[BIZTPOL] Szíriai helyzet

és szerinted az mennyi? mert egy jó közepes bomba (mondjuk 1000Lbs) esetén nem több 50-100 méternél. De ha van egy kis bucka ami mögé lekucorodsz akkor 50 méter simán vállalható...
 
Mondjuk a másik nagy probléma az ami eddig mindenhol kiütközött hogy nincs távoli védelem. Az eddigi országok akiket megtámadtak mindegyik objektumot védett, ráadásul földi légvédelemmel.. Így már nem lehet tömegcsapásokat kivédeni. Nincs az a légvédelem amely kivédene egyszerre érkező 200-300 robotrepülőgépet földi légvédelemmel, mert az átcsoportosítás nem elég gyors, nem rendelkeznek annyi munícióval, és nem lehet őket mindenhol akkora sűrűségben telepíteni. És a robotrepülőgépek legnagyobb előnye az amit sokan elfelejtenek hogy a nagy hatótávolságuk miatt szinte bár milyen útvonalon érkezhetnek, Kellenének olyan repülőgépek mint az öreg kandúrok Iránban amik már nagy távolságból elkezdik leszedni a támadókat. Erre a MIG 31 is jó lenne. De erre nem is kellenének talán hiper-szuper vadászgépek. Természetesen az azonnali válaszcsapást is indítani kéne, ne hogy már a romboló fél óráig eregesse a rakétákat. A másik dolog hogy ne álltassunk magunkat lesz háború csak később. Sőt ha jobban meggondoljuk már több éve tart is.
 
duckdodgers

Cinikus 50-60 métert írt és az a távolság, a táblázat alapján is nagyjából rendben van. Persze a fedezék már más tészta. De Tomahawkhoz van BLU-97/B-s fej is, több puha cél viszonylag nagy területen való lefedéséhez.
 
Igen valóban, de hát az sok országnak nincsen. Azt nem tudom hogy a MIG31 célkeresés szempontjából menyire megfelelő. (mint AWACS) mert akkor ha a távoli felderítés megvan szerintem egy robortrepülőgép lelövése rutinmunka, hiszen az csak útvonalat repül viszonylag lassan. Másik érdekesség hogy legnagyobb esélye az elfogásnak éppen a tenger fölött lenne, azonban biztosan kerülő úttal fognak érkezni, még a légvédelem előtt igyekeznek szárazföld felett lenni. Hiszen a török gép sem menekült meg.
A másik. Itt az elemzők legújabb cikke. A CSIS általában korrekt helyzetértékelést szokott adni. Érdemesebb a pdf-letölteni.
http://csis.org/publication/us-strategy-syria-having-lost-sight-objective
 
atv.hu a "mértékadó" információ :) Kb.24 órából 24 közvetlen kézi vezérlés a Hit Gyülekezetből...ők meg mindenki tudja honnan kapják a mentális iránymutatást....
A hitgyüli egy keresztény cionista csapat. Ez az "irányzat" az USA-ban elég elterjedt a keresztény gyülekezetek között. Valójában ez az oka Izrael támogatottságának az USA-ban, nem az, hogy "ott minden bokorban figyel és ármánykodik legalább egy zsidó". Szóval törődj bele, hogy nem Izraelből irányítják őket. A látszat néha csal. :D

Cinikus 50-60 métert írt...
Írtam, de eredetileg nem tőlem származott. Én csak azt jeleztem, hogy ez az 50-60 méter egy 300 kg-s "csomag" eldurranása esetén nem egy egészséges távolság.

Igen valóban, de hát az sok országnak nincsen. Azt nem tudom hogy a MIG31 célkeresés szempontjából menyire megfelelő. (mint AWACS) mert akkor ha a távoli felderítés megvan szerintem egy robortrepülőgép lelövése rutinmunka, hiszen az csak útvonalat repül viszonylag lassan.
Az általánosan elfogadott vélemény szerint a Foxhound ilyen téren elég jó, a lokátora és a fegyverzete tökéletesen alkalmas erre a feladatra. (Az észlelésre viszont egy AWACS azért jobb.) Kevésbé ismert (mert alapban nem látszik, lévén be van húzva a testbe), hogy van infravörös érzékelője is, bár ez csak közeli (a lokátorhoz képest) célok észlelésére képes.
 
A másik dolog hogy ne álltassunk magunkat lesz háború csak később. Sőt ha jobban meggondoljuk már több éve tart is.
Az USA pár éven belül nettó olaj és gáz exportőr lessz. GBR ma is az. Majd akkor nézd meg.
 
<blockquote rel="comandante">Igen valóban, de hát az sok országnak nincsen. Azt nem tudom hogy a MIG31 célkeresés szempontjából menyire megfelelő. (mint AWACS)
Pont erre lett kifejlesztve. Tomahawkok lelövöldözésére. A Zaszlon radarnak pont ez az erőssége.
 
Én meg a 60 méterre mondom hogy embernek még OK , a lökéshullám ott már elviselhető. Viszont egy repülőgép méretű tárgy már biztosan kapna repeszt. Egy IFV-nek , tanknak vagy egy komolyabb épületnek meg sem kottyan, de egy repülőgép vagy egy lokátorantenna megsínylené.
 
:
A hitgyüli egy keresztény cionista csapat. Ez az "irányzat" az USA-ban elég elterjedt a keresztény gyülekezetek között. Valójában ez az oka Izrael támogatottságának az USA-ban, nem az, hogy "ott minden bokorban figyel és ármánykodik legalább egy zsidó". Szóval törődj bele, hogy nem Izraelből irányítják őket. A látszat néha csal. :D
A nap vicce kategória esélyese....Anno a kereszténycionisták tényleg függetlenek és a nyugat-európai protestáns felekezetek közt igen erősek voltak és ma is azok (Hollandia,Anglia,USA...).De az 50-es évek elején állami program indult Izraelben a kereszténycionista lelki pásztorok "képzésére"...Tudod ez a kemény...Ez a mai napig folyik,és az ilyen felekezeteknél a legnagyobb büszkeség tárgya az Izraelben "továbbképzett" vezetőség...A Hit gyüli ráadásnak még egy professzionálisan menedzselt cégbirodalom is...Saját bombakereső,teremőr és testőrszolgálattal.Őket is Izraelben képzik ki és képzik tovább őket...
 
A másik dolog hogy ne álltassunk magunkat lesz háború csak később. Sőt ha jobban meggondoljuk már több éve tart is.

Aki esetleg szkeptikus Asszadék vegyi lefegyverzésének békecsináló hatásával kapcsolatban: visszautalnék az al-Kaida és Dzsabhat al-Nuszra vezető Zawahiri nyilatkozatára miszerint belföldön fogják támadni Amerikát. Nagyjából egybe esett az vegyi leszerelési tárgyalásokkal.

Mit jelent ez? Egyre aktuálisabb a kérdés, hogy mi lesz a drágalátos felkelőkkel. Leteszik-e a lantot, vagy európában és amerikában folytatják. Magyarul: az al-Kaida üzeni Amerikának, hogy ha nem lesztek a légierőnk, titeket fogunk kinyírni.
 
A nap vicce kategória esélyese....Anno a kereszténycionisták tényleg függetlenek és a nyugat-európai protestáns felekezetek közt igen erősek voltak és ma is azok (Hollandia,Anglia,USA...).De az 50-es évek elején állami program indult Izraelben a kereszténycionista lelki pásztorok "képzésére"...Tudod ez a kemény...Ez a mai napig folyik,és az ilyen felekezeteknél a legnagyobb büszkeség tárgya az Izraelben "továbbképzett" vezetőség...A Hit gyüli ráadásnak még egy professzionálisan menedzselt cégbirodalom is...Saját bombakereső,teremőr és testőrszolgálattal.Őket is Izraelben képzik ki és képzik tovább őket...
Nyilvánvalóan jobban képben vagy a témában (velem szemben ez nem nagy kunszt - csak, hogy el ne bízd magad :D), de azt azért döntsd már el, hogy akkor függetlenek-e vagy sem! :DDD
 
Ebből kéne nekik most sok:
http://englishrussia.com/2013/09/10/new-russian-anti-aircraft-missile-system/
 
ez olyan tipikus: "kéne nekik 3 csillagromboló" beszólás! miért nem ad nekik akkor mindjárt Putyin egy kipofozott Delta III-ast, azzal biztos bekussoltatnának mindenkit! :D :D
 
Nem ezt írtad. Az lehet, hogy ezt szeretted volna írni, de akkor feküdj rá a magyarra, mert még nem megy. :)
 
Az, hogy valami létezik-e, nem azon múlik, hogy hallottál-e már róla. Éppen ezért nem hátrány, ha megszólalás előtt tájékozódsz, kivéve, ha kifejezetten le akarod égetni magadat (amihez persze jogod van). http://en.wikipedia.org/wiki/Christian_Zionism