Az ukrán katonák a donbászi köztársaságokon töltik ki dühüket....
Alekszandr Kotz, a kp.ru különtudósítója február 23-át a frontvonalon töltötte a donbásszi védőkkel
Régóta megfigyelhető, hogy az ukrán tüzérek egészségtelenül ragaszkodnak az ünnepekhez, legyenek azok egyházi vagy világi dátumok. Emlékszem az első áldozatokra Donbasszban 2014 húsvétján, a "véres Szentháromság napjára", a május elsejei harcokra... A haza védelmezőjének napját, amelyet Porosenko alatt eltöröltek Ukrajnában, hagyományosan a Népi Milícia állásai elleni tömeges csapásokkal "ünneplik". Az ünnep előtti este meglátogattam a déli front egyik legproblémásabb területét Kominternove falu közelében.
Az ünnep előtti este meglátogattam a déli front egyik legproblémásabb szakaszát Kominternove falu közelében.
Fotó: Alexander Kotz
"A legfontosabb dolog a gyermekek védelme. A gyermekek védelme érdekében".
- Férfiak, gratulálok az ünnepünkhöz, a haza védelmezőjének napjához! - Egy fiatal tiszt beszél egy telefon kagylójába. - Kívánok nektek, emberek, boldogságot, békés eget a fejünk fölé, és győzelmet nekünk. Köszönjük, hogy velünk vagytok, hogy ilyen sokáig szolgáltok, hogy a legnehezebb feladatokat is teljesítitek, ti vagytok a legjobbak !
A szakasz parancsnokhelyettese, a 27 éves Rosztiszlav "Mif" hívójellel Khersonból származik. Amikor a háború elkezdődött, összepakolt egy táskát a holmijával, elutazott Oroszországba, és onnan ment Donbasszba. A kapcsolat a korábbi barátokkal mostanra megszakadt. Szülei Oroszországba költöztek.
Miután az ágyúzás kissé alábbhagy, Bogdánnal és Rosztiszlavval úgy döntünk, hogy Kominternovóba megyünk.
Fotó: Alexander Kotz.
- Mit szólnak ahhoz, hogy te háborúba mész?
- Minden anya aggódik a gyermekeiért. De azt hiszem, megért engem, hogy miért jöttem ide.
- Védjétek meg az embereket, védjétek meg az embereket. A civilek. A legfontosabbak a gyerekek, azt hiszem. Ez nem az ő hibájuk. Az ellenség pedig kaotikusan lövi a településeket, itt Kominternovo, Sakhanka. Északra - Oktyabr, Szosznovszkoje. Többnyire válogatás nélküli tűzről van szó. A civilekről. Megpróbálnak tüzet nyitni ránk. A nehéztüzérségből 120 mm-es aknavetőkkel kezdik és 152 mm-esekkel fejezik be.
Fotó: Alexander Kotz
A mélyen a föld alatt lévő főhadiszálláson ülünk. Odakint dübörgés hallatszik, és néha úgy érzed, hogy a föld megremeg a lábad alatt. Jelentések érkeznek a tábori telefonon a lőtt állásokból.
- RPG-k - kettő is. Százhuszadik" akna - öt darab, AGS - hat gránát - írja le a harcos.
- Miután Putyin elismerte ezeknek a köztársaságoknak a függetlenségét, az ellenség mint egy láncreakcióként, így vezeti le a haragját - mondja Bogdan milicista, akinek a szemei olyan átlátszóak, mint a Ritsa-tó.
Fotó: Alexander Kotz.
Bogdan Donyeckben született, nyolcadik osztály után a Rosztovi területre költözött. A 33. Maikop-dandárban szolgált, amely most a Groznijban harcoló hírhedt 131. dandár helyén áll.
- Mit tudsz mondani az ellenségről?
- Nos, nem megfelelően viselkednek. Nekem úgy tűnik, hogy válogatás nélkül tüzelnek ebből az őrületből. Kétségbeesetten. Valószínűleg azért, mert megértették, hogy nem tehetnek semmit. És csak úgy válogatás nélkül tüzelnek.
- Hogyan fogod megünnepelni február 23-át?
- Ugyanúgy, mint mindenki más itt, mint mindig. A srácokkal. A frontvonalon.
- Nincs idő ünnepelni - nevet Evgeniy Dikiy gárdista főhadnagy.
Tőle nyugatra már nincsenek DNR által ellenőrzött települések.
Fotó: Alexander Kotz.
Nem néz ki többnek 20 évesnél, de máris egy egységet irányít, és még a DNR Hőse címet is elnyerte. Szerény, de nem vallja be, hogy miért.
- Ezek az információk általában titkosítottak. Ezt nem érdemes nyilvánosságra hozni. Nos, nem csak én érdemeltem meg, vannak olyanok, akiket posztumusz tüntettek ki a Hősök Csillagával. De nem volt hiábavaló, ha felismertek bennünket.
- Ünnepeltek?
- Felhívtam a pozíciókat, gratuláltam minden harcosomnak. Örülnek. Igaz, mostanában ritkán jönnek ki a helyükről. Még nem ünnepelhetnek.
Miután az ágyúzás kissé alábbhagy, Bogdánnal és Rosztiszlavval úgy döntünk, hogy Kominternovóba megyünk. Tőle nyugatra már nincsenek DPR által ellenőrzött települések.
Beugrunk a "tabletbe", és végigdöcögünk a frontvonalakon.
Három éve jártam Kominternovóban, és már akkor is szánalmas volt ránézni a falura. A háború sújtotta, de minden erejével próbált ragaszkodni a normális élethez.
Fotó: Alexander Kotz
- És itt van a KAMAZ (a páncéltörő irányított rakéta rövidítéséből - a szerző), - emlékszik vissza Bogdan. - Látják a helyzetünket. Ott van a Jobboldali Szektor Medvék egysége. Páncéltörő irányított rakétákat lőnek civilekre és Kamaz teherautókra, nem érdekli őket. Lőnek.
"Nyolc éven át kínoztak minket."
Három éve voltam Kominternovóban, és már akkor is szégyen volt ránézni a településre. A háború sújtotta település még mindig küzdött a normális életért. Két üzlet nyitva volt, az utcákon még mindig gyerekek szaladgáltak, az udvarokon kutyák ugattak, és a lakosok lelkesen meséltek a frontharcos helyzetükről.
Ma Kominternovo úgy néz ki, mintha kiszívták volna belőle a lelket. Az öregek, alig egy tucatnyian, kijönnek a kapun, végignéznek az egykor élénk utcán, sóhajtanak, és hazatérnek. Nem akarnak beszélni az újságírókkal, nem látják értelmét. Ez nem jobbra, hanem rosszabbra változtatja az életüket. Hiszen a rokonaik is ott vannak, a demarkációs vonal mögött, bármi is történik.
Végigsétálok a házak mentén, mintha egy óriási robbanáshullám söpört volna végig a falun, nem kímélve sem a házakat, sem a méhészeteket, sem a pajtákat, sem a garázsokat. Az egyik kunyhónál egy idős asszony palát szed a földről. Ez már a harmadik alkalom, hogy a Baba Zina házának a tetőszerkezete megrongálódott.
- Csak nemrég csináltattam egy tetőt, olyan jó volt, hogy örültem neki. És most mi lesz?
Ma este, napközben és reggel olyan rossz volt, hogy be kellett másznom a pincébe. Annyira elegem van belőle! Koronavírusos beteg voltam, ebben a donyecki kórházban feküdtem, bárcsak halott lennék! Nem hallottam és nem láttam semmit, hiszen nyolc éve kínoznak minket itt.
- Oké, nagyi, talán most már jobb lesz.
- Mikor?
- Talán a háború véget ér.
- Mikor? Már nyolc éve hallom! Idén véget ér, idén nyolc év tart. Már senkinek sem hiszek. Amíg ez a bohóc az elnök, addig háború lesz. Ki választotta meg... Csak ül és várja, hogy tálcán kínálják neki a békét. Őt nem hívták meg sehova, te bolond. És mi szenvedünk. 38.000-et fizettem a tetőjavításért, és most megint ez történik.
- Vannak rokonai?
- A rokonaim Mariupolban vannak. El akartam menni. És mit hagyjunk hátra? "Eltorlaszolták az összes ajtót", és úgy "vertek minket, mint a kutyákat." Nincs kiút. Hová menjek? Ott, Donyeckben egy férfi elvisz Mariupolba. Hívom őt: "Szerjozsa, vegyél fel". - Kedden jövök. Hétfőn felhívjuk, és azt mondja: "Tudod, nem engednek el minket sehova. Elvihetlek az ellenőrzőpontig, és onnan gyalog mehetsz oda." Az ellenőrzőponttól Mariupolig gyalog megyek? Nos, itt ülök.
- Nem akarsz részt venni az evakuálásban?
- Mi az, Rosztovba megyek? Mit fogok ott csinálni, hajléktalan leszek? Ki vár rám ott? Azt sem tudom, hogy Rosztov melyik oldalán van. Szóval itt ülök.
A zászlóalj parancsnokhelyettese, aki elkísért minket, megígérte, hogy ma ügyeskezű embereket küld, hogy befoltozzák Baba Zina házának a tetejét.
A parancsnokságra visszatérve érdeklődtem, hogy hány lövést adtak le aznap este a Kominternovo környéki állásokra. Kiderült, hogy közel kétszáz 82 és 120 mm-es akna, ötven darab 122 és 152 kaliberű lövedék, több száz AGS-17 gránát, több tucat LNG és RPG töltet. Ezeknek a csapásoknak nincs taktikai hasznuk, de nyilvánvalóan lehetővé teszik a düh kitöltését. Csakhogy ettől többnyire a civilek szenvednek.
Olvassa el a
WWW.KP.RU oldalon:
https://www.kp.ru/daily/27368/4549984/