Visszatérve a rövid hozzászólásomra, hosszabban kifejtem, hogy miért írtam.
Az ukránok és Aladeen vágyálmára visszatérve, a realitásokkal nagy valószínűséggel az új vezetés is tisztában van és nem Baerbock színvonalán fog hozzáállni a dolgokhoz. Ellenségük voltak az oroszok, amerikaiak és a nyugat is. Mindegyik bombázta őket. Most ki kell egyezniük mindegyikkel, egyensúlyt képezve közöttük, mert csak így tudnak hatalmon maradni. Nem szövetségek vannak, hanem érdekek és az új szíriai vezetésnek az ország érdekeit kell képviselniük, már, ha egyben marad. Az orosz bázisok egyensúlyt képezhetnek a Kurd/USA és zsidó befolyással szemben, hiszen ezek is ellenségesek velük szemben. A törököknek is szükség lehet majd az orosz bázisokra ebben a kesze-kusza helyzetben Izraellel szemben. Az ukránokra meg már nem igazán van szükségük, mert azok voltak a hasznos hülyék. Lehet, hogy ezek ellenére még sem fognak megegyezni az orosz bázisok ügyében, mert nagy lesz a nyomás rajtuk a "szavahihető" nyugat által, de akkor nem garantált a hosszú hatalmuk, hiszen nem régen még terroristák voltak a szemükben. Én úgy gondolom, hogy az eddigi ellenségeskedések ellenére a realitás vezeti majd az új szír vezetést, hiszen maga Szíriának még megvan a "szerződése" Oroszországgal.