Anno a 90-es évek végén, mikor még a Raptor repülési tesztjei zajlottak, a nagy szó az volt, hogy a rendkívül nagy felületű és különleges vezérlésű kormányfelületeknek közsönhetően a gép képes volt a pozitív 60 és a negatív 40 fokos állásszögű tartós repülésre. Figyelem! Mindezt az amúgy meglévő TVC rendszer aktiválása nélkül! Ennek az az oka, hogy az F-22-es részben az emelőtestek részben pedig az előrenyilazott szárnyak aerodinamikáját hasznosítja, mindemellet a LERX egészen az orrtól indul. Egy átlagos valamire való repülőgépnél amúgy is a hátonrepüléshez nyomni kel a botot, mivel a pozitív aszimmetriájú szárnyprofilnak háton nagyobb állásszög kell, mint talpon. Amennyiben szimmetrikus (pl műrepülőgépek) akkor talponrepüléssel egyforma nagyságú, ellentétes előjelű állásszög, illetve mechanizált szimmetrikus szárnyprofiloknál (legtöbb vadászgép) kitérítettlen, vagy negatív kitérítésű mechanizáció kell. Szóval a negatív állásszög a hátonrepüléshez amúgy is nélkülözhetetlen. Itt a képen nem is ez az extrém. Hanem az, hogy az emelőtest és az orrtól induló LERX, illetve előre nyilazott kilépőél kombináció hátonrepülésnél is kiadja a 60 fok környéki még kontrollálható repülhetőséget. Azt ne feledjük, hogy ilyenkor hiába kap megfúvást a függőleges vezérsík (nincs a sárkány által leárnyékolva) ennek hatásossága minimális. Végezetül, hol van ennek a képességnek jelentősége? Nos, a sebesség teljes elvesztése esetén a statikailag instabil gépeknek meg van az a hajlama, hogy amennyiben a 0 km/h állapot 90 fokos (zenit irányú) repülési iránynál (nem állásszög) áll be, a gép az orr leadását követően, a minimális megfúvásnál még hatástalan kormányok miatt egész egyszerűen a függőlegeshez képest túldől és háton kezd a föld felé merülni. Ilyenkor a sárkány komplett belépőél rendszerének megfúvási iránya negatív 40-50 fok feletti lehet. Ha itt nem kormányozható a gép, akkor csak a katapultálás marad. Az F-35-ösnél úgy fest, ezt sikerült kompenzálni valamelyest. Ebben van a jelentősége a fenti képnek.