[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Azt elég nehezen veszi be a gyomrom, hogy az USA-t elkezdjük kimosdatni az ISIS támogatás alól. Nem dob pergéssel történt ez nyilván, de a háttérben vastagon benne voltak a megerősödésében, csak amikor már túl léptek rajtuk és kezelhetetlen lett számukra az egész folyamat kaptak észbe és próbálták a hátra arcot.

Aztán biztosak lehetünk mi, itt a hátraarcban? Hát szerintem nagyon nem. Fel kellene fogni, hogy nem feltétlenül csinálják azt, amit a médiában mondanak...(Mármint az USA-kok). Sőt inkább a média megnyilvánulásaikat tartom erős terelésnek...Ennek fényében kellene értékelni őket...
 
Nem úgy volt, hogy az USA nem támadta az ISIS-t és csak miután az oroszok beszálltak állt a kurdok mögé és fordult ellenük. Valójában a hatalma csúcsán járó ISIS-t az USA törte meg a kurdokkal együtt Szíriában és Irakban is a kormánnyal együtt. Az oroszok és Aszad nem bántották az ISIS-t, csak amikor a kurdok már Rakkához értek akkor fordultak ellenük.

Légicsapásokkal már azelőtt támadták az ISIS-t, mielőtt az FSA-t és SDF-et létrehozták ellenük. Kezdettől fogva támadták őket, így aligha lehettek a szövetségeseik, nem lehet egyszerre harcolni ellenük és felfegyverezni őket. Még a szaúdiaktól és az emirátusokból sem kaptak állami szinten fegyvert, legfeljebb néhány radikális sejk és emír pénzelte őket, de a fegyvereik java az iraki hadsereg által hátrahagyott eszköz volt, azon túl csak a mad max mobiljaik és barkácsolt fegyvereik voltak, nem volt olyan látható felfegyverzés mint a TOW-ot eregetőknél.

Az adóztatásból és olajcsempészetből vettek egy csomó régi szovjet könnyű fegyvert a fekete piacon de ennyi, a kurdok is csak könnyebb fegyvereket kaptak mégis legyőzték őket, persze a légitámogatás sem ártott, épp ezért nehéz elképzelni hogyan fegyverezhették volna az ISIS-t miközben másokat fegyvereztek ellenük és lőtték is őket.
2014 szeptemberében kezdődött az amerikai beavatkozás az ISIS ellen Irakban és Szíriában,az orosz meg pontosan egy évvel később.Ebben az időben is az ISIS Szíriában az SAA-vel szemben teret nyert-ekkor lett elfoglalva Palmyra,ekkor vették át a Dei-Ez-Zor ostromát a zöldektől,stb-és a kurdok is lényegében csak a Kobane-i győzelmet tudják felmutatni ebből az időszakból.Némi túlzással épp ez volt az ISIS aranykora,az igazi hanyatlásuk az orosz beavatkozás után indult meg,először lassabban,aztán 2017-től még erőteljesebenn.
 
Kobani után tört meg az ISIS aranykora, Manbizst sem tudták megvédeni, ezután jött az Euphrates Shield a törökökkel ott is komoly vereséget szenvedtek, ezután kezdtek a kurdok Rakka felé közeledni, már meg voltak törve, az oroszok csak ezután fordultak az ISIS ellen, hogy nekik is jusson valami a területükből.
 
Manbizs ostroma már bőven 2016-ban volt,Kobane után még nem indultak meg igazán a kurdok,az ő térnyerésük is igazán 2015 második felében indult meg.
 
Manbizs ostroma már bőven 2016-ban volt,Kobane után még nem indultak meg igazán a kurdok,az ő térnyerésük is igazán 2015 második felében indult meg.
Pont mikor a szírek kezdtek magukhoz térni. Gyorsan lenyúlták az usákok az olajmezőket mielőtt odaérnek a szírek. Addig szartak az IA.-ra.
 
Izraeliek iráni légibázist bombáztak Aleppoban:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Én ezt nem láttam és elég kamugyanúsnak tűnik, de ha Erdogan tényleg adott nekik 30 tankot akkor is utána 300-al támadt rájuk, úgyhogy én nem mondanám hogy Erdogan komolyan fegyverezte az ISIS-t.
Ez is csak mese.
Az Eufrates Shield egyetlen célja az volt, hogy megakadályozza Afrin összekapcsolását a többi kurd ellenőrzésű területtel.
Ahogy Al Bab (röpke 3 hónapos ostrom után) megvolt nem is tettek egy lépést se tovább.
 
Én ezt nem láttam és elég kamugyanúsnak tűnik, de ha Erdogan tényleg adott nekik 30 tankot akkor is utána 300-al támadt rájuk, úgyhogy én nem mondanám hogy Erdogan komolyan fegyverezte az ISIS-t.
09b86f4b98dd124bf311fb6162d13b4c.jpg
 
Amit leírtál, szerintem is helytálló, de nem mond ellent annak, amit én írtam, te az egész folyamatról írtál, én meg egy kis részéről.
Egy valamiben ellent mond.
Az amcsikat nem érdekelte soha, hogy mérsékelteket, vagy kiket képeznek ki. (Azt se tudják, mi a különbség.)
Őket csak a cél érdekelte. Ez pedig a megbuktatása egy olyan rezsimnek, ami orosz támaszpontokat engedélyez Szíriában. (Vagyis a Földközi-tengeren.)
Egyébként ez a "mérsékeltek" is csak egy duma.
Az a mérsékelt, aki nyilvánosan velünk van.
 
Itt is csak te próbálsz hamisítani, te a suvejdai terrortámadásnál is amerikai segítségről kamuztál, mintha amerikai segítség kéne ahhoz, hogy egy rongyos alak robbanóövet öltsön és néhány kalasnyikovos merénylő lövöldözni kezdjen.

És a gyerekfejlevágó terroristákat is csak te simogatod. Délnyugaton a legtöbb fejlevágós terrorista beállt az SAA-ba és vitték őket Idlib ellen. Te meg nekik szurkolsz, ezeknek az SAA gúnyába bújt gyerekfejlevágós terroristáknak meg a síita szakállas dzsihádistáknak.
Azért visszaolvashatnád a pár évvel ezelőtti hsz-det hogy is fényezted a sok kicsi fejlevágós bagázst. Érik az Idlib körüli helyzet, Trumpli is nyilatkozgat, te is újra hozzászólsz a szír dolgokhoz itt. Mikor is voltál erre utoljára?:)
 
Én tulajdonképp örülök amikor ulippo feltűnik, mert az azt jelenti, hogy valahol rosszul áll a szénája a mérsékelt lefejezősöknek.

Most is előkészíti a terepet, hogy ne olyan hirtelen tűnjön fel a hamarosan bekövetkező kórház lebombázásnál meg a vegyi támadásnál. Így majd nem látszik annyira megrendezettnek a dolog.
Nameg nyomni kell a propagandát amikor USA ezekre hivatkozva utolsó kétségbeesett próbálkozásként megtomahawkozza az SAA-t.

De sebaj, úgy néz ki mérsékelt témában lassan a végére ér a történet, és akkor értelmét veszti az itteni feladata ;)
 
Csak úgy mint múltkor! Mivel az drága készlet megsemmisítés volt csupán. A törökök akkor kaptak vérszemet USA lehet nem is annyira pontens! A szíri balhé kapcsán a törökök közelről megfigyelhették az orosz és jenki haditechnikát !
 
Én tulajdonképp örülök amikor ulippo feltűnik, mert az azt jelenti, hogy valahol rosszul áll a szénája a mérsékelt lefejezősöknek.

Most is előkészíti a terepet, hogy ne olyan hirtelen tűnjön fel a hamarosan bekövetkező kórház lebombázásnál meg a vegyi támadásnál. Így majd nem látszik annyira megrendezettnek a dolog.
Nameg nyomni kell a propagandát amikor USA ezekre hivatkozva utolsó kétségbeesett próbálkozásként megtomahawkozza az SAA-t.

De sebaj, úgy néz ki mérsékelt témában lassan a végére ér a történet, és akkor értelmét veszti az itteni feladata ;)

Akkor a ruszki propagandisták mikor húznak el? Végül is kollégák, csak más ügynökségnek, lehet egy épületből dolgoznak
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram and Pocok75
Közeleg a provokáció Szíriában. Ma a franciák is kijelentették, hogy bombázni fogják Szíriát, ha vegyifegyvereket vet be a szír kormány. A britek is elterelő hadmüveletbe kezdtek a Szkripal ügy újbóli előtérbe helyezésével. Richars Black amerikai szenátor is tudomást szerzett róla, hogy a brit titkosszolgálatok provokációt készítenek elő Szíriában. Elvégre Fehér Sisakosok= brit MI6.

Holnap pedig török-orosz-iráni hármas csúcs Isztambulban.
 
Két napja a Jerusalem Post arról cikkezett, hogy Izrael fegyverrel is támogatta a szír lázadókat, de pár órával később levetették velük a cikket, az már csak archiválva érhető el.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and gioo