[BIZTPOL] Szíriai helyzet

<blockquote rel="csakb">Már előkerült a civil halottak kártya az indexnél: http://index.hu/kulfold/2015/09/30/civil_halottak_is_lehetnek_a_sziriai_orosz_bombazasban/

Pedig nem is esküvőket bombáztak a ruszkik.

Errol írtam a nagy sakktábla topikban:
<i>Majd meglátjátok , hogy az orosz bombázások után eloveszik a propagandát, hogy mennyi civil áldozata volt a bombázásoknak , így hergelve a hangulatot és a kozvéleményt az oroszok ellen. </i></blockquote>



Innentől a nyugati nézőpont alapján minden halott, akinek nincs a kezében legalább egy Kalasnyikov és egy Isis zászló, az civil...
 
Az oroszok néhány légicsapása gyerekeket és civileket ölt meg azonnal. Az USA és a nyugati hatalmak évek óta tartó légicsapásai precíziós pontossággal éppen a fejükön találták el az ISIS harcosokat, akiket még fel is lehetett ismerni jellegzetes kalasnyikovukról, fekete zászlóikról és egyéb jelzéseikről. Nos itt látszik a demokrácia harcosai mennyivel pontosabban céloznak, mint a gaz orosz medve kezdetleges fegyverei, akik dobálhatnának kőbaltát is a levegőből.
 
kelepisti, remélem iróniát akartál ebbe az előbbi posztodba belecsempészni, és csak véletlenül maradt ki a nyelvnyújtós szmájli a végéről :d!
 
Azért nincs smile, mert nem röhelyes. Másik, hogy a NATO központban Brüsszelben kiadták a médiamunkásoknak -onnan meg tovább a nemzeti médiáknak, hogy az oroszok rosszak, csak polgári és baráti célpontot támadnak és nagy a polgári veszteség..
 
Az hogy emberek halnak meg, nem röhejes, persze. Az hogy most akkor az "esküvői menetek réme" szövetségi oldal kritizálja a másik oldalt, mert LEGROSSZABB esetben is csak max. ugyan azt csinálja mint ők, az már szánalmasan nevetséges.
 
Csodálkoztok? :) Ez teljesen várható volt, indul szokásos információs háború. Tegnap, ugy nevezett Szír emberjogi monitoring center, - mellesleg Londonban van - a légi csapások első hírei után pár perccel már is sok civil-gyerek áldozatról számolt be... Látszik, hogy csak erre várták...
 
Ez a jóravaló központ Londonból remélem szörnyülködött egy sort a Szaudi légicsapás miatt is, ahol telibevertek egy esküvőt. Megint.
 
8 ISIS célpont , 20 harci bevetés

http://www.rt.com/news/317101-russia-isis-strikes-intelligence/


https://youtu.be/RW6GvrqKnYU
 
Csodálkoztok? :) Ez teljesen várható volt, indul szokásos információs háború. Tegnap, ugy nevezett Szír emberjogi monitoring center, - mellesleg Londonban van - a légi csapások első hírei után pár perccel már is sok civil-gyerek áldozatról számolt be... Látszik, hogy csak erre várták...
aha. eddig teljesen jófejek voltak, csak amióta az oroszokat kritizáltak, már rosszfejek. persze, mert az oroszok tévedhetetlen szentek :D na jól van, megértem, valakinek Sam bácsi kell, valakinek meg Oroszország anyácska. Kinek a pap, kinek a papné.
 
A video szerint a lázadók az ISIS állásait lövik Aleppotól északra, Harbul városnál...
https://youtu.be/a6Pe0QjOy_k
http://wikimapia.org/#lang=de&lat=36.427498&lon=37.165546&z=14&m=b …

Asszad-erők Hakoura városnál
https://youtu.be/2DvTjdAkQmk
http://wikimapia.org/#lang=de&lat=35.610243&lon=36.327968&z=15&m=b …
 
Ahogy boki mondta:

Civil áldozatai vannak az orosz bombázásnak Szíriában
http://www.youtube.com/watch?v=GJxH8ZLfFFM
 
Russia: Airstrikes against Islamic State in Syria successful - Ministry of Defence
http://www.youtube.com/watch?v=MOBIMDgi6uY
 
http://www.sott.net/article/302979-Russia-establishes-no-fly-zone-for-NATO-planes-over-Syria-moves-to-destroy-ISIS-Pentagon-freaks-out
 
http://www.sott.net/article/302979-Russia-establishes-no-fly-zone-for-NATO-planes-over-Syria-moves-to-destroy-ISIS-Pentagon-freaks-out

Azért ez a legkomolyabb elmúlt évek legkomolyabb eseménye. Gyakorlatilag most szembesítették 25 év után a NATO-t előszór azzal, hogy nem támadhatnak meg egy adott területet komoly következmények nélkül és nem az van amit ők akarnak (ahogy ezt Putyin az ENSZ-ben el is mondta).
Kíváncsi leszek, hogy lesz e fegyveres konfliktus (léghiarc) belőle.
 
U.S. F-22 Raptors deploy from Hawaii headed to the CENTCOM Area of Responsibility, which includes Syria, Iraq, Afghanistan, and all of the Middle East.

https://www.youtube.com/watch?t=13&v=P3BmbjfXZMg