Gondoltam erre én is, csak van-e annyi Kinzsal meg Iszkander, hogy a szűk irány és nagy távolság, majd a többrétegű légvédelem és a ki tudja hány méter föld és vasbeton leküzdhető legyen?
De hát a gyárcsarnok csak nem egy bunkerban épül fel. Illetve kevéssé életszerű, hogy a légvédelmüknek azt az egy rétegét, ami ABM (egyedül a Patriot és az is Iszkander ellen, talán), majd odatelepítenék Nevetlenfalu környékére. Ezeket mással esélytelen leszedni, és így is csak a végfázisban, talán (a kijevi Patriot vs Kinzsal videón látszik, ahogy 2 perc alatt kitárazott az üteg). Nem hiszem, hogy az oroszok ne tudnának pár Iszkandert vagy Kinzsalt nélkülözni erre a melóra.
Nem tudom, Papperger meg az it. miben bízik, de én a helyükben semmilyen nagyértékű gépet nem tennék ukrajnába (csak amit le akarnak írni…).
Az még talán járható út lenne, ha annyira közel tennék a csarnokot a román határhoz, hogy az oroszok azért ne merjenek kockáztatni. Nem tudom, ez fizikailag kivitelezhető-e, mert mindkét rendszernek tudtommal maximum 10-20 méter a CEPje.
Szóval szerintem ez valami trükkös PR mutatvány lesz, mondjuk mint a Ly…Panther
Felhúzzák a gyárcsarnokot, mutatóba odavisznek pár járművet/gépet, mintha dolgoznának, az oroszok lerakétázzák, ők meg elmondhatják, hogy igazán próbálkoztak, de sajna nem jött össze az ukrán gyártás. A nyugati FOS hápog pár napot, a Rheinmetall leír pár gépet, esetleg felmarkol valami biztosítási összeget (ezt nem tudom, van-e olyan biztosító, aki vállalná, de szerintem van). Végeredményben a RM-nak ez pozitív PR.