Itt ugye voltak olyan topiktársak, akik azzal vitatkoznának, hogy Oroszország hosszú távon képes lehet-e a bútorgyártáshoz zsanért meg fogantyúkat gyártani avagy nem. Avagy képes lehet maguknak üdítőitalt gyártani - vagy mégsem ... Tényleg érdekes felvetés. Biztos ezen fog bedőlni az ország gazdasága ... Avagy éppen a hadiipar, ahol kb. az USA mellett az egyetlen ország (bizonyos szempontból - sőt) ami képes saját magának a létező mindent is legyártani - a kézifegyverektől, a tengeralattjárótól/hadihajóktól kezdve vadászgépekig is (5th gen protók is) meg a szárazföldi technikát nomeg a stratégiai csapásmérő triádot is. Olyanformán, hogy Olaszország szintű GDP -vel, a világ legnagyobb méretű országa + USA/NATO/AUKUS első számú ellensége. OK, lehet véleményezni a színvonalat -
de tudja. Úgy, hogy eddig is folyamatosan szankciózva voltak ...
Ugyanakkor ez mind nem lényeges. Ami a lényeg illetve amire az egész cikket építette, mint talapzat - az ez a
kőolajjal kapcsolatos fejtegetés (mindent ebből vezet le):
"Összességében a szakember így is azt tippeli, hogy az
orosz eladások 30 százaléka kieshet, az eladott olajra pedig további 30-50 százalékos kedvezményt kell majd Oroszországnak adnia, vagyis dollárban mérve a potenciális bevétel 50 százalékát kapja csak meg az ország, a lehetséges 200 milliárd dollár helyett mondjuk 100-110 milliárd dollárt, ami a magas világpiaci ár miatt azért így is elég nagy összeg."
Ahhoz képest, hogy ez a kulcsgondolat, az egész mondanivalója fundamentális része, amire minden épül látványosan nem fejti ki mire alapozza ezt az állítását. Se egy forrás, se egy logikai gondolatmenet - semmi. Csak ez az "isteni kinyilatkoztatás" - és ennyi ...
Valahogy sehogy nem látom, hogy a megfogalmazott két feltételből akár csak az egyik teljesülne - nemhogy mind a kettő. Ráadásul ugye azzal sehogy nem lennénk kisegítve, hogy pl. valamivel kevesebb mennyiség meglenne, de mondjuk legalább annyival drágábban (ezen az orosz keresne is). Miközben az EU az elszállt világpiacon veheti majd az olajat ... Az az EU, aki még a COVID és chipválság előtt is és a filléres energiahordozó- és nyersanyagárak mellett is 14 évente elvesztette a világpiaci részesedésének 1/3 -át. Ráadásul gyorsuló ütemben ... És akkor még most jön a java ...
Tényleg bárhogy "tologatom a potmétereket" - sehogy nem jön ki a matek. Például:
- mondjuk levágjuk Magyarországot a filléres diszkontáras csöves olajról. A muszka kéjes vigyorral az arcán adja el ugyanezt 3X áron ...
- mondjuk az EU valahogy csökkenti a nyersolajvásárlását összességében is - mondjuk eltolódik a dízel meg LPG irányába (feldolgozott olajtermék - brutál árréssel). Hát az orosz a jelenlegi 4 Flottája + 1 Flottilája mellé csak ebből felszerel egy vadonatúj teljes Flottát ... Esetleg végigvisz még e mellé egy 6th gen vadász projektet is ...

- avagy az EU valamekkora új igénnyel megjelenik a világpiacon és elkezd ráígérgetni másokra. Az árak kilőnek az űrbe ... A muszka pedig ott fog állni a startvonalon - Neki van olaja meg szállítási kapacitása is. Mindenki fejezze be a gondolatmenetet ...
Amit egyáltalán nem emleget, hogy
a kőolaj biznisz brutál módon rugalmatlan (!! - a gáznál is sokkal jobban). Most azt a részét hagyjuk, hogy csak a szankciók "lebegtetése" okán az elmúlt hónapokban ralliznak az energiahordozó (és nyersanyag) árak. Komolyan az EU ezzel támogatja a Putyini hadigépezetet? ...

Azt is hagyjuk például, hogy még a kezdetektől valaki belebegtette a CPC 1,2% át (tulajdonképpen ennek is csak egy részét) és a kőolaj árak azonnal kilőttek az űrbe, pedig semmi alapja nem volt csak néhány piaci szereplő parázott ...
Nem, nem ez a lényeg. Az USA (világ top1 szuperhatalma) körbehaknizta az egész világot, ahonnan többlet olajat/gázt remél a világpiacra illetve a nagy vevőket (pl. India, Kína) masszírozta - mindenhonnan megkapták az "elbocsátó szép üzenetet". Az eladók ugye - nincs több olaj/gáz; a vevők - Nekik meg orosz olaj kell és nem USD -ért ... India annyira megörült, hogy eztán most újra lekötött pár millió hordó muszka olajat. Háát, hatalmas ... Most nincs egy hete, hogy a BRICS tag brazil (Petrobras) mondott az USA külügynek egy "
kövér NYET" -et. Venezuela lassan ott tart, hogy harcoló alakulatokat küld az ukrán ellen (besz@rás, de mondjuk Őket senki ne vegye komolyan egy pillanatra se).
Most erre a világpiacra akarunk bevezetni egy már szabad szemmel is látható új EU igényt? ...
"Meanwhile in Russia" ...

Lavrov éppen most tért vissza szintén egy igen komoly világkörüli turnéjáról (Észak-Afrika, Közel-Kelet, Ázsia).
Gyakorlatilag mindenhol volt ahonnan az EU olajat/gázt remél (kivéve USA) ... Mindenhol kedélyes és szívélyes fogadtatás, gyakorlatilag nyalják-falják az embert. Úgy egyébként szerintem egy külpol zseni. Egy egészen kellemetlen érzés kezd el bennem kialakulni lassan. Ezek könnyen lehet, hogy hamarosan mondjuk pár hónap múlva igen komolyan be fognak fűteni nekünk (EU -nak). Csak az a baj, hogy lehet, hogy nem olyan értelemben, mint ahogyan gondolnánk ...
Az EU külügy/energiapolitika meg gyakorlatilag teljesen "vakon van". Még mindig a dezindusztrializáció (ipar leépítése) és a "nefürgyélle" stációnál tartunk és ennél komolyabb illetve szakmaibb megoldási javaslatok nincsenek. Mindenhol csak hőbörgés meg fenyegetőzés. Nem biztos, hogy be fog jönni az érintett országoknál - azok még nem annyira "progresszívek" ... E mellé minden létező energetikai nemzetközi szerződéseinket (nem csak az oroszokkal kapcsolatosokat) nem tartjuk be, e mellé államosítunk EU -n kívüli aktorok cégeit, infrastruktúráját illetve zárolunk ("lopikálunk") muszka lóvét és egyebeket. Tényleg azt hiszik, hogy ezt nem látja senki más? Avagy nem fogják ezt majd beárazni? "Prémium piac" - mi?
Kedvenc EU -n belüli - sőt V4 -es példám: még az 5. szankciós csomag tájékán a nyugati mainstream sajtó jeles képviselőinél cikkek, hogy milyen módon nyer a
lengyelnél/cseh/szlováknál markánsan teret a "
neo-idealista" politikai vonal. Sőt mindent az ideológia alá rendelnek politikai téren. Ezzel, mint felszálló fényes üstökösként mutatva a jövő útját Európa nyugati felének ... Mi is volt az apropó ekkor? Hát a szén embargó. Volt nagy egyetértés a 3 ország részéről és kézenfogva skandálták a "halál az orosz szénre" mantrát. Szokták mondani vigyázz mit kívánsz, mert még a végén valóra válik. Nos, úgy alakult, hogy elfogadták szén embargót a muszka ellen. Volt nagy örömködés rogyásig, pezsgő-kaviár-kurv@k ameddig a szem ellát ... Aztán persze a cseh és a lengyel
AZONNAL megtiltotta a szén kivitelét (cseh-lengyelnek ugye van valamennyi - még, ha rosszabb minőségű, mint a muszka szén meg drágább is)
Szlovákiába ... Szlováknál a 4 nagy cementgyártóból 3 azonnal
NYEKK. A negyedik elméletileg még döglődik valamennyire - de lehet már kiszenvedett az is. Meg persze minden csatolt dolog meg ami szénnel megy az is ... Lehet rossz dolog a szerződésszegés rossz oldalán állni ... Ez akár valamelyest előrevetíti az "EU etikai kódex -et" is - főleg, ha újra szezonja lesz a "winter is coming" dolognak ...
És ez "csak" az alap amire az egész cikk épül. A többi épületes marhaságra nem is pazarolnám a billentyűleütést - így is hosszú lett már ...