Ráadásul te a 20 évet lényegében az X-35-től számítod, ami nem F-35A.
Nagyon nem. Azokból soha nem vált szériapéldány, mert az fizikailag lehetetlen.
Ehhez képest az első kb. 20 F-15 sárkányból is lett szériagép némi átépítés után, annyira közel voltak a sorozatgyártott változathoz. Meg n+1 tesztprogram használta ezeket a sárkányokat, lásd az F-15B volt az E techemója.
Nos itt van a lényeg. A JSF az ATF tender -fogalmazzunk úgy - nagyvonalú forrásmenedzsmentje mentén operált.
Az F-15-ösnek megépítették a prototípusait, nullszériáit, majd elkezdődött a sorozatgyártás. És ahogy te is írod, a nullszériából is szériagép lett. Az F-16A is közvetlenül az YF-16-osból nőtte ki magát.
Ezekkel szemben az ATF és a JSF tenderek előbb óvatos techdmókkal kezdtek, majd komoly pénzekért kifejlesztették a tényleges prototípusokat. A techdemók is a prototípusok között mind a két esetben 6-6 év telt el, ami látszólag nem sok, de pont elég volt ahhoz, hogy a politika és a hullámzó trendek fogást találjanak a dizájnon.
Amúgy igazad van, az F-15-öst se 1972 nyarán kezdték kifejleszteni, az első prototípus felszállása előtti éjszakán, ez tény.
Viszont az itt a kulcs, hogy a fejlesztések elnyúlása (ami nem biztos, hogy csak a gyártó hibája) ideális lehetőség a politikának, hogy beleszóljon és megbonyolítsa annak menedzselését.
Ez egy öngerjesztő folyamat.
Az pedig szinte lényegtelen már, hogy az EF konzorcium, vagy a Rafale fejlesztői mit mókolnak és mennyiért. Kb ugyanez az eredmény.
Az oroszoknál is nagyon elhúzódtak a fejlesztések, de ott a feleslegesen diverzifikált, párhuzamos projektek miatt.
Azonban a 2003-ban indított Szu-35BM, ami 2008-ban repült és 2016-ban került hivatalosan rendszeresítésre, mint Szu-35Sz (és amelynek tavaly adták át az - idáig utolsó - megrendelt orosz példányait), közelebb áll a 2003-ban megigényelt képességekhez, mint az 1985-ben rendszersíteni kezdett Szu-27-es az 1980-ban először felszállt T-10Sz-el szemben várt követelményekhez.
Úgy, hogy annak három évvel korábbi T-10 prototípusa meg szinte semmiben se felelt meg az elképzeléseknek.
A hetvenes évek közepére a szovjeteknél már látszott, hogy milyen gépet várnak el a Szuhojtól. Ők 77-re összeraktak egy gépet, ami totál nem volt megfelelő.
1980-ra egy másikat, amire azt mondhatták, hogy na végre, ebbe belerakunk mindent, amink van, vagy lesz és jók is vagyunk!
Csakhogy 1985-re a sok szép igényelt alrendszernek mintegy fele alkalmatlan volt az installálásra. A gép lényegesen szerényebb változatban vált Szu-27P-vé, az eredeti elképzelésekhez képest.
Ehhez képest 2016-ban lényegében az a Szu-35Sz állt hadrendbe az oroszoknál, mint amit 2003-ban Szu-35BM-ként elkezdtek kifejleszteni. Ez is valami.
De pl a Rafale F3R már rég nem az, amit Rafale C-ként anno kitaláltak. És a Rafale program az első szériagépekig is horribilis pénzeket emésztett fel, nemhogy azóta.
Igen, a program menedzsment, a multikulti, a mindenhatónak, tévedhetetlennek gondolt modern tervezői környezet és a szoftverek nyújtják és drágítják el a projekteket.
A többit meg már fentebb írtam.