Sok Macival történt szőnyegbombázás mennyire lenne hatásos? Mikor adnák meg magukat egy olyan igazán durva szőnyegbombázás után?
Ha itt a Tu-95-ösökre gondolsz, annyit hozzátennék, hogy azokkal egyátalán nem lehet bombázni.
Nincs hozzájuk bombafegyverzet.
Az utolsó bombázófeladatú Tu-95A gépeket (ezeknek nem volt utántöltő csonkjuk) valamikor a 80-as évek közepén alakították át Tu-95U kiképzőgéppé.
Elég kevés Tu-95A épült és a zömüket a hatvanas évek elején használták el különféle nukleáris légibomba teszteknél hordozóeszközként, Novaja Zemlja felett.
Utána a hetvenes években merült fel, hogy a vietnami B-52-esek mintájára a Front Légierőnek bedolgozzanak harcászati szerepkörben, bombakamionként.
Ezt Aktyubinszk lőterén demonstrálták is, de a koncepciót végül elvetették.
A Tu-95-ös a hatvanas évek közepétől egészen mostanáig alapvetően egy levegőben utántölthető rakétahordozó platform.
Ez utóbbi kifejezés különféle kialakítású robotrepülőket jelent.
Bombázni ezek a Tu-95MSz gépek nem tudnak.
A legutolsó alkalom, amikor felmerült, hogy a távolsági légierő gépei bombafegyverzetet is kapjanak, a nyolcvanas évek elején volt, az afganisztáni háború eszkalációja idején.
Ekkor dolgozták ki a Mjasziscsev 3M és a Tu-95MSz gépek átalakítását, de ezt akkor megint jegelték.
Ezután az összes bombázófeladatú Mjasziscsev 3M vagy kivonásra került, vagy tankergép lett belőlük, egészen az 1994-es kivonásig.
Az elődtípus Mjasziscsev M4 ekkor már nem volt szolgálatban, de azok is a nyolcvanas évek elején már csak tankergépek voltak.
A szovjet légierő utolsó levegőben is utántölthető bombázó feladatú interkontinentális csapásmérő típusa a Mjasziscsev M4 illetve az abból kifejlesztett 3M voltak. Ezek fegyverzete is főleg stratégiai bombafegyverzet volt:
FAB-9000M54, FAB-3000M46, különféle 500kg kaliberű bombák és elviekben szabadesésű nukleáris bombatípusok.
Ez utóbbiak azonban nem nagyon álltak rendelkezésre, csak papíron, mivel a teljes szovjet nukleáris robbanótöltet gyártás kapacitást lekötötték a különféle harcászati bombatípusok (Il-28-asokra), illetve a ICBM, továbbá a hadműveleti-harcászati és harcászati rakéták fejrészei.
Ami stratégiai kaliberű (multi-megatonnás) légibomba elkészült, azt a Tu-95A gépek le is dobták Novaja Zemlja lőterén 1962 december 25-ig.
Így sanszos, hogy a kubai rakétaválság idején felfegyverzett Mjasziscsev M4-esek leplombált(!) bombakamráiban valami nagy kaliberű, de nem nukleáris eszköz lehetett.
Az akkori személyzetek visszaemlékezése alapján nekik a gépátvételkor a bombateret nem lehetett ellenőrizni, a gép felfegyverzésénél sem lehettek jelen!
Nem kapott nagy publicitást, de ha igaz a sejtésem, az akkori szovjet nukleáris bombázó kapacitás nagy százaléka csak egy blöff volt és csak az ICBM-ek lettek volna képesek pusztítani. Nincs kizárva, hogy a hruscsovi pókernak ez is lehetett egy eleme. Ahogy a visszavonulásnak is az egyik oka…
A Mjasziscsev 3M gépek harcászati bombafegyverzetét a szárnyakra szerelt többzáras bombatartók adták volna, ahogy a Tu-95-ösöknél is ez lett volna a megoldás.
Végül aztán a háború végefelé az afganisztáni szőnyegbombázásokat (mert voltak ilyen kötelékben végrehajtott, összefüggő bombaszőnyeget létrehozó bevetések) az utántölthetőségi kapacitásától ekkor már megfosztott Tu-22M2-esek és az eleve nem utántölthetőre készült Tu-22M3-asok, illetve néhány Tu-22-es és Tu-16-os hajtotta végre.
Emiatt aztán a mai napig csak a Tu-22M3-as tud bombázni, amely tény fonáksága, hogy pont annak a típusnak kell ténylegesen elgyalogolni a célig, amelyiknek a legrövidebb a lába. Ráadásul, a valamit is érő bombafegyverzet nehéz, így eleve az értékes kerótöltés rovására lehetne csak a gépeket fegyverezni.
A szír hadszíntéren nem véletlenül így csak mindösszesen szerény három tonnát vittek magukkal (12x250kg, vagy 6x500kg), mert haza is kellett érni.
A levegőben is megtankolható Tu-95MSz és Tu-160-as gépek tekintélyes fegyverterhelése csak és kizárólag különféle drága és több ezer km hatótávolságú robotrepülőből áll.