Joe Biden pénteken Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyal, hogy megvitassák az orosz–ukrán háború kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseit – írja a The Guardian a Fehér Ház tájékoztatása nyomán.
Mint írják, amerikai tisztségviselők szerint Kína már döntött arról, hogy gazdasági és pénzügyi támogatást nyújt Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban. A lap úgy tudja, Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a hét elején találkozott kínai kollégájával, hogy bemutassa az Egyesült Államoknak az orosz agresszióval szemben képviselt irányvonalát, a hétórás megbeszélés során pedig az amerikaiak számára világossá vált, hogy a kínaiak már elkötelezték magukat az oroszok ügye mellett. A kérdés csupán az, hogy „tovább mennek-e”.
A lap felidézi, hogy csütörtökön kínai részről bírálat érte Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, amiért a katonai szövetség védelmi minisztereinek tegnapi találkozója után azt mondta, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként köteles segítséget nyújtania az ukrajnai háború lezárásában. Stoltenberg felszólította Kínát, hogy tegyen eleget kötelességének, azaz „egyértelműen ítélje el az inváziót, és ne támogassa Oroszországot”.
A kínaiak uniós missziója ezt visszautasította, mondván, a nemzetközi joggal visszaélőktől nincs szükségük kioktatásra az igazságszolgáltatásról. A megjegyzés arra vonatkozott, hogy a NATO a Jugoszlávia elleni katonai csapások során véletlenül a belgrádi kínai nagykövetséget is lebombázta 1999-ben, és három újságíró meghalt – mutat rá a brit lap.