Civil fegyvertartás

Teljesen jó a rendszer, az Isten óvjon bármiféle könnyítéstől vagy egyszerűsítéstől.

Radikálisan egyszerűsíteni hülyeség is lenne, azonban attól még van bőven negatívum a jelenlegi rendszerben, amit objektív alapon felül lehetne vizsgálni, és orvosolni / megszüntetni. Én 6 éve vagyok lőklub tag, vizsgám 5 éve van, és fegyóm az 4 éve, alapszinten képzettnek érzem magam a témában, aktívan gyakorlom, és vannak még mások is a fórumban, akik ténylegesen nagy tudásúak és régi lövészek, és szintén kritikával élnek a rendszer irányába, hogy Mi jó, Mi nem jó.

Aztán miért? Aki egy roncs testileg, nem lát, az ne is fogjon ilyet a kezébe. A reporvosihoz képest az egy semmi, ahhoz képest, hogy mire is kapod meg.

Aki egy roncs testileg, az volán mögé se üljön, sőt még kés, villa, és olló sem való a kezébe, nemhogy pisztoly.

Hát cserébe kénytelen vagy kimenni, meglőni a szintet, vagyis legalább alapszinten meg kell tanulnod lőni - értsd nem lövöd szitává az egész családot meg a fél utcát, mikor a tőled három méterre lévő célt akarod eltrafálni...

A lövészet az technikai jellegű sport / foglalkozás / tevékenység is, nem pedig csak emberfüggő. Pl. amikor rákerült a céltávcső az AR-15-ösömre, lehordott, balra. Előkapta ismi a csavarhúzót, állítgatott rajta, és pontosan oda is lőtt a puskám, ahova célzott mind ő, mind én az irányzékkal. Nem rajtam, és nem is máson múlott a bénázás, hanem az irányzékot is kell így állítgatni. Más ismi a Holosunjával sokat vesződött, addig az én céltávcsövemet roppant gyorsan és könnyen fixálták.

zPYNPtG.jpeg

A család, meg a fél utca szitává lövése nem is értem, hogyan jön ide, irracionális hangulatkeltés az ilyen.

Én inkább nehezítenék, eszetlen, milyen segghülyéket átengednek azon a vizsgán...

A vadászvizsgát nem ismerem, és azt sem tudom, mennyi illetőnek sikerül, azonban a "Sport" célú fegyvervizsgán már az elméleti részen a 25-ből 14 megbukott, és ez jó vagy rossz ráta ?

Nem pofa alapján, önkényesen bukott meg az a 14 ember, hanem objektívan nem sikerült a Megfelelt pontszám az írásbeli teszten.

A "Sport" célú fegyvervizsga írásbeli tesztjén 90 %-ot kell tudni, azt hova lehetne nehezíteni még ? Én az írásbelihez nem nyúlnék, én is megszokás alapján 90 %-ot várnék el attól, aki szeretne saját tulajú fegyót.
 
  • Tetszik
Reactions: Lupus80
Szia,

Ja, hova vezetne az, ha olyan szabalyok lennenek itt is, mint pl. Szlovakiaban, ahol mar tobb evezrede kialakult egy magas fegyverkultura. :-(

Szerintem meg Magyarorszagon sportolni bun, es a sportorvosi a buntetes.

Ha egy rosszab sportorvost fogsz ki, akkor el kell menned eloszor a haziorvoshoz (elso nap szabi) , hogy utaljon be laborba (rossz esetben 2. nap szabi) , szemeszhez (rossz esetben 3. nap szabi), kardiologushoz (rossz esetben 4. nap szabi).
Ezek kozul csak az utobbi 3-5 honap varolista utan fogad, rendkivul "jo" otlet, hogy a beteg emberek meg azzal is hatrebb keruljenek a sorban, hogy egy egeszseges ember EKG-javal bohockodnak, mikozben rengeteg hasznos tennivalojuk lenne.
Ezek utan ezeket a papirokat leadod a sportorvosnak, pecsetel, alair (rossz esetben 5. nap szabi).
Majd beviszed a rendorsegre, ahol szinten pecsetelnek, alairnak (rossz esetben 6. nap szabi).

Mindezt egy olyan vizsgalatert, ami kimondja, hogy az ember kepes biztonsagosan alldogalni. A helyett, hogy a jogositvany hosszabbitashoz szukseges vizsgalatot elfogadnak.
Mikozben egy vadasz, aki bonyolult terepen, bonyolult (jarokelok elol nem lezart) teruleten, hatul golyofogoval nem ellatott iranyba love hasznalja a fegyveret - jogositvanyhoz szukseges orvosi vizsgalat utan.

Persze a 6 nap szabadsag az tenyleg extrem rossz eset, amikor nagyon mas napokon van csak ures idopont a kulonbozo orvosoknal, de a 3 nap az realis.

Loteren ritkan van a lovanalban egy egesz csalad es a fel utca.

Gyakorlati vizsgan tenyleg erdemes lenne a jelenleginel magasabb szintet elvarni.

Sokkolot senki nem viselhet onvedelemre (vagyis szolgalaton kivul).

A kornyekbeli orszagokhoz kepest extrem szopatas az elso fegyver megszerzese.
Ami "csak" arra jo, hogy a fegyverek irant erdeklodok tobbseget elrettentse.

Az allam gyuloli az allampolgarait es retteg tolluk, ezert van sokkal szigorubb fegyvertorvenyunk, mint a hasonlo orszagoknak. Pedig pl. Szlovakiaban es Csehorszagban is volt 1968, szoval azt se lehet mondani, hogy nalunk 1956 miatt rettegnek jobban a neptol, mint ezekben az orszagokban.
Tényleg komolyan gondolod, hogy azért szigorúbbak a jogszabályok, mert “Az állam gyűlöli az állampolgárait”? Azért ez így elég meredek, nem?
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Tényleg komolyan gondolod, hogy azért szigorúbbak a jogszabályok, mert “Az állam gyűlöli az állampolgárait”? Azért ez így elég meredek, nem?

Ez talán túlzás, de ezek a dolgok érezhetően a "mindent ellenőrzünk / lekáderezünk" éra maradványaiként élnek tovább. Leginkább a túlburjánzó adminisztrációs kötelezettségekben és a bürokráciában, mert a tényleges nyomonkövetés / ellenőrzés az meg nudli. Akkor meg minek.
 
Nekem a következő meglátásom van:

- vannak olyanok, akik abszolút nem tudják, hogy eszik vagy isszák a lövészetet, nem is érdekli őket az egész, és mégis dönthetnek,és döntenek is az ilyen témájú kormányrendeletekben meg törvényekben, bármit aláírnak, amire megkérik őket,

- vannak olyanok, akik komcsi házmester mentalitásúak, és ezért fegyverellenesek,

- olyanok is vannak, akik az USA-ról szóló rémtörténetek alapján fegyverellenesek,

- olyanok is vannak, akik meg teljesen elavult és buta rendőri / katonai képzés alapján fegyverellenesek,

- és olyanok is, akik "ismereteiket" az akciófilmekből, és hasonlókból veszik fegyver témában, és mégis törvényt / rendeletet hozhatnak.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
A vadászvizsgát nem ismerem, és azt sem tudom, mennyi illetőnek sikerül, azonban a "Sport" célú fegyvervizsgán már az elméleti részen a 25-ből 14 megbukott, és ez jó vagy rossz ráta ?

Nem pofa alapján, önkényesen bukott meg az a 14 ember, hanem objektívan nem sikerült a Megfelelt pontszám az írásbeli teszten.

A "Sport" célú fegyvervizsga írásbeli tesztjén 90 %-ot kell tudni, azt hova lehetne nehezíteni még ? Én az írásbelihez nem nyúlnék, én is megszokás alapján 90 %-ot várnék el attól, aki szeretne saját tulajú fegyót.

Vadászvizsgán szép számmal bukás az elméletin, ami jóval nagyobb tananyagmint a sima fegyverismereti (ez egy kibővített része), szopacs a vadászidény meg a bírálás, van szóbeli és írásbeli (tesztkönyv) vizsga azzal ellentétben a részvétel az oktatáson kötelező (70 óra elmélet + 30 óra gyakorlat) + a pszichó + egyszerűsített EÜ. Az EÜ 10 évre jó. :)

Vadászvizsgán van záró lövészgyakorlati vizsga is, a szokásos részleges szétszedés-összerakás-magyarázat, az éles lövészeti részből a golyósat hagyjuk, mert 3 lövést feltámasztva távcsöves puskával a hülye nem tud megcsinálni, de a skeet részét meglőni már kifejezetten nehéz egy kezdőnek, és emlékeim szerint 7/15 találat kell, ami néhány embernek neccesen lett meg. El kell puffogtatni 6-8 rottét és akkor megvan ha nem vagy fakezű ÉS normális oktatód volt.

Cserébe utána nem csesztetnek.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and krisss

Hogy miért nem vonatkoznak a sportlövészetesekre is ugyanezek a szabályok, és elvárások, mint a vadászokra ?

Teljesen korrekt, és jól hangzik, amiket leírtál.
 
  • Tetszik
  • Imádom
Reactions: bel and krisss
Hogy miért nem vonatkoznak a sportlövészetesekre is ugyanezek a szabályok, és elvárások, mint a vadászokra ?

Teljesen korrekt, és jól hangzik, amiket leírtál.

Igen, erre céloztam hogy ugyanilyen feltételrendszert el tudnék képzelni a sportlövészethez is, tehát fegyverismereti elméleti vizsga, utána éleslövészetet és a teljesítendő szinteket, akár kategóriánként (pl. pisztoly statikus ponteredmény - dinamikus biztonságos fegyverkezelés, puska, karabély, sörétes, akár választható kategóriánként, és arra kapnál engedélyt amit megcsináltál)
- de cserébe utána nuku csesztetés meg EKG.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Igen, erre céloztam hogy ugyanilyen feltételrendszert el tudnék képzelni a sportlövészethez is, tehát éleslövészetet és a teljesítendő szinteket, akár kategóriánként (pl. pisztoly statikus ponteredmény - dinamikus biztonságos fegyverkezelés, puska, karabély, sörétes, akár választható kategóriánként, és arra kapnál engedélyt amit megcsináltál) - de cserébeutána nuku csesztetés meg EKG.

Én a statikus ponteredményt a dinamikus, IPSC / IDPA minősítőre váltanám át, azt nem időre mérném elsődlegesen, hanem hogy biztonságosan, és akár jól is végig tudja-e lőni a pályákat.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
És nálunk miért ragadtak meg mentálisan a kádárkorszakban, addig máshol meg rég túlléptek az ilyen rémvíziókon ?
Leginkább a "gulyáskommunizmus" miatt: a kádári Magyarországon jóval magasabb volt az életszínvonal, mint a többi szocialista országban - igaz hitelekből. A magyar lakosság többsége visszaesésként élte meg az ún. rendszerváltást, míg máshol lehetőségként tekintettek rá. A magyar társadalom azóta is egy nemzeti mázzal leöntött Kádár-rendszert szavaz vissza újra és újra, aminek a képviselői ugyanúgy rettegnek a hatalmuk elvesztésétől, mint annó Kádár János. Épp ezért minden áron fenn akarnak tartani valamiféle életszínvonalat, akár a gazdasági alapvetések megerőszakolásával (lásd hatósági árak) - akár csak Kádár... Ez hosszútávon ugyanúgy nem fog menni mint ahogy Kádárnak sem ment.

Ajánlott olvasmány:

Az állam fél az állampolgáraitól a helyes megfogalmazás.
Őőőigen. Így azért másként hangzik és úgy saccolom, hogy 70-80 százalékban valóban ez az oka. 20-30 egyéb más tényező is. Mint például, hogy ezidáig senki nem merte felvállalni, hogy egy lazább szabályozás után növekedhet a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Ebbe simán kormányok bukhatnak bele.
 
Mint például, hogy ezidáig senki nem merte felvállalni, hogy egy lazább szabályozás után növekedhet a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Ebbe simán kormányok bukhatnak bele.

Csak az értelmetlen, semmire nem vezető részletszabályokat lenne jó kigazolni, nem pedig az elvárt szintet leadni.

Aki meg bűnözni akar, az engedélymentes fegyóval is bűnözhet, és meg is teszi, nem pedig a hivatalos utat járja végig, amin amúgy is elkaszálnák.
 
Őőőigen. Így azért másként hangzik és úgy saccolom, hogy 70-80 százalékban valóban ez az oka. 20-30 egyéb más tényező is. Mint például, hogy ezidáig senki nem merte felvállalni, hogy egy lazább szabályozás után növekedhet a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Ebbe simán kormányok bukhatnak bele.

Maradjon a szűrés, az engedélykötelesség meg a pszichó/erkölcsi, ezek szükséges szűrők, na de a lőklubtagsági, az évenkénti EKG meg 3x minősítés versenyen egy nagy kövér nullát test hozzá a bcs megelőzéshez (most túl a szokásos aki akar, az szerez, legálisan tartott lőfegyverek elenyésző %-a a bűnelkövetésben stb stb).

Mert szuper EKG-val és kemény 115 pont meglövésével ugyanúgy lehetsz bűnöző.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
A szlovákoknál volt némi partizánmozgalom a háború vége felé, '44 őszére a kevésbé frekventált régiókat ezek a fegyveresek ellenőrzésük alá is vonták. (Nem volt nehéz dolguk, a németeknek akkoriban ez már nem számított.) A szocialista érában aztán abszolút ki is hangsúlyozták ezt a témát, az idegen megszállók ellen fegyveresen felkelő nép mítoszát.
'68-ban pedig kaptak egy baráti megszállást a nyakukba.
Ott az államnak tehát nincs olyan élménye, hogy a nép ellene fordul, de arról van elképzelés, hogy az ellenség ellen fegyvert foghat.

Nálunk viszont már 100 éve kellemetlenek voltak az államhatalomnak a nyugat-magyarországi fegyveres szabadcsapatok, akár Károly zászlai alatt jöttek, akár a Várvidékért harcoltak - az államot veszélyeztették.
A világháborúban a magyar nép nem fogott fegyvert, nálunk partizánok nem voltak (nem is lehettek), a legismertebb civil fegyverhasználat kb. Ságvári Endréhez köthető - egy csendőrt sikerült halálosan megsebesítenie, mielőtt lepuffantották.
Utána pedig jött '56 és az államhatalom ismét megtanulta, hogy a néptől teljesen el kell zárni mindenféle fegyvert.
A 90-es évek leszámolásai, majd a rendőrpalota megküldése egy AK-val szintén nem tett jót a politikusok biztonságérzetének, szóval ha valamiben, hát ebben a témában ma is ugyanúgy szavazna Gyurcsány és Orbán, Magyar és - nem magyar.

Szerencsé(jük)re a lakosság körében sincs komoly igény fegyvertartásra.
Személy szerint imádnék egy első világháborús Mannlicher karabélyt, de látva, hogy a magyar állampolgárok jelentős része debil idiótaként gyakorlatilag büntetlenül használhatja a személygépjárművét is halálos fegyverként, talán nem is baj, hogy nem juthatnak ennél veszélyesebb technikához.
:(
 
Hogy miért nem vonatkoznak a sportlövészetesekre is ugyanezek a szabályok, és elvárások, mint a vadászokra ?

Teljesen korrekt, és jól hangzik, amiket leírtál.
Ha ezt nem èrted akkor egy izè vagy.
Csak.
A sport ès a sportvadász (mert ez a neve) vizsga köszt azè....agyament az egèsz megkülönböztetès.
Nejemet kb. 15ször vittem el korongozni mielőtt letette a vadászvizsgát, úgy hogy èvekkel ezelőtt egy m4el 2*20lövèsből az 50mre kitett palackokat nyílt irányzèkkal 37szer eltalálta, cz75el mozgó cèlt lőtt, stb.
Maximálisan az oktatón ès az oktatási eszközökön múlik sztem 99%a a versenyzők/vizsgázók sikeressège.
De alap feltevèskènt most se èrtem mi különbség lesz ha egy 11.7grammos 30-06ossal(vadász) lődöznek lőtèren vagy 9.0grammos 308win (sport) karabèllyal.
Magyarázza meg valaki...