@Pavoir deklaráltan szlovák! Miért szólna hozzá magyarként?
Tvrtko deklaráltan horvát, pedig apukája csuma székely. Identitást választhatsz, így lehetett a félig szlovák, félig szerb Alexander Petrovic a legnagyobb magyar költő.
Had élje meg mindenki az identitását! Az a jó hogy nem magyarként szól hozzá....
Engem pl érdekel a véleménye, pont azért. Ismerek olyan szlovákot aki a magyar felesége végett tanult meg magyarul, pedig echte tót.
Pl egy ilyentől miért vársz magyar gondolkodást!
De nehogy azt hidd, hogy az sokkal jobb, amikor egy Mo-i horvát faluban a dédunoka a dédi temetése után közli, hogy ez itt Mo és beszéljen mindenki magyarul.
(Miközben unoka szinten már alig tud valaki, dédunoka szinten pedig csak nálunk tanulnak, itt is kvázi idegen nyelvként). Egyébként Ausztriába akar menni, mert ott minden olyan szép és jó!
Amikor egy hsz. válaszként megy valakinek és arra válaszolsz, akkor érdemes lehet azt figyelembevenni - sőt annak is az előzményét. Ugyanis nem én vetettem fel, hogy
@PavolR magyarként szólna hozzá bármihez. Hidd el, senkitől nem várok el magyar gondolkodást, aki nem az. A hsz -emben is erre utaltam valahol ...
Igen, én is ismerek ilyen vegyes házasságból magyarul megtanult embereket. Általában szebben és választékosabban beszélnek, mint néhányan innen ...
Ez általában előny magyar cégek képviseletében, ha pl. egy echte román névjegykártyát teszel az asztalra és hibátlan anyanyelvi szinten tudja árulni a portékát egy román cégnek ...
Ismertem csehet, osztrákot (munkaügyben futottam össze Velük), akik hobbiból tanultak (általában egy magyar nyaralás volt a kiindulópont) magyarul és üzleti kapcsolattartásra, ha magyarokba futottak ritkán, akkor használták is. Nulla magyar felmenőkkel, ismeretséggel, Magyarországon soha nem éltek. Úgy fújják a történelmet, kultúrát és gasztronómiát csak úgy néztem ... A cseh úriemberre nagyon emlékszem (nemcsak azért, mert többször beszéltünk) - ugye mivel neki sem volt ismeretségi körében sem magyar elég érdekesen beszélt. Igen választékosan beszélt, gazdag szókinccsel, a szórenddel sem volt gond (apró hangsúlyok csak) - csak azok a fránya magánhangzók ...
Na abban azért előfordultak kavarodások vagy nem sikerül tökéletesen egy-egy (ez ugye nálunk jelentésmódosító is lehet). Ő ugye beszél folyamatosan, semmi Ő -zés vagy ilyesmi - engem meg belül ver a víz, hogy kontextusfüggően dekódoljam ...
Meg ismertem egy németet, aki meg annyira sz@rul beszélt meg írt magyarul, hogy aztán áttértünk angolra (nekem akkor éppen a németem volt "megkopva") ... Legalábbis írásban, mert szóban még úgy ahogy. Aztán sok év után rámírt fb -n - hát többször (sokszor) el kellett olvasnom amire nagyjából leesett, hogy miről írt (nagyon rosszul írt magyarul) ...
A "dédi-kérdés". Ez sok minden miatt lehet. Bár egyáltalán nem ismerem a kontextust, de elképzelhetőnek tartom, hogy azért, mert mondjuk magyarul értett mindenki ... Én egyébként nem érzem ezt napi problémának. Én is "délszláv kisvárosban" nőttem fel illetve élek jelenleg is. Van szépen felújított szerb templom (a szerb állam is beszállt) pópával stb. Ami kisgyerekkoromból megmaradt emlék, hogy a általános iskola hirdetőújságján horvát tannyelvű osztályba (illetve tanfolyamra?) lehetett jelentkezni (ez még nagyon az "átkosban" volt). Azt azért már akkor is tudtam, hogy horvát mifelénk nem él (a folyó túloldalán, de "kicsit" arrébb) - csodálkoztam is ... Aztán persze az asszimiláció az "átkosban" (sőt már gyerekkoromra) gyakorlatilag végbement - leginkább már csak a családnevek maradtak fenn. Azonban aki tartja az identitását az "tartja rendesen". Ugyanakkor az sem gond, ha akár családon belül vagy azon kívül kellene megszólalnia magyarul. Nem ügy. A rendszerváltást követően meg most is komoly támogatást kapnak - sokan lettek "nemzetiségiek", akikről tudható hogy biztos nem az meg egy szót se beszél ...
Érdekes dolgok ezek ...