"Kik lőtték halomra az „égi századot”?
A kérdésre Ivan Kacsanovszkij, a Kanadában élő ukrán származású politológus, az Ottawai Egyetem professzora Snipers Massacre on the Maidan in Ukraine Apsa című elemzésében próbál választ adni. Az ukrán portálokon fordításban megjelent írásban a szerző kijelenti, a kijevi Majdanon történt vérengzés elkövetői a Jobb Szektor és más szélsőséges csoportok tagjainak számlájára írható.
A szerző a főügyészség hivatalos jelentéséből indul ki, mely szerint a Janukovics-rezsim elüldözését követő egy év alatt az emberek lemészárlásában részt vettek mindegyikét azonosították, s a Berkut szóban forgó legényeit már letartóztatták vagy körözik. Ezzel a nyomozást hivatalosan befejezettnek titulálták. Kacsanovszkij szerint azonban a mesterlövészekről szóló verzióban nagyon sok az ellentmondás, a megválaszolatlan kérdés.
A hivatalos álláspont kritikusai többször hangoztatták, hogy az embereket halomra gyilkoló mesterlövészek az Ukrajna Szálló, a Szakszervezetek Háza és más, a tiltakozó megmozdulás résztvevői által ellenőrzött épületek tetejéről, ablakaiból tüzeltek olyan fegyverekből, melyek nem voltak a Berkut eszköztárában. Más tények is arról árulkodnak, hogy nem a rendőri szpecnaz volt a vétkes. Ám az akkori eseményeket mára alaposan elhomályosították az azóta történtek. A kanadai professzorhoz hasonló véleményeket mások is megfogalmaztak. Az általa feltett kérdések azonban hivatalosan megválaszolatlanok.
A politológus két dologra volt leginkább kíváncsi: ki sértette meg a megbékélési egyezményt és nyitott tüzet a rendőri egységre, s hogy ez spontán történt, vagy szervezett akció keretében? Valamint arra, előre eltervezett tömeggyilkosság volt-e a majdani mészárlás?
A kanadai tudós állítása szerint az akkori elnök és az ellenzék között létrejött megbékélési megállapodást a nyugat-ukrajnai megyékből érkezett szélsőségesek még aznap éjszaka felrúgták és a konzervatórium ablakaiból lőni kezdték a Berkut állásait. Tehát a gyilkos mesterlövészeket Lemberg és Ivano-Frankivszk megyékből vezényelték a helyszínre. Ebben a Majdant szervező valamennyi erőnek benne volt a keze Dmitro Jarostól, a Jobb Szektor vezérétől kezdve Olekszandr Turcsinovig, a Batykivscsina akkori vezetőjéig. Ráadásul a szerző úgy véli, számtalan bizonyíték – fénykép és videofelvétel – van rá, hogy nemcsak spontán lőtték a tiltakozókat, hanem a majdanosok által megszállva tartott épületekből irányították is a tömeggyilkosokat.
Ivan Kacsanovszkij ezzel minden kérdését megválaszoltnak tekinti. Vagyis úgy véli, az „égi század” valójában egy előre megrendezett, kegyetlen tömegmészárlás áldozata lett. Sőt, olyan következtetéseket is levon, hogy a hatalomváltást követő véres események, mint például Odesszában a Szakszervezetek Házában történt tragédia és a keleti régióban zajló polgárháború is a hatalmat megkaparintó oligarchák műve. A legszomorúbb az egészben, hogy ők ezt úgy akarják beírni Ukrajna történelmébe, mint a méltóság forradalmát, állítja az ottawai egyetem professzora.
"
http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=27815