Szabó József
Ukrajna
…egy kis stratégiai kitekintés
Másfél évvel az orosz-ukrán háború kezdete után egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés, hogy mi lesz, mi lehet ennek a háborúnak végkimenetele. Lesz-e egyáltalán győztese a küzdelemnek, vagy csak veszteseket fogunk látni.
Vannak olyan nézetek, hogy Oroszország ezt a háborút mindenképpen elveszítette, mások szerint csak vesztesei vannak ennek a küzdelemnek, Európát is beleértve, míg olyan vélemények vagy jóslatok is elhengzanak, hogy Ukrajna megnyeri ezt a küzdelmet.
Kérdés persze az, hogy milyen elfogultsággal, milyen színeket magunkra mázolva (nagy divat ez manapság), milyen korábbi vagy újabb keletű lojalitásokkal, vagy pozíciókból adódó elvárások diktálta kötelezettségekkel fogunk neki a probléma megválaszolásához. És itt rögtön beleütközünk egy falba: érdekes és feltűnő módon a mainstream harcosok forgatókönyvében nem szerepel, hogy mi van akkor, ha mégis az oroszok győznek. Pontosítok: ha esetleg fel is merül bennük ez a gondolat, rögtön hozzáteszik, hogy az esetleges hadszíntéri győzelem ellenére is veszítettek (így, multidősítve), mivel egyetlen stratégiai célkitűzésük sem valósult meg (ez is így, múlt időben). Számomra kérdéses, hogy tényleg így van-e, valóban semmilyen stratégiai célkitűzése az oroszoknak nem valósult meg? Ne legyünk vakok, mondom én a stratégiai látásmódom félszemével – nem becsülhetjük alá, vagy nem negligálhatjuk Oroszország stratégiai nyereségeit (még akkor sem, ha sokak szerint nincs is ilyen). Meg mi van akkor, ha Oroszországnak egészen mások a stratégiai megfontolásai és mérőszámai, mint a Nyugatnak? Egyáltalán: Oroszországnak miért is kellene nyugati módon gondolkoznia ezeken a kérdéseken? Ebből következően megengedheti-e magának egy közép-európai, sőt akár egy európai elemző is azt, hogy csak egyfajta értékelési módon közelítsen ezekhez a nagyon is bonyolult problémahalmazokhoz?
A folytatás előtt még egy gondolat: rácsodálkozok mindig arra, amikor a győzelemelméletek kerülnek sorra. No, nem is ezzel van problémám. Teljesen természetes, hogy egy háborúban kell lennie valamilyen víziónak, amely csakis a győzelemről szólhat – még akkor is, ha a valóság másmilyen képet sugall. Azon szoktam morfondírozni, hogy ezzel párhuzamosan (és itt csatlakozok a fenti bekezdésem gondolatvilágához, csak egy másik megközelítésben) egyik félben sem merül fel a vesztés félelemérzete és az erre a helyzetre épülő stratégiai forgatókönyv. Sőt, a veszteségelméletet mindig a másik fél vonatkozásában állítják fel. Szóba sem kerülhet az ebben a qrva pc beszéd által uralta világban, hogy pl. nagystratégiai területeken a NATO, mint mélyen elkötelezett fél ebben a proxyháborúban mit is veszített vagy veszíthet. Csak arról lehet olvasni, hogy mit nyert. Bennem azért elég sokszor felmerül, hogy nyereség-e a nyereség?
A NATO újabb és újabb bővítési körei valóban csak és kizárólag nyereségként foghatók fel? Időben és történelmi helyzetekhez igazítva ezt a kérdést, a válaszunk: egy darabig persze, igen. Ám történt valami, amit a NATO részéről senki sem vett komolyan. A NATO bővítésének korábbi körei Oroszország gyengeségének időszakában történtek, pont ezt a gyengeséget használva ki. Oroszország maga is lehasalt, gazdaságába mélyen beengedte a nyugati tőkét és érdekeket, aminek az eredménye az orosz ipar, benne a hadiipar mély leépítése volt. Az újabb bővítési körök Oroszország hátsó udvarában azonban már háborús helyzeteket idéztek elő – ezek a bővítési ígéretek (Georgia, Ukrajna) már nem a békét szolgálták. Ezzel párhuzamosan az új NATO tagállamok területén olyan amerikai rakétabázisok épültek ki, amelyek közvetlen fenyegetést jelentenek Oroszországra. A kettő alapfenyegetés eredője: háborúk Oroszország határain, háború Ukrajnában, ám nem Ukrajnáért. Ezt nem értik sokan, vagy ha nagyon is értik, ezt próbálják meg leplezni.
Vegyük akkor sorba a nyugati szemléletű állításokat/kinyilatkoztatásokat:
1. Oroszország a háborút elveszítette, mivel stratégiai céljai közül egy sem teljesült.
2. Csak vesztesei vannak ennek a háborúnak.
3. Ukrajna elérheti a céljait és megnyerheti ezt a háborút.
ad.1. Hát, én nem mernék ilyen határozott állításokat tenni. A háború egyelőre Ukrajna területén zajlik, Oroszország megszállva tartja Ukrajna valamivel kevesebb, mint 20%-át. Oroszország Ukrajnával kapcsolatos stratégiai célkitűzéseinek teljesülései elég mellbevágó képet mutatnak – még úgy is, hogy sokan állítják, nem is igazán lehet tudni, hogy mik Oroszország stratégiai célkitűzései Ukrajna vonatkozásában. Hát, ahhoz képes, hogy nem tudják, Ukrajnát eléggé tönkre vágták már:
- Az ukrán GDP minimum 30%-os visszaesése sokak számára nem jelent semmit sem. Számomra azt jelenti, hogy Ukrajna a saját gazdaságának bevételeiből már nem tudja finanszírozni sem az állam működését, sem pedig a háborút. Egy ígéretre teszik fel minden lapjukat, hogy a Nyugat támogatja őket „tart, ameddig tart” alapon (mármint a háború).
- Megszűnt az ukrán hadiipar is. Nyugati támogatás nélkül nincs fegyver, nincs lőszer, nincs ellátmány, nincs üzemanyag.
- Manapság kevés szó esik a Krím-félsziget stratégiai jelentőségéről, arról, hogy az orosz fél megteremtette a szárazföldi összeköttetést a félszigettel és megoldotta a félsziget vízellátását (legalábbis ez utóbbit a kahovkai gát felrobbantásának időpontjáig). Sokan elsumákolják a Fekete-tengeri orosz jelenlét jelentőségét azzal, hogy de a Boszporusz török (vagyis NATO) kézben van. Halkan jegyzem meg, eddig is abban volt, vagyis a stratégiai helyzet nem változott. Azzal viszont változott volna, ha az USA-ukrán terveket sikerült volna keresztül vinni és Szevasztopolból szevaszt inteni az oroszoknak. Az orosz stratégiai siker tehát ezen a vonalon az, hogy meg tudta akadályozni az orosz Fekete-tengeri jelenlét visszaszorítására irányuló amerikai terveket és egyelőre meg tudta őrizni a térségben eddig meglévő pozícióit.
- Az orosz stratégiai nyereségek közé sorolom, hogy beltengerré tette az Azovi-tengert.
- Stratégiai nyereség az elfoglalt ukrán területek 12 billió dollárra értékelt nyersanyagkészlete. A mezőgazdasági területek, a bányák, az ipari területek elfoglalása – még úgy is, hogy szinte mindent újjá kell építeni rengeteg helyen.
- Oroszország megtámadta a „szabályokon alapuló”, az USA által uralt világrendet és egy másik világrendet épít, amely törekvésében partnerekre talált. E folyamatban látunk egy erősen megosztott Ázsiát és egy lázadó Afrikát is, amely nem nagyon tűri a volt gyarmatosítók máig tartó gazdasági diktatúráját. Niger érdekes terepe lesz annak, hogy az orosz befolyás nőhet-e a világnak azon a szegletén.
...
Szabó József fent van a Facebookon. A Facebookhoz csatlakozva tarthatod a kapcsolatot Szabó József nevű ismerősöddel és másokkal, akiket már ismersz. A Facebook a megosztás örömét adja, így teszi a...
www.facebook.com
Hosszú és alapos írás, érdemes a kommenteket is elolvasni!!!
