Egyéb 5. generációs vadászbombázók

Talán még az angolok is beszállnának, ha látnák, hogy halad a projekt. Ok az F-35, de az nem tartja életben a hazai repiparukat.
 
Egy német-francia-svéd trió talán még összehozhat valami. Ami ütőképes.

Már a német-francia duó sem tudott végigcsinálni egy gépfejlesztést, és végül különváltak. Egy harmadikkal mégnehezebb, mert akkor már minimum három ország igényeihez és elképzeléseihez kell igazítani a fejlesztéseket, és még az exportról / exportverzióról nem is volt szó.
 
Világosan kell meghatározni a célokat, s azokhoz ragaszkodni kell.
Egy lovagló hegyi tengerész projektbe beletörne a bicskájuk. /F-35/
Ha a koreaiak, japánok összetudnak hozni egy valamennyire 5. generációs gépet, akkor ez nehogy már kifogjon több repülőgép építő nemzeten!
A nehézségét valóban az adja, hogy több ország/politikai háttér/mérnöki kultúra felér egy istencsapással.
De talán ma már valamivel könnyebb, mint mondjuk a Concorde tervezésekor:
Össze sem lehet hasonlítani a kommunikációs, adattovábbítási, szoftver lehetőségeket, azok együttműködését az akkori lehetőségekkel: telefax, telefon, posta.
 
joker: nem kellett. Ez döntő szempont volt.

Eközben alacsony észlelhetőségű UCAVból 2(+1) is feljlesztés alatt áll(+állt) Europában.
 
A koreaiak meg a japánok annyival vannak előnyösebb helyzetben, hogy nekik saját projekt ez. Az amerikaiakkal csak olyan szinten közösködnek, hogy azok besegítenek a fejlesztésknél. De a USAF soha nem fog venni se a japán se a koreai gépből, ezért csak a japánok ill. koreaiak igényeinek és elképzeléseinek kell megfeleljen, és a számlát is ők állják. Nincs akivel összeveszni a gép milyenségén.

A német-francia-svéd résznél meg kellene egy közös nyelv is. Kapásból rávágnánk, hogy angol, de nem. A francia nem beszél angolul, az idén meglepődve tapasztaltam, hogy a német sem (még a mérnök is szélsőségesen szarúl), a svédekről nem tudok semmit, mert nem voltam velük kapcsolatban. És ez csak egy a felmerülő sok sok probléma küzül.
 
Nem az a baj önmagában, hogy Európa 5. generációs gépet akar.
A baj az, hogy:

1. Ezt ráfogják csóri Tornádókra, miközben az EF 100%-ban képes kiváltani!
Írták itt az elektronikai lefogást, de helyzet az, hogy az EF-2000 ECM-je , elvileg nagyon fejlett. A képesség növelés pedig megoldható ugyanúgy, mint az SH dedikált változatai esetén.
Jah, és nem mellesleg az Brit EF-2000-reknek van jelenleg a legjobb radar elleni rakétájuk, az ALARM.
Vagyis nem csak a Tornádók képesek ezt a fegyvert hordozni.

2. Mire elkészül az Európai 5. gen gép, addigra az USA-ban már a 6. generációt gyártják majd.

3. Mire elkészül az Európai 5. gen gép, addigra Európában is boldog-boldogtalan F-35-el fog repülni. Akkor meg hova is adják majd el az "Europér" 5. gen gépüket?

4. Már az EF-2000 tervezése idején is ismert volt az YF-22/23 páros, és az USA 5. gen projektje. Ehhez képest Európában nem történt az EF fejlesztése során koncepció váltás, és részben ez vezetett egy drága de alig eladható géphez.

5. Volt már olyan, hogy Európai országok hosszú távon (10-20 év) egyet értsenek valamiben? Nem nagyon emlékszem ilyenre...

De még hosszan tudnám folytatni ezt a listát. Butaságot csinálnak megint.
Szerintem ha van egy kis eszük, úgy váltják ki a Tornádókat, hogy rendelnek helyettük EF-2000.eket.
+Csinálnak egy dedikáltan EW EF-2000-t.
Ez igen rövid idő alatt igen olcsón megoldható lenne, egy új típus létrehozásával összemérve.

Aztán ezzel párhuzamosan elindítanám az alapkutatást a 6. generáció felé (<i>egyáltalán meg kellene fogalmazni mi is az a 6. gen</i>), és ha sikerült megőrizni a fejlesztő országok egységét, akkor talán 25-30 év múlva lenne közös európai 6. gen gép.
Az 5. generációs hajó már régen elment az öreg kontinens számára.
 
Elvileg a francianémetek fejlesztenek egy közös szállítóhelit is, igaz, jó ideje egy betűt se hallani róla... Svédek még el vannak az E/F Gripennel, párhuzamosan bevállalnának egy új programot is? Megint az van, mint már jó párszor Eu későn ébred.
 
A Svédeknek van valamijük koncepció szintem.
https://en.wikipedia.org/wiki/Flygsystem_2020
Talán ebbe lenne érdemes beszállni a többieknek. E mellé pedig ki kellene fejleszteni egy rendes méretű Neuront.
 
fip7

Az ALARM-okat már kivonták 1-2 éve.

Lenne értelme belevágni egy közös fejlesztésbe, például valami UCAV félébe. Több európai fejlesztés is volt, de azok csak tech demo gépek. Németeknek is csapásmérő és EW gép kell, a franciák és a brittek is csapásmérő UCAV-ket teszteltek.
A Typhoon már "kész" van ideje új munkát adni a mérnököknek. Ha lesz eszük közösen fejlesztenek.
 
Az EF témába eléggé beleástam magam, mikor a HT-ak írtam a cikket. A dolog lényege, hogy az amcsik orruknál fogva vezették a világot a 5.gen repülőgépület illetően. Először kacsaszárnyú fantáziarajzok szivárogtak ki. Nos erre elkezdte mind Európa, mind az oroszok a kacsa/canard szányú repülőgépek tervezését. A franciák benne lettek volna az eurovadászba, de a többi eu ország nem akart haditengerészeti változatot (ami újabb költség lett volna nekik, lévén nem volt olyan hordozójuk (a frankoknak 2 volt, majd egy lett). Akkor még szó sem volt Queen Elizabeth osztályról. No a frankok kiszálltak és az addigi tervek+ saját fejlesztésből lett a Rafi. A svédek kikaptak az eurovadász programban anno az F-16-tól, nem a Viggent válaszották a benelux államok. A repülőipart életben akarták tartani, ott volt a fly-by ware stb. szóval lett Gripen. Az oroszoknál a MiG-1.42/44 lett a kacsaszárnyú csoda. A tervek elkészültek, a gyártásra a gépek üzemek szintén és akkor megjelent az F-22/F-23. bummm. Mit kellett volna csinálni. Kiállni az adófzetől elé az euróvadásszal, hogy a megterveztük, elköltöttünk rá ennyit-ennyi pénzt, de most kell új tervezni egy 5.gen gépet, és max. réskitöltőnek min. mennyiséget gyártani, vagy sorozatgyártást el se indítani. Másik lehetőség, hogy szenzorokat erősíteni, szuper manőverezés és marketing. No ezt csinálta európa, (brit-olasz-német) mert nem akartak, tudtak elszámolni a parlamentjeikkel, hogy a fejlesztett gépen túlment a technologiai. Arra is gondolhattak, hogy ahova nem adják el az F-22-öt, ott a EF jó lesz. Az oroszoknak meg nincs lopakodó. Igen de a LM, megtervezte az egymotoros olcsó jános F-35-öt (ami nem lett később olcsó, de generációs ugrás a EF-hez képest). Ezért már néhány év mulva leáll az EF gyártása, ami talán nullszaldót, hoz, talán némi veszteséget, de életbe tartotta a repipart. És europának is el kell kezdeni egy évtizedfes hátránnyal az 5/6 gen-t. Okos megoldás lenne francia vezérlettel, mivel a rafi a három kacsa közül a alacsony érzékelhetőségnél a legjobb. (A polgári gépeknél is a Airbus francia vezérlettel indult, és müködik). A svédeknek is értelme lenne beszállni, de mivel közös akarat nincs (csak némi UAV, UCAV együttmüködés) csináltak egy superhornetetet (supergripent). Az oroszok leállították pénzproblémák, és látva az F-22-est a MiG-1.42/44-et, és most talán átlépnek a technologiai korlátotokon és a Szu-27+++ 4.gen+++ gépek kalapálása helyett, tényleg lesz PAK-FA, de az is lehet, hogy ez a MiG-23 sorsára fog jutni.
kb. ennyi.
 
Nekem nagyon az az erzesem hogy azorosz repulogepipar ketsegbe ejto helyzetben van az 5.6 Gen gepekkel kapcsolatban.

A PAKFA szerintem nem eri el az atlag 5 GEN szinvonalt. Egyszeruen a kialakitasabol adodoan. Mire azonban egyaltalan rendszerbe all addigra mar jaaban dolgozni fognak az amik a 6. GEN gepen az az baromi gyorsan idejetmult lesz.

Az igazi problema azonban a technologiai lemaradas hatrany amivel mar most kuzdenek de nem hogy csokkene meg no is. Egyszeruen keptelenek tenylegesen csucskategorias termekre amit a F-22/35 parossal es konyen lehet hogy a Kinai lopakodokkal egy lapon lehetne emliteni.
 
Nekem nagyon az az erzesem hogy azorosz repulogepipar ketsegbe ejto helyzetben van az 5.6 Gen gepekkel kapcsolatban.

A PAKFA szerintem nem eri el az atlag 5 GEN szinvonalt. Egyszeruen a kialakitasabol adodoan. Mire azonban egyaltalan rendszerbe all addigra mar jaaban dolgozni fognak az amik a 6. GEN gepen az az baromi gyorsan idejetmult lesz.

Az igazi problema azonban a technologiai lemaradas hatrany amivel mar most kuzdenek de nem hogy csokkene meg no is. Egyszeruen keptelenek tenylegesen csucskategorias termekre amit a F-22/35 parossal es konyen lehet hogy a Kinai lopakodokkal egy lapon lehetne emliteni.

Mesélj, mit és honnan tudsz a kínai 5gen. gépek színvonaláról?
 
kalapacs

<i>"A PAKFA szerintem nem eri el az atlag 5 GEN szinvonalt. Egyszeruen a kialakitasabol adodoan. "</i>

Érdekes módon az ugyan ilyen kialakítású YF-23 meg elérte, sőt bizonyos szempontokból jobb is volt, mint az YF-22. Jah, okés, az USA gyártmány volt nem orosz, így már mindent értek...
comparison5.jpg


A másik pedig az, hogy a téma az európai 5 gen, és a helyzet az, hogy az oroszok közelebb vannak az 5. generációhoz, mint mi itt Európában, persze csak azért, mert ők nem féltek kukázni a MIG-1.42/44-et amikor kiderült a turpisság.
Az európai cégek nem voltak ehhez elég bátrak, ennek lett az eredménye az EF-2000, ami persze jó gép csak késett vagy 15-20 évet.
Az európai 5. gen géppel is ez lesz majd a baj, de nem írom le újra a mondókámat. Akit érdekel görgessen vissza.
 
kalapacs

<i>"A PAKFA szerintem nem eri el az atlag 5 GEN szinvonalt. Egyszeruen a kialakitasabol adodoan. "</i>

Érdekes módon az ugyan ilyen kialakítású YF-23 meg elérte, sőt bizonyos szempontokból jobb is volt, mint az YF-22. Jah, okés, az USA gyártmány volt nem orosz, így már mindent értek...
comparison5.jpg


A másik pedig az, hogy a téma az európai 5 gen, és a helyzet az, hogy az oroszok közelebb vannak az 5. generációhoz, mint mi itt Európában, persze csak azért, mert ők nem féltek kukázni a MIG-1.42/44-et amikor kiderült a turpisság.
Az európai cégek nem voltak ehhez elég bátrak, ennek lett az eredménye az EF-2000, ami persze jó gép csak késett vagy 15-20 évet.
Az európai 5. gen géppel is ez lesz majd a baj, de nem írom le újra a mondókámat. Akit érdekel görgessen vissza.

Nem ertek a lopakodokhoz igy csak mint velemenyt mondom. Szerintem a PAKFA egyaltalan nem hasonlit az YF-23 ra. Az egesz koncepcio es igy a kialakitas is mas. Szamomra a PAKFA nem mas mint egy atmenet a 4Gen es az 5 GEn kozott. Valoban rovid amolyan MIG-23 karrierre szamitok nalla.

A kerdes lesz e utanna valami ?

A tobivel egyetertek.
 
A PAKFA szerintem nem eri el az atlag 5 GEN szinvonalt. Egyszeruen a kialakitasabol adodoan. Mire azonban egyaltalan rendszerbe all addigra mar jaaban dolgozni fognak az amik a 6. GEN gepen az az baromi gyorsan idejetmult lesz.

Az a "6." generáció még nagyon-nagyon messze van időben az USA-ban is (talán még a japók villanthatnak először egy "5++ generációs" géppel...). Szerintem legkorábban 2040-ig nem lesz belőle semmi. Addig marad a Raptor, meg az F-35 reszelgetése. Egy csomó drága programot töröltek, módosítottak (jóval kevesebbet rendeltek a tervezettnél), vagy ütemeztek át mostanában, mint a GCV, a DD(X), az NGB, pl.), és az LRS-B is kérdőjeles számomra, hogy meddig jut el (még a JMR/FLV-nek szorítok nagyon a Defiant miatt, de abból is ki tudja mi lesz...).

A PAK-FA ránézésre ötödik generációs ugyan, de ennél a gépnél a radar/infakeresztmetszet drasztikus csökkentése helyett inkább a jobb aerodinamikai tulajdonságokra mentek rá. Valószínűleg azért is, mert ezen a területen több volt a tapasztalatuk az oroszoknak (egyébként ezért is örülök annak, hogy az amiknál is az YF-22 nyert és nem az YF-23, mert ugyan utóbbinak kisebb volt a radar/infrakeresztmetszete a legtöbb szögből, de az F-23-tól soha nem láthattunk volna olyan frankó manővereket a légibemutatókon, mint a Raptortól....). De ettől még szupercirkáló a gép, van (lesz) szenzorfúzió, fejlett avionika, van belső fegyvertér és alacsony észlelhetőségű is, szóval megfelel az 5. generációs követelményeknek. A kínaiak meg... Normális hajtóművet összerakniuk még nem nagyon sikerült és, bár a gépeik külsőre rendben lévőnek tűnnek, de a belbeccsel kapcsolatban én kissé szkeptikus vagyok.