„Kis Mariupol.” Milyen az élet a felszabadult Szeverodonyeckben?
(Fjodor Gromov riportja, ukraina.ru)
Szeverodonyecket, a Luganszki Népköztársaság Ukrajna által ellenőrzött részének egykori közigazgatási központját több mint három hete megtisztították – az ukrán fegyveres erők azonban Liszicsanszkból a végsőkig lőtték tüzérséggel a várost. A városban nincs víz, gáz, villany – és ez fájdalmasan hasonlít a mariupoli helyzetre.
Szeverodonyeck az országút két oldalán félig leégett erdővel és a város nevét jelző, sárgára és kékre festett nagy kősztélével fogadja a vendégeket – így jelölik területüket az ukránok. Két dolog tűnik fel. Először is, a sztélén a város neve oroszul szerepel: Северодонецк, nem pedig Северодонецьк. Másodszor, az LNR milíciájának mókamesterei permeteződobozok segítségével kiigazították a város nevét - és most "Szeveroszlonecknek" hívják (szlon – elefánt oroszul).
Ez egy kis Mariupol. Rubezsnoje, Liszicsanszk - ott elsősorban a magánházak érintettek. Nálunk minden elpusztult” – mondja a néhány megmaradt helyi lakos. Sokat hallottak már a mariupoliak tragédiájáról – talán ezért hagyta el a várost mindenki, akinek lehetősége volt. Magában Szeverodonyeckben még nem végeztek népszámlálást, de a városlakók becslése szerint körülbelül tízezren maradhattak.
A tüzérség által szétlőtt város valóban fájdalmasan emlékeztet Mariupolra: a házak udvarain itt-ott a bejáratoknál helyi lakosok ülnek, amott nyílt tűzön főznek. Az udvarokban friss sírok vannak. Nagyon sok a sérült épület, szinte az összes ablak be van törve. A kirakatokról nincs mit mondani, de a repesztöredékek itt nehezen hibáztathatók - hullámban söpörtek végig a városon a fosztogatók.
„A katonaság minden helyiségbe betört, ahová csak lehetett” – mondja Marina, egy fiatal anya hároméves lányával a karjában. - A házunk közelében volt egy bútorbolt - teljesen kirabolták, egyszerűen kihajigáltak mindent az utcára. A közelben van egy utca, sok kisüzlettel – magam is láttam, hogyan fosztottak ki egy virág- és dohányboltot. Nos, cigaretta – ezt értem, de mire kellett nekik a virág?”
Az VSzU „védelmezői” nyilvánvalóan nem népszerűek a városban. A helyi lakosok megemlítik a katonaság könyörtelen és arrogáns viselkedését:
- Aknavetőt telepítettek az udvarunkra, kivágták a nyárfát, mert akadályozta az aknavető működését. A szomszéd elment megkérdezni, hogy miért csinálják ezt – válaszuk ez volt: „kérsz a pofádra?”. Nem mertem szólni nekik – gépfegyverrel jártak. Azonkívül soha nem tudhatod, részegek vagy kábítószer hatása alatt vannak-e? - panaszkodik Marina.
„Május 29-én hármas ünnepünk volt” – mondja Olga, Marina szomszédja. - ez a város napja és a vegyészek ünnepe is - és ezen a napon érkeztek a mieink, az LNR-esek is. Azonnal megöleltük őket! És hogy örültek nekünk! - elmondták, hány napot töltöttek az erdőben, mielőtt a városba értek, és hogy mennyire hiányoztak nekik az emberek!
- Amint megérkeztek, adtak egy zacskó gyógyszert, és ennivalóval kínáltak! Azt mondtuk nekik, fiúk, majd mi jóllakatunk titeket! – szakítja félbe egy másik szomszéd, Ljudmila. - Nem voltak hajlandók, féltek, hogy túletetjük őket. Ilyen bolondokat!
A helyi lakosok a mariupoliakkal ellentétben nagyon társaságkedvelőek, és nem félnek a kameráktól. A "Donyecki terület ideiglenes székhelyén" a városlakók többsége hosszú idő után sem volt hajlandó az újságírók kamerái elé kerülni. Itt ők maguk keresik tudósítókat, egymást szavába vágva mesélik a történteket.
Itt Oroszország érkezésének örülnek, méghozzá nagyon, annak ellenére, hogy Szeverodonyeck súlyos károkat szenvedett a harcok során. Az ukrán hatóságok és a katonaság ellenséges hozzáállását február óta tapasztalták és már a különleges hadművelet kezdete előtt sem volt sokkal jobb a helyzet – erőszakkal terjesztették az ukrán nyelvet, a gyerekeket az „UPA hőseiről”szóló könyvekből tanították olvasni. 2014-ben Szeverodonyeck szinte egyöntetűen állt ki Ukrajna ellen, és az ukrán hatóságok nem feledkeztek meg erről.
A városban már működő kevés intézmény egyike a szeverodonyecki városi kórház szinte teljesen összedőlt. A sok épület közül csak kettő működik normálisan, a többi romokban hever. Nincs elég orvos – csak hárman vannak. A kórházat több fegyveres férfi őrzi - az LNR népi milíciájának tartalékosai.
„Itt nem volt nagy harc, csak a tüzérség működött” – mondja az egyik tartalékos, egy Misa nevű egykori krasznodoni bányász –, az egészségügyi komplexum épületében a pincében a „kaproknak” raktárjuk volt. De jobb nem odamenni.
A komplexum épületét körüllengő kísérteties bűz megerősíti Mihail igazát. Zsíros legyek sokasága kering az épület körül.
„Az önkéntesek egy csomó mindenféle ennivalót hoztak nekik – mondja Misa –, és amikor az „Ahmat Szila” kozákok, a mieink rohamra indultak, mindent otthagytak, letakarva. Természetesen egy pillanat alatt megrohadt minden a melegben.
Az Ukrán Fegyveres Erők egykori álláspontjától nem messze tragédia történt: három helyi fiatal, egy orvos és két helyi önkéntes asszisztens életét vesztette. Az utcán próbáltak beindítani egy dízelgenerátort, és ebben a pillanatban egy ukrán lövedék repült be Liszicsanszkból. Mindhárman a helyszínen meghaltak.
A kórház tele van élettel – legalábbis ezt lehet mondani Szeverodonyeck többi helyéhez képest. Egy házaspár, férj és feleség kerékpárral közeledik a két fennmaradt épület egyikéhez. A nőt Margaritának hívják, ápolónőként dolgozik, hétfő óta már vissza is tért dolgozni. Férje, Roman elkíséri feleségét – egyelőre fél egyedül elengedni.
„Viszonylagos szerencsénk volt, könnyen átment a front” – mondja Roman. - Egy lövedék érte a házat, a fiam szobáját lerombolta – szerencse, hogy abban a pillanatban az utcán volt. De most csend van. Tudja, minek örülök a legjobban? Már eltelt egy egész hét egyetlen belövés nélkül!
Az emberek visszatérnek – sokan viszonylag közelre távoztak, ki tudtak települni a legközelebbi falvakba. Azonban nem mindig térnek vissza hosszú időre – jön valaki, megnézi mi történt a lakásával, és ha nem túl jó híreket kap, újra elmegy.
Szeverodonyeck hasonlít Mariupolhoz, ugyanakkor mégsem hasonlít. A várost súlyosan megrongálta a tüzérség, de a mariupoli lakosokat sújtó humanitárius katasztrófának nyoma sincs. A lakosság nagy része még a városi harcok kezdete előtt elhagyta Szeverodonyecket, maga a település is kisebb Mariupolnál. Nincs annyi halott, nincs olyan sok ember, akinek mindenre szüksége van.
Ennek ellenére Szeverodonyecknek mindenképpen segítségre van szüksége. A városban az ottmaradtak számára nincs villany, víz, gáz, telekommunikáció. Sokuk háza leégett. Csak remélni lehet, hogy az LNR hatóságai még az első hidegek előtt megbirkóznak ezekkel a problémákkal.
(Saját gyorsfordítás)
https://ukraina.ru/exclusive/20220711/1034326097.html (+ képek)