Egy "apró" kiegészítés. Szevasztopolban nem ölték le az orosz civileket az ukrán katonák...
Ez megint csak egy eléggé kényes kérdés, azt tekintve, hogy a Majdanon zajló eseményekkor az igazi erőt a nagyon is soviniszta és egyben erőszakos nacionalisták képviselték, nem pedig az egyéb kint lévő frakciók. Miután pedig Janukovicsot szó szerint elkergették (megszegve a vele kötött megállapodást, hogy előrehozott választásokig megmarad az akkori felállás) orosz szempontból teljesen reális volt, hogy a nackók bizony megindulnak az orosz lakosság ellen. Lásd Ogyesszában ahol a szakszervezeti székházba menekülőkre konkrétan a nacionalisták rágyújtották az épületet, miközben a hatóságok meg semmit nem csináltak. Szóval ha tényleges erőszak addig nem történt, de csak idő kérdése lett volna.
Ezt mondtam én is, a "Ez a saját belső hanyagságuk. Ez van." részénl.
Az egész probléma forrása megint csak az, hogy maga a SZU felbomlása egy teljesen ad-hoc jellegű, komolyabb koncepciótól mentes eseménysorozat volt, ahol az azt alakítók is csak sodródtak az árral. 90-91-re már a gorbacsovi központi vezetés főleg az elharapódzó pénztelenség hatására egyszerűen nem tudta hatalmát érvényesíteni a területi (értsd tagköztársasági) vezetők felett és szinte már csak szimbolikus volt miközben az anarchia csak terjedt. Ekkor már több éve folytak a harcok a Kaukázusban Hegyi-Karabah miatt két hivatalosan a SzU részét képező tagköztársaság között, a Grúz SzSzK-ban is erős volt a feszültség Abházia és Dél-Oszétia miatt a baltiak kiválásáról már nem is beszélve. Gorbacsov két dologba vetette minden reményét: abba, hogy a Nyugat majd politikai, de főleg pénzügyi támogatást ad amivel egy megreformált és demokratikus Szovjetunió élén folytathatja, illetve a 91 márciusi népszavazásba, melyen a szavazók egy egyenlő államok szövetségén alapuló föderalisztikus Szovjetunió létrehozását támogatták. Papíron szépen mutatott, csak éppen valós hatalom vagy politikai segítség nem jött belőle. Meg ahogy az emlékirataiban is leírja (érdemes elolvasni) maga is az egész uszkorenyija-glasznoszty-peresztrojka vonalba teljesen koncepciótlanul vágott bele, majd megoldjuk akkor alapon. Hát nem sikerült.
Amúgy az utolsó hónapokban a legnagyobb sírásó pont Jelcin volt, aki úgy tartotta, hogy Gorbi kiiktatásáért az akkor már amúgy se fényes SzU felbomlása is felvállalható. Csak éppen ő azt gondolta, hogy a helyébe lépő FÁK a ténylegesen megvalósuló helyett egy a mainál sokkalta szorosabb együttműködés lesz amibe úgymond átmenthető a Szovjetunió csak éppen a kommunista párt, de főleg Gorbacsov nélkül, helyette pedig ő lehet a góré. Ezt akarta volna elérni Belavezsszkaja Puscsában is 91 decemberében ahol az alapító 3 szláv tagköztársaság kerek-perec kimondta ennek vége van és, hogy helyébe egy általuk összehozott entitás kerül.
Ukrajna meg ezért cserébe mondott le az atomhatalmi státuszról
Az ukrán atomhatalmi státusz megint csak egy nagyon kényes kérdés volt a 90-es években, mivel egyrészt talán a világ harmadik legnagyobb atomarzenáljával rendelkezett az ország a szovjet örökségnek köszönhetően, de mégis egy teljesen új államalakulat révén kérdéses volt mit fog tudni csinálni vele. Avagy simán benne volt a pakliban, hogy egy ukrán Dr. Khan 2.0-tól (Pakisztánban ő volt a fő seftelő ebben a témában) nukleáris technológiához jutnak illetéktelen országok/szervezetek ami annyira kellett bárkinek mint üveges tótnak a hanyattesés. Hosszabb távon amúgy, mivel nem volt meg se a hordozóeszközök fenntartásához, se a teljes nukleáris fűtőanyag ciklus biztosításához szükséges technológia (hát még a pénz), így előbb vagy utóbb biztosan ha nem is megszűnt volna de minimálisra zsugorodik az ukrán atomkészlet. Egyszerűen nem tudták volna fenntartani, arról nem is beszélve, hogy az irányítás továbbra is a moszkvai vezetési központba volt bekötve amit még Jelcin se adott volna fel az ukránok kedvéért akármennyi vodkát is megiszik. Másrészt meg maga az USA kezdeményezésére jött össze (nem tudom már hol olvastam, de igyekszem megkeresni) az a formula mi szerint nem akarnak egy helyett immár 4 atomhatalommal tárgyalni, így mindenkinek az lenne a legjobb ha egy országba összevonnák ezeket az eszközöket. Aztán, mivel a legtöbb atomfegyver Oroszországban maradt így őt jelölték ki úgymond mint lerakat. A kazahok már a függetlenség kikiáltásakor lemondtak az összes atomfegyverükről és tudtommal a belaruszok is viszonylag könnyen beadták a derekukat, csak az ukránokkal nem lehetett megállapodni, aminek az eredménye lett végül a Budapesti Memorandum.
A Krím és a NATO kapcsán viszont az ukránok momentán házhoz mentek részben a pofonért, mert diplomáciai csatornákon az oroszok 2014 előtt számos alkalommal kifejtették (
lásd ezt a táviratot 2008-ból), hogy ha Ukrajna a NATO fele indul meg akkor a saját biztonságuk biztosítása érdekében a szükséges egyoldalú lépéseket megtehetik. Pontosítva nem volt, hogy milyen mértékben, de nem kell atomfizikusnak lenni, hogy rájöjjünk miket takarhatott ez. Szóval az ukrán vezetésnek nagyon is számítania kellett volna a 2014-es eseményekre, csak éppen nagy zakóval mégis beindultak, hogy a Nyugat (de főképp az USA) úgyis mögöttünk aminek az eredményét meg láthatjuk. Ukrajnában akkora mértékű strukturális problémák vannak az oligarcharendszertől kezdve a béka segge alatt létező életszínvonalig, hogy egyszerűen senki sem akarja bevállalni azt a költséget ami Ukrajna valamekkora szintre történő feltámasztásával járna. 2014 után két szék közé estek, mert az oroszokkal a viszony belátható időn belül nem fog visszatérni a 14 előtti szintre, a Nyugat meg Kína pedig vitte ami neki kellett, a többit meg hagyják elvegetálni IMF hiteleken.