Sajnos még dolgozom. 12 órázok. Amikor tudok írni, a 4 műszakos szabadnapjaimat töltöm. Ilyenkor csak korlátozottan nagyon (sokan nem bánják

) Hova írjak róla? Hallomásból van pár dolog, mondjuk ez konkrét. Ma egy fiatal magyar tik tokker lány akadt ki (nem nézek soha olyat) , hogy nagyon sok Ukrajnai influenszer, borzasztóan beszél a magyarokról, és tele van vele a net. Elsősorban ellenségeknek, árulóknak, orosz bérenceknek tartanak minket, mert nem küldünk fegyvert. Ezért mindent megtesznek a több százezre nézettséggel bíró influenszerek, hogy alánk tegyenek. Egy Kievi lofaxt sem fog tudni rólunk csak azt, amit ott hall rólunk. Ez alapján mi ellenségek vagyunk. Nem hiába beszél velünk úgy Kuleba, mint ha a seggéből rántott volna ki minket. Előre vetíti, h s háború után ők hogy fognak hozzánk állni. Az uccsó ország volt körülöttünk akiről aszittem még nem utál minket teljesen

Ukrajnában szó nem esik a menekültek itteni befogadásáról, az önkéntesekről, az ételről, ruháról, szállásról. A lány azt mondta a videóban, hogy a magyar határon úgy fogadjuk a menekülteket, hogy valami olyan volt, hogy "vedd fel a papucsod, és huzzál vissza ukrajnába?" a lényeg ez volt. Tehát ugyanaz az agymosás folyik ellenünk, mint az oroszok ellen 8 évig. Nagyon sokan egyetértenek benne, és ezt tapasztalják. Úgyhogy lesz még itt lakodalom. 2. ellenségkép lettünk. A nagy Lengyel-Magyar haverság is kezd széttöredezni