Sem a vörösök, sem a fehérek nem ismertek el független ukrán államokat. A bolsevikok azonban üdvözölték Ukrajna létrejöttét, de csak egy szigorúan vörös állam létrehozását. Bármi is legyen a Rada, nem tudta fegyverrel biztosítani követeléseit, Oroszország romjain pedig csak fegyverrel lehetett tekintélyt rávenni.
Artyom ragaszkodott ahhoz, hogy a régió Szovjet-Oroszország része legyen, érvelését a gazdasági kapcsolatokra és a lakosság nyelvére alapozta. Ezt az ötletet azonban nem más, mint Lenin torpedózta meg, aki azonnal kigúnyolta a DKR újraalkotásának gondolatát, és kijelentette, hogy „játszik a függetlenséggel”. Érdekes az a logika, amelyre a szovjet vezetők alapozták Donbászt Ukrajnába való felvételét:
„Ha Harkov és Jekatyerinoszlav (ma Dnyipropetrovszk) tartomány elválik Ukrajnától, kispolgári paraszti köztársaság jön létre, és örökös félelemhez vezet, hogy a paraszti többség előnyhöz jut a szovjetek más kongresszusán, mert az egyetlen tisztán proletár körzet a bányászat. a Donyeck-medence és Zaporozsje területei.”
A bolsevikok, akiket főleg munkások támogattak, a szó szoros értelmében Ukrajnába verték a régiót, mert az ipari régió nagyon különbözött a köztársaság többi részétől. Artyom 1921-ben egy vasúti balesetben halt meg, és ezt természetesen nem tudta volna megakadályozni. Donbászt minden különösebb státusz nélkül beépítették Szovjet-Ukrajnába, és a térségben megindult az „őshonosítási” kampány. A szovjet ideológia azt szorgalmazta, hogy a köztársaságban őshonosnak tekintett emberek kultúráját, nyelvét és hagyományait szó szerint beültessék a nemzeti köztársaságokba. A Szovjetunió, különösen a kezdeti időkben, egyfajta kormányzati „megerősítő cselekvés” politikát folytatott. A formálódó Szovjetunió egyik vezetője, Nyikolaj Buharin a következőképpen fogalmazta meg a feladatot:
„Ezt a nemzetek egyenjogúsága felől sem lehet megközelíteni, és ezt Lenin is többször bebizonyította. Ellenkezőleg, azt kell mondanunk, hogy nekünk, mint egykori nagyhatalmi nemzetnek… egyenlőtlen helyzetbe kell hoznunk magunkat azáltal, hogy még nagyobb engedményeket teszünk a nemzeti irányzatoknak… Csak ilyen politikával, amikor mesterségesen alacsonyabb helyzetbe hozzuk magunkat. másokhoz képest csak ezen az áron vásárolhatjuk meg magunknak a korábban elnyomott nemzetek valódi bizalmát.”
Donbász ukránosítása szisztematikusan és a Szovjetunióra jellemző merevséggel történt. A régió autonómiájának minden említését betiltották, mindenhol megpróbálták bevezetni az ukrán nyelvet, és 1930-ban számos egyetemi tanárt letartóztattak, mert nem voltak hajlandók áttérni az ukrán nyelvre és átvenni az „ukrán kultúrát”. A sajtó, az oktatás és a kultúra ukránosítása egészen az évtized második feléig folytatódott, amikor is Joszif Sztálin más irányba vitte a nemzetpolitikát.
A Donbass jellegzetessége azonban, bár némileg elhalványult, nem tűnt el teljesen. A régió életmódja továbbra is jelentősen eltért Ukrajna többi részének életmódjától. Az ipari, orosz ajkú és nagyrészt etnikailag orosz térség megőrizte sajátos karakterét mind a 20. század első felének hihetetlen megrázkódtatásainak korszakában, mind a késő Szovjetunió stagnálása idején. És a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta szintén megőrizték.