A korábbi, e témában írt hozzászólásaid, no meg a hidegháború után idővel sorra megjelenő információk után van egy olyan
sejtésem, hogy a hatvanas évek közepéig (?) a szovjet atomfenyegetés az USA felé leginkább egy nagy blöff/maszkirovka lehetett.
A Mjasziscsevekből kevés volt, a hatótávjuk is kevés volt (Mit gondol? A mexikóiak az anyósunk? Soha nem adnák vissza a gépeket! Fortyant fel Sztálin a neves tervező azon javaslatára, hogy a visszaúthoz ott kéne megtankolni azokat...)
Ráadásul az USA szerintem bőven elvolt látva vadászgépekkel, hogy megtalálja és leszedje a radarok képernyőin karácsonyfaként virító koaxiális óriásokat (infómorzsa a hidegháború idején aktív légvédelmi rakétamérnök ismerősömtől)
Hogy az USA-ban - az U-2 és egyéb berepülések után, de a műholdas felderítés kezdetéig - mennyi politikus, katona orrára volt kötve, hogy a szovjetek emblematikus amerikai célpontokon kívül mennyit tudtak volna még elpusztítani (kontra SAC a Szu ellen) az megint csak jó kérdés.
Ha többen tudták volna az USA-ban a szovjetek vélhetően valódi erejét, jó eséllyel úgy a hatvanas évek közepéig még nekik mentek/mehettek volna.
De ezt a lehetőséget elszalasztották, utána meg már jött az R-7 utáni ICBM korszak, oszt' zene.
Vagy 10-15 éve láttam csak az 1984-es Vörös hajnalt.
Rögtön az jutott eszembe, hogy az amerikai para a szovjet (nagyszabású, tömeges) megszállás veszélyéről (Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok!) szerintem teljesen irracionális volt - a hidegháború végéig is.
Ugyan mikkel tették volna? Az akkori Aeroflot gépparkjával? Vagy a tengeri szállítási kapacitásokkal?
Egy olyan, ereje teljében, a csúcsán levő ország ellen, ahol már akkor is sokaknak fegyvere volt? (Szarvasvadász).
Egy Nyugat-Európa elleni támadás az reális félelem volt.
Ha valakinek jogosabban tartania kellett az ötvenes években egy letámadástól, akkor az a szovjetek aggódása volt, hiszen ellentétben az amerikai, nagy vízen túli """szigettel""" a Szovjetunió egy kontinensen volt a NATO európai országaival, meg egyáltalán; körbe volt véve USA támaszpontokkal.
Úgyhogy szerintem a Szovjetunió a hatvanas évek közepéig úgy viszonyulhatott még nukleáris potenciállal is az USA-hoz, mint hátát görbítő, szőrét borzoló macska a
rotti*hoz (rottweiler)...
Szerintem.
* Még a kilencvenes években, kórházi betegszálltók (sofőrök, műtősök) családi házas khm. alkoholmámoros buliján az egyik begőzölt műtősünk állt a csupán riglivel bezárt kennel elé, s
Rotti! Rotti! játékra fel/kihívó konok felkiáltásokkal akarta a házigazda meglehetősen feszült rottweilereit kiengedni közénk - barátkozni.
Nem sokon múlott, hogy sikerült neki. Az akkor már inkább fekvéspozitív gazda szerint nagy vérfürdő lett volna ott...
Még most is kiráz a hideg...