És akkor essen pár szó
a hidegháború legszánalmasabb harckocsijáról is...
CAT könyvből fordítva...
A britek a Chieftain leváltására keresték a megoldást. A koncepciófejlesztés nem sokkal a Chieftain első bevetése után kezdődött, de az 1970-es években a Future Main Battle Tank (Jövőbeli harckocsi) felváltotta ezt a törekvést. Ez az angol-német program a tervezési költségek megosztására törekedett, miközben a két nemzet számára közös harckocsit kívánt biztosítani. A program 1977-ben eredmény nélkül ért véget. Ennek nyomán a németek a Leopard 2 fejlesztésére összpontosítottak. A britek MBT 80 néven új nemzeti programba kezdtek, amely a mobilitás, a megbízhatóság és a túlélőképesség javítására helyezte a hangsúlyt, és a nyolcvanas évek közepére tervezték a hadrendbe állítást. A növekvő költségek és a kutatási és fejlesztési ütemterv csúszása miatt a hadrendbe állítás az 1990-es évekre tolódott. Ezek a késedelmek miatt továbbra is a
Chieftainra kellett hagyatkozni, annak ismert hibái ellenére.
Az iráni sah volt a Chieftain legnagyobb külföldi vásárlója. Kormánya a harckocsi hiányosságait az Egyesült Királyságból származó fejlesztések megvásárlásával igyekezett kiküszöbölni. Az 1970-es években Irán mintegy 200 Chieftain-t rendelt és kapott, amelyek jobb védelemmel és megnövelt üzemanyag kapacitással rendelkeztek. A sah további megrendelést adott le egy áttervezett Chieftainra, amely erősebb motorral és robusztusabb felfüggesztéssel rendelkezett. Ez a jármű lett a Shir 1, és 1977-re prototípus formájában meg is jelent. Irán egy teljesen új járművet is igényelt, amely a mobilitás és a védelem jelentős javításával, továbbfejlesztett tűzvezető rendszerrel és lézeres távolságmérővel rendelkezett. Ez a jármű a Shir 2 elnevezést kapta, és Irán 1225 darabot rendelt belőle. Az előkészítés során a Leeds-i Királyi Lőszergyár megkezdte a gyártóberendezések kiépítését és a szükséges munkaerő toborzását.
Ezek az előkészületek 1979-ben hirtelen véget vetettek, amikor a forradalom megdöntötte a sahot, és a nyugatbarát monarchia helyébe iszlám köztársaság lépett. Az új iráni kormány megtagadta a Shir 1 és 2 szerződéseinek teljesítését, így a briteknek egyik tankra sem maradt vevőjük. 1979 végén Jordánia nyújtott részleges megoldást, amikor beleegyezett közel 300 Shir 1 harckocsi megvásárlásába, amelyekből a Khalid lett a jordániai szolgálatban.
A Shir 2 azonban már a tervezés előrehaladott állapotában volt, de még nem került gyártásba. A jordániai tankrendelés befejeztével a leedsi gyártólétesítmény üresen állt, a munkaerő pedig munkanélkülivé vált. Az MBT 80, amit a hadsereg az újabb technológiája miatt előnyben részesített, továbbra is koncepciófejlesztés alatt állt. Az 1970-es évek költségvetési és politikai légkörében a brit harckocsigyártó vállalatok ideiglenes leállítása, amíg az MBT 80 tervei kiforrottak, azzal a valós veszéllyel járt, hogy a gyártás véglegesen megszűnhet, és a nemzetnek nem maradt más választása, mint a külföldi gyártókra támaszkodni. Az amerikai Abrams vagy a német Leopard 2 beszerzésének előnyei némi mérlegelést érdemeltek, de egyik harckocsi sem tudta felhasználni a rendelkezésre álló nagy mennyiségű 120 mm-es, osztott lőszert. A britek azt is nehezen tudták volna elfogadni, hogy az a nemzet, amelyik feltalálta a harckocsit, nem tud többé harckocsit gyártani.
Miközben a Shir 2 sorsának vizsgálata zajlott, a Brit Rajnai Hadsereg (BAOR) félelmetes páncélos fenyegetéssel nézett szembe Közép-Európában, és a Chieftainek leváltását követelte. A Shir 2 jelentős képességnövekedést kínált a Chieftainhez képest, bár nem rendelkezett a legmodernebb technológiákkal. Az MBT 80-assal ellentétben azonban a Shir 2 már majdnem készen állt a gyártásra. Még egy kis sorozatgyártás is biztosítaná a BAOR számára az újabb harckocsikat, biztosítaná a Shir 2 munkaerő további foglalkoztatását, és elkerülné a brit harckocsigyártás megszűnését. Ezek a megfontolások vezették a kormányt 1980 júliusában arra, hogy elegendő Shir 2 harckocsit rendeljen meg néhány páncélos ezred felszerelésére. Ez a vásárlás gyakorlatilag véget is vetett az MBT 80 programnak.
A Challenger névre átnevezett Shir 2 lett a brit hadsereg új fő harckocsija. Tervét 1981-ben rögzítették, gyártása 1982-ben kezdődött, és az első szállítás a hadseregnek a következő évben történt. Az új paripáikat átvevő legénységek hamar megtapasztalták a túlzott vibráció okozta meghibásodásokat, megjegyezve, hogy "amikor vadonatúj harckocsikat kaptunk, azok hajlamosak voltak szétesni, különösen hosszú ideig tartó közúti használat után". A Challenger nem rendelkezett stabilizált célzókészülékkel, mint az Abrams vagy a Leopard 2, és nem rendelkeztek hőkamerás célzókészülékkel sem, bár ennek utólagos felszerelését tervezték.
Mindazonáltal a Chieftain siralmas szereplését követően a britek elhatározták, hogy a következő versenyen bemutatkozik a Challenger. A járműnek jól kellett szerepelnie, hogy megnyugtassa a külföldi piacokat, hogy az Egyesült Királyság továbbra is vezető szerepet tölt be a harckocsik tervezésében, helyreállítsa a haderőbe vetett bizalmat, és elnyomja a média kritikáját, amely a CAT 1985-öt követte. Egy gyenge eredmény, vagy a Challenger tűzvezető rendszerének hiányosságainak nyilvánosságra kerülése egyértelmű következményekkel járt: a Challenger külföldi értékesítési lehetőségeinek beszűkülése, Nagy-Britannia NATO-n belüli pozíciójának aláásása, valamint a hadsereg moráljára gyakorolt negatív hatás.
A britek 24 vadonatúj Challengert építettek, hogy minden kijelölt ezred CAT-csapatát ellássák. A Királyi Páncélos Hadtest és a hadianyag-fejlesztő közösség képviselői felügyelték a CAT harckocsik gyártását, és támogatták a felhasználót a későbbi kiképzésben és a versenyre való felkészülésben. Amint világossá vált, hogy a Royal Hussars fogja képviselni az Egyesült Királyságot az 1987-es CAT versenyen, az egységet kiemelt karbantartási és ellátási intézkedésekkel támogatták, hogy a versenypáncélosok csúcsteljesítményt nyújthassanak. Az egység operatív parancsnoki láncolata felügyelte ezt az erőfeszítést a vezérkari főnök szintjén.
A britek gondosan kiválogatták a lőszereket, amelyeket a lövészetek során használni kívántak, hogy minimalizálják a lövedékek által okozott bármiféle szórást. A Chase-féle módosított töltővédőrúddal való kiegészítéssel megszűnt annak szükségessége, hogy a töltőnek minden egyes lövés után kézzel kelljen lezárnia a zárszerkezetet. A zárás automatikusan történt, ami időt takarított meg a töltési folyamatból, és részben ellensúlyozta az osztott lőszerhez betöltéséhez szükséges hosszabb időt. A Chieftain és Challenger lövegeken végzett tesztek azt mutatták, hogy az eszköz segített akár 2,5 másodperccel lerövidíteni a töltési időt.
A módosított Challenger harckocsik a CAT-szabályok súlyos megszegésével kapcsolatos aggályokat vetettek fel. A versenyben nagy hangsúlyt fektettek a nemzeti flottát reprezentáló tankok használatára, nem pedig a személyre szabott, továbbfejlesztett teljesítményű furcsaságokra. A CAT Challengerek fejlesztése során ez az aggodalom többször is nyilvánvalóvá vált. Minden egyes módosítás vitát váltott ki arról, hogy az nem ellentétes-e a szabályokkal. Az I. (BR) Hadtest, a Királyi Páncélos Hadtest és az egységvezetők képviselői között a szabályszegés kérdéséről folytatott megbeszélés arra a következtetésre jutott, hogy a CAT Challengers fejlesztései a harckocsipark szokásos fejlesztési csomagjának részét képezték. Mindazonáltal "mindenkinek ügyelnie kellett arra, hogy a szabályok megszegésére utaló laza vagy tájékozatlan beszédet ellenőrizze. A hivatalos álláspont az, hogy a CAT legénységeket a Challenger legújabb jelzésével látják el, a 7 Armd Bde egységeknek történő normál tankkiadás részeként".
Amikor a verseny végére leülepedett a por, a brit csapat az utolsó helyen végzett. A Challenger rosszabbul teljesített, mint a Chieftain, de ott legalább azzal lehetett érvelni, hogy a CAT 1985-ben a Chieftain egy teljesen elavult eszköz volt, míg a Challenger a britek legújabb harckocsija volt. Ráadásul az összes Leopard 1-gyel felszerelt szakasz, amelyet tűzvezető technológia szempontjából a Chieftain-nel azonos kategóriába soroltak, felülmúlta. A verseny vége előtt minden brit tiszt elhagyta a helyszínt - kivéve egy, a PR-tevékenységgel megbízott altisztet. Nem sokkal a verseny után a Royal Hussars résztvevő szakaszvezetői közül senki sem szolgált tovább a brit hadseregben.
A CAT 1987 gyakorlatilag megsemmisítette a Challenger külföldi értékesítésére irányuló brit erőfeszítéseket. Egyetlen Challenger sem került értékesítésre a külföldön, és a CAT nagy nyilvánossága miatt. A brit média könyörtelen volt, amit a The Times "Challenger Tank Loses NATO Fight" (Challenger tank elveszítette a NATO harcot) című cikke is megtestesített.
