[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Ez igaz. Arra leszek kiváncsi, mikor fogják őket a legújabb Patriotokkal védeni. De most ezt komolyan írtam, nem hülye vagyok, vagy félregépeltem.
 
Nem tudom megfeleltetni azért sem Csecsenföldet, sem Grúziát Szíriának. Egyik egyenesen saját terület volt, s egy láncreakciót indíthatott volna, ilyen olyan tartományok kilépésével, függetlenségi törekvéseivel, de a másiknál is konkrétan orosz kisebbség élete forgott veszélyben. Szíria persze fontos nekik, de azért nem oroszok életét kell védeni, vagy az országuk egységét. Én nem vagyok biztos benne, hogy ott bármi áron, minden veszteséget lenyelve fognak harcolni. Ha meg marad ez a kis bombázgatás, tüzérségi support, műholdas felderítés, rádiótechnikai zavarás-hadviselés, az lehet hogy NEM fog áttörő sikereket hozni.

Tengerészgyalogosok!
De, hogy is nem! Halkan! Ismerem őket! Volt velük kapcsolatom, igaz, csak "szőnyegen"!
 
"Vlagyimir Putyin azt mondta, ő támogatni fogja Assad elnök rezsimjének elleni küzdelemben Isis.

Egy interjúban az amerikai hírcsatorna CBS "60 Minutes, ami annak köszönhető, hogy adásba vasárnap, az orosz elnök azt mondta, hogy" megpróbálják megmenteni a Assad adminisztráció ".

Azt mondta a programot: "Nincs más megoldás a szíriai válság, mint erősítése a hatékony kormányzati struktúrák és megakadályozza, hogy ezek segítenek a terrorizmus elleni harcban."

Azt mondta, minden erőfeszítést, hogy elpusztítsa a Bashar al-Assad kormány azt jelenti, "az összes állami intézmény szétesett" és Szíria esnek ugyanabba a káosz, mint Líbia és Irak.

Apropó, megelőzve a ENSZ csúcstalálkozón New Yorkban hétfőn, azt mondta, hogy a szíriai emberek döntenek "kinek kell kormányozni az országot, és hogyan."
http://www.independent.co.uk/news/world/middle-east/vladimir-putin-confirms-he-will-try-and-save-assad-regime-in-war-against-isis-10516250.html
 
<blockquote rel="zsolti">Nem tudom megfeleltetni azért sem Csecsenföldet, sem Grúziát Szíriának. Egyik egyenesen saját terület volt, s egy láncreakciót indíthatott volna, ilyen olyan tartományok kilépésével, függetlenségi törekvéseivel, de a másiknál is konkrétan orosz kisebbség élete forgott veszélyben. Szíria persze fontos nekik, de azért nem oroszok életét kell védeni, vagy az országuk egységét. Én nem vagyok biztos benne, hogy ott bármi áron, minden veszteséget lenyelve fognak harcolni. Ha meg marad ez a kis bombázgatás, tüzérségi support, műholdas felderítés, rádiótechnikai zavarás-hadviselés, az lehet hogy NEM fog áttörő sikereket hozni.
Tengerészgyalogosok!
De, hogy is nem! Halkan! Ismerem őket! Volt velük kapcsolatom, igaz, csak "szőnyegen"!</blockquote>
@zsolti Arrafelé vannak bizonyos hagyományok, így a múlt és az elődök tisztelete, az MP hírneve. Esélyük nincs tessék-lássék harcolni. Arról már nem is beszélve, hogy ez nem is érdekük.
@akagi Fejtsd ki bővebben, légyszi!
 
Szakmai(abb) kérdés: ugye a műholdfotókon, ahol az orosz gépeket mazsolázzák, majdnem mind a futópályán áll. ezek szerint az egyik pályát használják csak, a másik pedig kvázi állóhely? Gondolom az IL-76 is csak betaxizott a 24-esek mellé...
Latakiát lezárták a polgári forgalom elől ezek szerint? Mert a flightradaron egy darab indulás/érkezés sincs.
 
Nem!
Szemtől-szembe, magyarul: F&F(face..)!
Sajnos, alul maradtam anno Murmanszkban egy baráti társaságban,
mert nem vettem komolyan. De ők igen, még ha barátok vagyunk is.
Mond neked valamit ez az utolsó mondatom?
 
Szakmai(abb) kérdés: ugye a műholdfotókon, ahol az orosz gépeket mazsolázzák, majdnem mind a futópályán áll. ezek szerint az egyik pályát használják csak, a másik pedig kvázi állóhely? Gondolom az IL-76 is csak betaxizott a 24-esek mellé...
Latakiát lezárták a polgári forgalom elől ezek szerint? Mert a flightradaron egy darab indulás/érkezés sincs.

Damaszkuszból érkeznek civil gépek is Latakiába....
 
Mai szíriai helyzetjelentés:
https://www.youtube.com/watch?t=79&v=WUN10xk1LQI
A szír légiero 50 Igil terroristával végzett Szadad városánál.
 
<blockquote rel="zsolti">Sambo - Birko ?
Nem!
Szemtől-szembe, magyarul: F&F(face..)!
Sajnos, alul maradtam anno Murmanszkban egy baráti társaságban,
mert nem vettem komolyan. De ők igen, még ha barátok vagyunk is.
Mond neked valamit ez az utolsó mondatom?
</blockquote>
Nem igazán. Én a szőnyegről valamilyen küzdősportra gondoltam. Arrafelé általában Sambo, Combat Sambo, Judo, Birkó megy szőnyegen.
 
<blockquote rel="akagi"><blockquote rel="zsolti">Sambo - Birko ?
Nem!
Szemtől-szembe, magyarul: F&F(face..)!
Sajnos, alul maradtam anno Murmanszkban egy baráti társaságban,
mert nem vettem komolyan. De ők igen, még ha barátok vagyunk is.
Mond neked valamit ez az utolsó mondatom?
</blockquote>
Nem igazán. Én a szőnyegről valamilyen küzdősportra gondoltam. Arrafelé általában Sambo, Combat Sambo, Judo, Birkó megy szőnyegen.
</blockquote>
Melyiket választod?
Én a jiu-jitsuban vagyok otthon. Ezek szerint nem eléggé!
 
Az biztos, hogy sok a dezinfo.
Kínai katonákat látnánk arabok ellenmharcközben az érdekes lenne.
A kis sárgák se beszariak, lehet őket fanatizálni, szívósak. Bár ők csak mutatóba mennének gondolom.

Kínának is ideje lenne villantani valamit, még a végén gyengének nézik a másik oldalról. Itt a világ végén (kínához képest) törvényen kívüli terroristákat irtani,bemutatóként nem rossz ötlet.
 
A Hezbollah hivatalosan is üdvözölte az Orosz építkezéseket és csapatokat :
http://www.jpost.com/Breaking-News/Hezbollah-welcomes-Russian-buildup-in-Syria-says-US-has-failed-419134?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter

Az Asszad oldalán harcoló milíciákról:

CPwkj1zUsAAc8r8.jpg

http://www.middleeasteye.net/news/who-are-pro-assad-militias-syria-2030619965
 
r%C3%BAssia.jpg


Russian-Deployments-in-Syria_24September2015_AllSourceAnalysis_0_005.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_001.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_002.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_003.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_004.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_005.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_006.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_007.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_008.jpg

Al-Assad-Airport_24September2015_AllSourceAnalysis_009.jpg

R%C3%BAssia-S%C3%ADria-23-Setembro-1.png

R%C3%BAssia-S%C3%ADria-23-Setembro.png



Ilyen képeket dobálnék a lázadóknak. Ráírnám, hogy két napotok van letenni a fegyvert :
Su-24_armas.jpg


Ja, az ISISnek is dobálnám. Bombára ragasztva...