Hupsz... Eldőlt az első dominó?
Nem az első, mert sok visszavágás volt a megrendelésszámokban már, az US NAVY, Olaszország, Hollandia, stb. részéről is.
Továbbá nem az F-35B-ről szól, lévén az egész költségvetési revízió lényege az, hogy ahol lehet, ott spórolnának.
Nem csak az F-35B beszerzést vágják meg, hanem kivonnák az első 24db Typhoon-t (amelyek amúgy legalább 2030-ig repültek volna), a pletykák szerint az E-7 Wedgetail AW&C gépekből is csak 3-at vásárolnának (5 helyett), de még arról is hallani, hogy az összes C-130J-t kivonnák, illetve a szállítóhelikopterek számát is 41%-al csökkentenék. A szárazföldi hadsereg létszámát 12 500 fővel csökkentenék 2030-ig (ebből 10 ezret 2024-ig).
Ez ugye azért "mókás", mert nem is olyan rég még az hangzott el a brit miniszterelnök szájából, hogy a védelmi kiadások megszorításának időszaka lejárt, és hogy növelni kell a védelmi kiadásokat.
Az F-35B beszerzés megvágásának élét próbálják azzal tompítani, hogy majd a Tempest programban fejlesztendő új vadászgépet vásárolnak helyette, de ez mellébeszélés, hiszen a Tempest még a tervek szerint is csak 2035-ben állhatna hadrendbe, és eléggé valószínűtlen, hogy ne szenvedne csúszást. Az F-35B beszerzés jóval ezen időpont előtt megvalósult volna.