Ezzel az egy megállapítással vitatkoznék.
Nincs annál drágább, mint amikor csak egyetlen beszállító van, és az nyeregben érzi magát.
Az egész F-35 program az egyetlen beszállító elpofátlanodását nyögi.
Régebben ezt sokkal okosabban csinálták, de a nagy beszállítók emberei bediffundáltak a döntéshozásba így az akkori módszereket manapság már nem használják.
Amikor a Sidewinder valamelyik változatát tendereztették (korabeli csúcstechnológia) akkor úgy írták ki a tendert, hogy a későbbi nyertes köteles a know-how-t átadni a konkurrenciának, és ugyan az első megrendelés adagjának nagyobb részét ő kapja, a konkurencia is kap kisebb részt. A második adag megrendelésénél, újra ártárgyalás...
Szóval a fejlesztés és a gyártást külön is lehetne tendereztetni...
Sokmindenre igaz, amit írsz, de a hajtóművekre nem.
Még mindig a hajtómű a fajlagosan legdrágább önálló komponense egy repülőgépnek.
A példa, amit te írsz teljes technológia transzfert jelent a különféle, egymással konkurens beszállítók között.
Egy nyeri meg a tendert, kifejleszti a terméket, majd a többiekkel közösen gyártják.
Az F-35-ös esetében ilyen a sárkányszerkezet, amit a Lockheed tervezett, de a Northrop Grumman-el közösen gyártanak.
Ezzel szemben ha egy egyfajta repülőgép flottához különféle hajtóműveket alkalmaznak párhuzamosan, ugyanarra a célra, az minden, csak nem olcsó.
Vagy a GE-vel közösen kellett volna fejleszteni, vagy a GE-vel közösen gyártani, bár kétlem, hogy e téren pont a kapacitáshiány lenne a gond a P&W-nél.
A közforgalmi repülésben teljesen elfogadott, hogy egy Boeing-et, vagy Airbus-t rendehetsz GE, P&W, vagy RR hajtóművel.
F-16-ost is lehet GE, vagy P&W hajtóművel rendelni, de ettől még semmivel se lett olcsóbb a homogén flotta önmagában. A GE-hajtóműves F-16-os beszerzése és üzemeltetése pontosan annyiba kerül, mint a P&W hajtóművesé, csak egy elköteleződést jelent a hajtómű kiválasztása.
Az USAF-nál, meg a görögöknél pedig, ahol párhuzamosan operál mind a kettő, rosszabbak a fajlagos költségek.
Ha összeadjuk a görög block 30, block 50 és block 52 gépek darabszámát, a kapott mennyiségre három különféle hajtómű jut, két külön beszállítótól.
Nyilván más rendszerek terén is eltérnek ezek a gépek, de az F-16-os A/B/C/D típus a block 5-től a block 42-ig egyféle P&W hajtóművet használt, melyekbe visszafele kompatibilis a block 52-es újabb hajtóműve is. Ez önmagában komoly homologizációs és upgrade potenciál egyszerre.
Ezzel szemben a block 30-as és 40-es GE hajtóműve önálló sárkányokat követel meg, velük csak a block 50-es lenne kompatibilis, de érdekes, hogy idáig még ezt se lépték meg.
Nem úgy a P&W hajtóműves block 42-es ANG gépeknél, melyek a korábbi F100PW220-as hajtóműveket használták, de menet közben megkapták a block 52-esek PW229-eseit.
Szóval az F-35-ösnél én nem látom, hogy mitől járna jobban a vevő, ha kétféle tök azonos képességű, de teljesen eltérő kialakítású hajtómű bonyolítaná meg a gép gyártását és a logisztikáját is egyaránt.