsenek benne és csak példaként van néhány feltárt, ismertebb eset -a teljesség igénye nélkül:
Rabutin "járás": 1705 végén és 1706-ban Rabutin (francia származású osztrák tiszt) egysége katonai feladatok helyett borzalmas barbárságokat tett. Először amikor Rabutin és hada, miután visszafoglalták a kurucoktól az erdélyi településeket, azonnal felgyújtották őket, vagy az utolsó szálig halomra gyilkolták a magyar lakosokat. Ezek után amikor 1706-ban Rabutin feladta Kassa ostromát az év novemberében (bosszúból) teljesen kirabolta, és porig rombolta Tiszafüredet, Karcagon halomra gyilkoltatta a magyar lakosokat, majd Debrecenbe fészkelte be magát. E tragikus eseménysorozatot nevezték el „Rabutinjárásának”.
a
Crisan, Closca és Horea vezette jobbágysereg a következő hetekben hatalmas dúlást és mészárlást vitt végbe Alsó-Fehér, Zaránd és Hunyad vármegyében a nemesek és a nem-ortodox hitűek között. A felhergelt tömegek sorra rohanták le a falvakat, felégették a nemesi kúriákat, azokat pedig, akik nem a görögkeleti rítust követték, áttérésre kényszerítették, vagy kegyetlenül meggyilkolták. Fontos kiemelni, hogy az egy hónapig tartó dúlás és mészárlás szintén nem a magyarság mint nemzet, hanem a nemesség és az „eretnekek” kiirtására irányult, és azok a települések sem részesültek különb bánásmódban, ahol történetesen románok vagy szászok éltek.
Avram Ianku "hőstettei": A 2. balázsfalvi gyűlés után megindult a román csapatok felfegyverezése, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kisebb, megfélemlítő hadjáratokba kezdett Erdélyben a magyarok ellen. Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le a felkelő románok. 1849. január 8-án Ioan Axente Sever, aki Avram Iancu prefektusa volt, bevonult a védtelen Nagyenyedre és a kb. 8000-9000 főnyi felkelő csapata feldúlta a várost és mintegy 900 embert válogatott kegyetlenségekkel lemészárolt. Körülbelül ugyan ennyi menekülés közben fagyott meg, halt meg.Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek.
Erdélyi oláh vérengzések 1848/49-ben:
- Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
- Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
- Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le.
- Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
- Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le.
- Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát.
- Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul.
- Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt.
- Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
- Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
- Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg.
- Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
- A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
- A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever(wd) és Simion Prodan ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították.
- 1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták.
- Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart.
- Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg.
- Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert
1919, a teljesség igénye nélkül:
- Köröstárkány: 91 tárkányit gyilkoltak meg. Az áldozatok között találni lehetett nőt, férfit, öreget, fiatalt, de még vakot és süketet is. Válogatás nélkül öldököltek. Volt, ahol egész családok tűntek el, de olyan is előfordult, hogy megcsonkították áldozataikat, vagy, hogy élve temettek el embereket.
- Kisnyégerfalva: 19 fő
1944, a teljesség igénye nélkül:
- Szárazajta: 12 magyar
- Gyanta: 41 áldozat (a legfiatalabb egy 2 éves kislány, a nőket megerőszakolták)
- Csíkszentdomonkos: 13 fő
- Egeres: 16 fő
- Eddig feltárt források szerint Kolozs, illetve Szolnok-Doboka megyében, az egeresit is beleszámítva összesen 58 magyarellenes gyilkosság történt 1944 őszén.
- Gyantán: 47 fő (legfiatalabb 2 éves)
- Magyarremetén: 35 fő
- Kishalmágy: 6 fő
- Szentmihály 6 fő
- Torda-Aranyos vármegyéből ezer magyar férfit hurcoltak el
- Tordaszentmihály: 6 fő
Tragikusak az esetekben a kegyetlen, állatias brutalitás és, hogy mai napig a románok, Románia hivatalos hősei lehetnek ezek a bestiák. Utcákat, településeket, közintézményeket neveznek el róluk, szobrokat állítanak nekik. És eddig még nem hallottunk olyat, hogy bármelyik román tiltakozott volna ellenük, kérvényezte volna a közterületek, falvak, intézmények nevének megváltoztatását, szobrok eltávolítását.
Látszik a motívum, látszik a korszakokon való átívelés. Mikor jön a következő? Mert a múlt azt mutatja, hogy lehet itt bármi, lehetünk egy ország népei, lehetünk ellenségek vagy szövetségesek, de a következmény ugyan az. Ahogy egy köröstárkányi visszaemlékező mondta:
"Úgy hittük, hogy barátságban élünk.[mármint a környező falvak románságával]
Hányan szolgáltak közülük nálunk! Fejszével köszönték meg a kenyerünket!"