[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Én úgy gondolom most van egy nagy lehetőség. Itt nem egy korlátozott akció készül még ha annak is mondják, hanem szokásos módon minden amit előre célpontnak kijelöltek látható és tudható azt a földel akarják egyenlővé tenni. Mint a szerbeknél és ahogy mindig is tették. És itt lenne a nagy lehetőség hogy minden ami rendelkezésre áll és bevethető azt egyszerre és tömegesen be is vessék egy válaszcsapásban. Nem Izraelt kell támadni, az értelmetlen lenne, hanem közvetlenül a támadó erőket. Azokon belül is azokat akiknél a legnagyobb veszteséget tudják elérni. Ezt az elbizakodott kalózbandát meg kell leckéztetni.
 
Most olvastam, hogy még nem foglaltunk állást Szíriai megtámadása ügyében. Lengyelország, és Ausztria nem támogatja a beavatkozást. Remélem mi is köztük leszünk.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/08/28/19/Magyarorszag_megvarja_az_ENSZ_vizsgalat_eredmenyet.aspx
 
A szír légvédelem parancsnoka szerint 13 pilota aláírta, hogyha nem sikerul a légvédelemnek amerikai gépeket leloni, készek kamikaze-ként mártír halált halni ......
 
Olvasom, hogy az amerikai lapok szerint „csak” 2-3 napos csapássorozat várható, melynek nem célja a rezsim megdöntése, inkább csak az elrettentés és a meggyengítés, mégpedig azon célból, hogy ne vessenek be többet vegyi fegyvert.
Az egész magyarázat szépséghibája annyi, ha én egy hadviselő felet legyengítek az ellenfelével szemben, akkor pont, hogy növelem az esélyét annak, hogy utána egy szorongatott helyzetben „nem szalonképes” fegyverekhez nyúljanak majd.

Nem hangulatkeltés céljából, de tényleg egy figyelemreméltó észrevétel:
http://mno.hu/kulfold/ahova-amerika-beteszi-a-labat-keresztenyeket-irtanak-ki-1180929
Ez sajnos tagadhatatlan tény, amit nem lehet az asztal alá söpörni.
 
Marton:
Szerintem is.
Boki:
Lehet, hogy mi nézzük rossz szemüvegen át. Van stratégia és van cél, de nem azok, amikre mi gondolunk és nem azok, amiket ők hazudnak.
 
Python:
Teljesen józan a cikk.
A ciki az, hogy akik a döntést meg fogják hozni, azok egészen más értékek és érdekek mentén mozoghatnak, mint amit mi gondolunk, függetlenül attól, hogy épp melyikünknek melyik oldal a szimpatikusabb.
Lehet, hogy mindannyiunkat átvertek, lehetünk mi USA- vagy orosz-szimpatizánsok, tökmindegy.
 
Tudom volt már, de ezt többen filmezték egyszerre...:
http://www.youtube.com/watch?v=SRt4PfBUVmw
 
Ez minimum egy oszkár-jelölést megérne rövidfilm katgóriában (legjobb forgatókönyv). Kicsit ünneprontó módon a terepjáró hátul a gépfegyverrel es benne / rajta a majmokkal idő előtt elhúzott.
 
http://www.youtube.com/watch?v=D0D7XdzDPLU

http://www.youtube.com/watch?v=fGlS7AUjGxQ

http://www.youtube.com/watch?v=1P3SlOmCWqk

http://www.youtube.com/watch?v=c7PbnwfAYmQ

http://www.youtube.com/watch?v=9N2a6d28fyc

http://www.youtube.com/watch?v=r38KEf4FClg
 
Monte:

Azért is linkeltem a cikket, mert elég korrektül és kiegyensúlyozottan összefoglalja mi is várható x és y "forgatókönyv" esetén.
 
T. Boki!
Tudtommal az USA rombolókról akar támadni, mely csak lövedékekkel, rakétákkal és cirkáló rakétákkal lehetséges.
A kamikaze szíriai pilóták tehát jobban teszik, ha a harakirit gyakorolják...!
 
T. Boki!
Tudtommal az USA rombolókról akar támadni, mely csak lövedékekkel, rakétákkal és cirkáló rakétákkal lehetséges.
A kamikaze szíriai pilóták tehát jobban teszik, ha a harakirit gyakorolják...!
Igy van beharangozva, de szerintem az a néhány tíz Tomahawk rakéta ami a 4 rombolon van kevés lesz. Biztos , hogy vadász tengeralattjárokrol is lonek, meg meglátjuk mi lesz .....:)
A szír parancsnok kijelentése értheto ...harci morál erosítése, legjobb védekezés a támadás (ebben az esetben a fenyegetés- szájkarate) modszer alkalmazása az ellenség felé...... Szoval nem kell komolyan venni, mert szerintem a repulogépeket és reptereket is szétbombázzák....
 
<blockquote rel="panoz">joker, látom rosszul viseled hogy megint rossz lóra tettél. :)
vedd le a nyugatellenes szemfedőd és szívj újra szabad levegőt barátom

Szemfedőt a halottakra raknak te nagyon okos, de én köszönöm szépen jó egészségnek örvendek.</blockquote>

@Panoz az baj hogy ezen a lovon a Te jövőd is múlik részben , és ezekkel a veszteségekkel egyre kevesebb esélyed van a jövőre tekintettel.
 
"az a néhány tíz Tomahawk rakéta" Nem tudom mi lehet rajtuk. Próbáltam utána nézni de nem nagyon lehet tudni semmit sem. Az biztos hogy két függőleges indítósorban vagy 90 függőleges indító van. De csak annyit találtam hogy feladattól függően lehet bele pakolni, légvédelmi rakétát, tomahawk rakétát és harpoont. Ami érdekes bár lehet hogy tévedek, nincs RAM telepítve. A közeli védelmet 2 phalanx látja el. Minden mást az AEGIS rendszer kezeli. Nos a rendszernek vannak hibái és gyengeségei, amit a FAS oldalán lehet megtalálni. És ha valamit 1 dolog vezényel az baj. Azt pedig nem hiszem hogy mindenki más radarját lehet zavarni kivéve az USA rombolókét.