Miért kellett 600 harckocsit legyártani 5 hónap alatt?
Az Oryx számai úgy tudom hazugság és több ezer/tízezer letárolt orosz harckocsi vár a bevetésre!
Vagy mégsem?
Miért, akkor kellene elkezdeniük gyártani, mikor már elveszítették a maradék pár ezret?
Vagy nem kéne nekik raktáron lévő T72 / T62 / T55 példányok helyett újakat gyártani, használják azokat?
Esetleg az is kizárt, hogy növelni akarják a készleteket a viharos jövőre készülve?
Szóval nagyjából kijelenthető, hogy az, hogy felpörgetik a gyártást, az számunkra (NATO) a vészjósló jövőre jelent információt elsősorban, nem pedig a múltra. Főleg annak fényében necces a dolog, hogy nyugaton még mindig pár tucat legyártásáról van szó évente. Én őszintén csodálkozom azokon, akik komolyan gondolják, hogy a jelenlegi állapotokat és trendeket figyelembe véve az oroszokat le tudja győzni a NATO anyagháborúban.
Esetleg akkor lehetne ezen komolyan gondolkodni, ha nyugaton is elkezdenek leszállni a magas lóról, és kezdenek háborús gazdálkodásra átállni szélsebesen, mert csak jelenleg kezdenek lassan ráébredni a nyugati vezetők, hogy már a saját hadseregüket sem fogják tudni mivel felszerelni és hogy az ukránok havonta annyi fegyvert használnak el az oroszok ellen, amennyit a NATO országok egy év alatt legyártanak.
Ha ugyanis nyugaton akkor fogják elkezdeni a fegyver-, illetve lőszergyárak építését a kapacitások drasztikus növelésére, amikor az államok leadják a megrendeléseket a gyártó cégeknek (akik ugye a gyárakat is felhúznák hozzá), akkor még évek kérdése, míg a gyártókapacitás legalább megközelíti az oroszokét (és akkor Kínát és a többi orosz partnert még nem is számoltuk hozzá), addigra viszont az ukránok nagyjából az ásóból is kifogynak, amelyekkel a sírokat tudnák ásni.
Szóval alapvetően én tökéletesen értem azt, hogy sokan utálják az oroszokat, azt is megértem, hogy az ukránok nem szeretnének területeket átadni, de még mindig az a helyzet, ami lassan másfél éve: Minél hamarabb dobják be a törölközőt az ukránok, annál kisebb veszteségekkel ússzák meg. A geopolitika sajnos nem szerelmi kérdés (ezt mi tudjuk a legjobban), akik emocionális, illetve idealista alapon állnak hozzá, azok jellemzően a vesztes oldalon vannak. És itt nem arra gondolok, hogy a lakosságot lehet-e, kell-e lelkesíteni, vagy befolyásolni, hanem arra, hogy a politikai elitnek, az ország sorsáról döntő vezetőknek nem javallott érzelmi alapon hozni a döntéseket.
Ha 2022 januárjáig az ukrán vezetés kiegyezik az oroszokkal (pl. NATO-ról végleges lemondás, nacionalista törvények ki, neonáci alakulatok leszerelése és eltávolítása az állami szervezetek környékéről, autonómia biztosítása Donyeck és Luganszk megyének), akkor a Krím kivételével minden négyzetcentiméter ma is Ukrajnához tartozna, egy szem orosz katona nem volna ott és nem tűnt volna el az országból 10-15 millió ember.
Ha 2022 február utolsó hetében megadják magukat, akkor megússzák kormányváltással és Donyeck és Luganszk megye elvesztésével a NATO és a nacionalista vonal lemondása mellett.
Ha most tennék le a fegyvert, akkor kormányváltás, a 4 Oroszországhoz csatolt megye és a NATO + nacionalista vonal kiütése lenne, emellett persze az eddig elszenvedett veszteségek benyelése.
Kérdés, hogy fél év múlva mi lesz az állás, de az eddigi változások nem arra utalnak, hogy jobb alkupozícióban lesznek decemberben, mint most, sokkal inkább valószínű, hogy csak még több dolgot buknak majd be addig.
Ezért is humoros, hogy időről-időre megkapom, hogy oroszpárti vagyok, holott az általam vázolt irányvonal alkalmazása leginkább az ukránoknak lett volna hasznos, ily módon inkább ukránbarát álláspontot képviselek. Ukrajna legnagyobb tragédiája az, hogy a saját kormánya viszont nem ukránbarát, mert ténykedésükkel gyakorlatilag megágyaznak / megágyaztak a tavalyig ismert Ukrajna megszűnésének.