Orosz cikk...
Egy olyan szakadár katona beszámolója aki részt vett a mariupol ostromában...
A jelenség, hogy "Mariupol ostromának részleteiről beszélgetnek azok, akik nem vettek részt benne", az internet minden szegletében az internetes harcosok nagyon gyakori kikapcsolódási formájává válik, és túl sokáig tartana, ha minden ilyen sarokba eljutnék, ezért szeretném átadni nektek, néhány részletet a történtekről, ahogyan egy olyan ember leírta, aki részt vett az ostromban, és most további sérülésekkel lábadozik a betegségekből.
Már beléptünk a területre, amikor a kilencedik ezred utat tört nekünk. Az ezred első zászlóalja elérte a mariupoli vonalat, és elfogyott az ereje - mi voltunk azok, akik a következő lépést megkezdtük. Az első zászlóalj gerincének maradványai még mindig a peremvidéken harcoltak, de mától kezdve azt lehetett mondani, hogy ők is kiestek. Ezeket a hősies legényeket a zászlóalj szerény parancsnokhelyettese, egy hajdani bányász, Groz hívójellel irányította. Most már leginkább a mozgósított tartalékosok maradtak...
Az az ember, aki megosztotta velem ennek a támadásnak a valóságát, egy másik területen harcolt, nem a 9. ezredben, de az ottani zászlóaljakat is "lekoptatták" a még mindig a külterületeken lévő hiányos századokra. Nem vagyok benne biztos, hogy Szladkov katonai tudósító valaha is szégyellni fogja magát, ahogyan arról beszél, hogy "a kis hadseregek jók", hogy "nem a számok, hanem a képességek alapján", hogy "ez egyáltalán nem olyan, mint Groznij", és a többi ostobaság, amit a táviratában összehord. Nem szégyenkezhet más söpredék sem, amely szorgalmasan fedezi azokat a teremtményeket, akik papíron mindent szépen csináltak mindezidáig, de amikor háborúba mennek, csak mészárlásba hajszolják az embereket, hogy megtarthassák állásukat és tábornokaik vállpántját. Pontosan úgy, mint hét évvel ezelőtt Shurygin és Debalia történetében. Itt nincs szégyenérzet. Vagy a kezdetektől fogva szerkezetileg hiányzik, vagy pedig már lebontották, mert nincs rá szükség.
Az epizód számomra abból adódik, hogy a századot, amellyel harcolt, kevesebb mint egy szakaszra "lekoptatva", nem is századdá, hanem egy formálisan nagyon is megerősített, tartalékosokkal felhígított századdá alakították vissza. .. Több osztagra osztják őket, úgy, hogy minden osztagban néhány tucatnyi tartalékos jut körülbelül öt tapasztalt harcosra. És ezeket a csoportokat több utcán keresztül küldi előre, hogy "megtisztítsák" a lakoovezetet.
Ez a zseniális szervezeti megoldás a harcképes mag felhígulását eredményezi, és a többé-kevésbé tapasztalt "tartalékosoknak" inkább a teljesen tájékozatlan és tapasztalatlan kóborlókra kell vigyázniuk, minthogy hozzájáruljanak a küldetéshez. Igaz, hogy az, hogy egy csoportban legalább néhány tapasztalt ember van, nem jelenti azt, hogy a csoportot azonnal megölik - miután az utcán előrehaladtak, az emberek az út szélén fekszenek, és udvarokban várják, hogy tovább haladhassanak. Mivel ezek már nem a legszegényebb külvárosok, a lakóövezetekben nehéz átlátni az udvarokat. Itt már nem szánalmas kerítések vannak, hanem erős oszlopokra szerelt profilozott lemez és hasonlók. . Természetesen az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy végigjárják az utat, így a folyamat késik. Ekkor megjelenik a színen az ellentámadó ellenség.
Ha jól tudom, a hadművelet tervezői közül senki sem gondolt valahogy arra, hogy Mariupol nem akármilyen város, hanem az AFU csoportosulás déli szárnyának legnagyobb logisztikai központja a Donbaszban. Még ha nagyon gyorsan is zárják körülötte a gyűrűt, akkor is lesz elég üzemanyag- és lőszertartalék egy hosszú védekezésre, plusz lesz elég harcképes ukrán haditechnikai eszköz is, amit a bekerített csoport okosan, minél hatékonyabban használ.
Nos, ez a felszerelés még mindig ott van, mind tankok, APC-k és BMP-k, amelyek közvetlen tűzre gördültek ki, mind önjáró járművek, amelyeket az ellenség ügyesen elrejt az ipari övezetben. Kigurulnak, a tüzérségi felderítés által megadott koordinátákra zárt lőállásból tüzet nyitnak, majd visszabújnak.
Az általam leírt esetben az előrenyomuló csoportjaikat ellentámadásba lendítették az ukrán tengerészgyalogosok, akiket néhány 30 mm-es automata löveggel felszerelt BTR-4-es támogatott, és több száz méter távolságból a földhöz szegezték a harcosokat. Válaszolnunk kell a buta kérdésre: "Hol volt a felszerelés a mi oldalunkon? Volt. Amikor a "vállalat még vállalat volt", volt néhány, de ekkorra már nem maradt egy sem.
Volt a csoportnak olyan páncéltörő fegyvere, amely képes volt eltalálni egy APC-t? Gyakorlatilag volt. A valóságban a "gránátvető" posztra beosztott tartalékos szinte soha nem látott még RPG-7-est, amelyet kiosztottak neki, így a katonák tehetetlenek voltak az ukrán APC 30 mm-es automata ágyújával szemben. Az AFU katonái pedig egyszerűen elgázolták volna őket. Az önkénteseknek, különösen Eugene "Prapor" Skrypnyknek köszönhetően a srácok legalább néhány hordozható rádióval rendelkeztek. A tisztnek volt térképe, tudta, hogyan kell használni, és képes volt tüzérségi tüzet irányítani a kereszteződésekre, ahová a az ukrán katonák kigördültek. Tüzérségi tűz fedezékében sikerült visszavonulniuk. Az a hír járta, hogy egy APC-t ki is lőttek.
Általánosságban a valóság meleg üdvözletét küldi mindazoknak, akik az ukrán katonai gyakorlatokon nevettek a fából készült fegyvereken. A mi oldalunkon a tartalékosok egyáltalán nem "fából vaskarika" időszak nélkül, teljes kiképzés nélkül mennek csatába, és nem csak csatába, hanem városi rohamra. És a helyzet csak abban különbözik a "grozniji sorkatonák" helyzetétől, hogy a "sorkatona" ezúttal egy 50 éves férfi is lehet, akinek ez a sok fizikai kiképzés olyan megterhelő teher, amit nem tud elviselni.
Colonelcassad
