Robert C. Castel
HARCKOCSIMATEK IDŐSEBBEKNEK ÉS HALADÓKNAK
Mint ex harckocsizó mindig hízeleg nekem amikor a laikusok a páncélosokat fetisizálják. Úgy látszik, hogy van valami ezekben az acélból készült harci elefántokban, ami az animista múltunk bálványimádását éleszti újra bennünk.
Talán ennek tudható be, hogy igen sok elemző ragaszkodik ahhoz, hogy ezen a harcjárműtípuson mérje le egy háború pillanatnyi állását. Teszik ezt anélkül, hogy megindokolnák, hogy miért a harckocsik és miért nem, teszem azt, a légvédelmi rakéták a relevánsabb mérce.
Már a háború első heteiben megjelentek olyan cikkek, hogy Oroszország néhány kurta hónap leforgása alatt el fogja veszíteni a háborút.
Hogy miért? Hát, úgy kérem szépen, hogy nekünk több Javelinünk van, mint ahány tankjuk az oroszoknak. Egy Javelin ára egy harckocsi árának csupán egy töredéke. A háború ezzel meg lett nyerve. Slussz, téma lezárva, ahogy Hacsek mondja Sajónak.
Hasonlóan lineáris gondolkodásról tanúskodó elemzést hallottam a minap egy Magyarországon elő elemzőtől. Az érvelés nagyjából így szól:
1. Oroszországnak van kb. 12.000 tankja, ebből kb. 3000 hadra fogható, a többi kvázi ócskavas.
2. Ennek a 3000-nek a nagyobb részét Oroszország már elvesztette, havi átlagban kb. 140 páncélost.
3. Oroszország a legjobb esetben is csak havi 40 harckocsit tud gyártani, ennek a fele új, a többi felújított T-62-es.
4. Ezt a havi 100 tankdeficitet Oroszország nem tudja pótolni, ergo, a háborút nem tudja megnyerni.
Ez az okfejtés több sebből vérzik, mint amennyire egy rövid bejegyzésben szorítókötést tudok tekerni.
Az első és legfontosabb kérdés, hogy honnan származnak az adatok az orosz veszteségekkel kapcsolatban. Abból az Oryx-adatbázisból, amelyik mind a mai napig csupán 29 ukrán Bayraktar drón elvesztését ismeri el, annak ellenére, hogy practice a teljes, száznál is több eszközt számláló flotta megsemmisült.
Ami az orosz harckocsigyártást illeti, szándékosan nem akarok hivatalos orosz adatokat idézni, mert azoknak kb. annyi hitelt adok, mint az ukránok vagy mint az Oryx által publikált adatoknak.
Mégis mi az, amit elmondhatunk évekkel a háború előtt publikált és ezért talán valamennyire hiteles adatok alapján?
Azt például, hogy 2008-ben Oroszországban csupán 77 új tankot gyártottak, 2011-ben azonban már 338-at, ergo, 28 darabot havonta. Ez már önmagában több mint az elemző által említett „optimista” forgatókönyv. Ha négy év leforgása alatt, még a boldog békeidőkben az oroszok képesek voltak megnégyszerezni a harckocsik gyártását, akkor feltételezhető, hogy az egyre fokozódó feszültség évei alatt ez a harckocsigyártás tovább bővült. A háború kezdete óta eltelt másfél évben Oroszország fokozatosan hadigazdálkodásra állt át és ennek keretében feltételezhető, hogy a harckocsigyártásról sem feledkeztek meg.
Az is egy naiv állítás, hogy a havi negyven másik fele csupán felújított T-62-es lenne. Ha nagyfokú szkepticizmussal kell is fogadnunk a hivatalos jelentések számadatait, nincs okunk kételkedni a meglévő harckocsipark felújításának a módozataival foglalkozó jelentésekben. A felújítás korántsem korlátozódik a T-62-esekre, hanem a legtöbb modellt érinti. A felújítás folyamata olyan alrendszercserékre is vonatkozik, amiket kisebb üzemekben is el lehet végezni és nincs szükség teljes gyártósorok kiépítésére. A világháborúk tapasztalatai arra mutatnak, hogy a modern államok számottevő kihasználatlan termelési kapacitással rendelkeznek. A legjobb példa erre talán a fából készült De Havilland Mosquito bombázó, aminek a különböző komponenseit több ezer kisebb manufaktúrában, asztalos és zongorakészítő műhelyekben állítottak elő.
Amint azt már többször említettem, a háború a természeténél fogva nem lineáris és a fent említett naiv projekciók, amik nem számolnak az adaptáció, az innováció és a hadigazdálkodásra való átállás következményeivel, meglehetősen téves következtetésekre vezethetnek. Igen jó példa erre az amerikai Liberty hajók gyártása a Második világháború alatt. Közvetlenül az USA hadba lépése után átlagosan 100 napba tellett egy Liberty hajó legyártása. A háború végén 10 óránként gördült le egy új hajó a gyártósotokról.
A legnagyobb tévedés azonban ebben a fajta gondolkodásban, nem is annyira a lineáris projekciók, hanem az a tény, hogy a derék elemző csupán az egyenlet egyik oldalát vizsgálja.
Mi történik az egyenlet másik oldalával?
Mennyi harckocsit képes legyártani Ukrajna, illetve a megtámadott állam nyugati támogatói?
A válasz erre az, hogy meglepően keveset.
Ukrajnát nyugodtan kivehetjük a kosárból, mert az ukrán hadiipar nagyjából megszűnt létezni. Ami pedig a nyugati szövetségeseket illeti, a harckocsigyártás egy teljes nagyságrenddel maradt az orosz értékek alatt. Megvizsgálva a 2007 – 2014 időszakot a következő összesített számokat kapjuk:
Oroszország – 1291 új harckocsi
USA – 457 új harckocsi
Németország – 348 új harckocsi
Kína – 298 új harckocsi
Lengyelország – 48 új harckocsi
A háború abban különbözik a steril elmélkedéstől, hogy Oroszország nem a saját háborús veszteségei ellen harcol, hanem Ukrajna ellen. A kérdés nem az, hogy képes-e pótolni a saját veszteségeit, hanem az, hogy képes-e többet termelni, mint az Ukrajnát támogató nyugati hatalmak.
Lássuk, hogyan is áll per pillanat a nyugati harckocsigyártás.
Az USA egyetlen harckocsigyártó üzeme, a Lima Plant néhány évvel ezelőtt már csak havi 1, illetve egy darab harckocsit gyártott és csupán Trump elnök közbelépése mentette meg az amerikai nemzetbiztonságnak ezt a nélkülözhetetlen alapkövét a bezárástól. Németországban havi 2, illetve kettő darab Leopard készül. A Nexter cég Franciaországban a 2023-as év folyamán 18 új Leclerc harckocsit fog gyártani, magyarul havi másfelet.
Ezeknek az adatoknak a fényében, még a derék elemző által javasolt, és egyébként igen valószínűtlen, havi 20 darab új orosz páncélos is jelentős teljesítménynek számít.
Mindezt összefoglalva elmondhatjuk, hogy a harckocsimatek kicsit bonyolultabb, mint amilyennek az első pillantásra látszik. De ha ezzel álmatlan éjszakákat okoztam valakinek, szeretném rögtön meg is nyugtatni.
A háború sorsát nem ez fogja eldönteni.
https://www.facebook.com/robert.c.castel
