Na persze, és ki fogja a NATO déli szárnyát biztosítani Románia vagy Bulgária? Jó vicc!
Nem arról volt szó, hogy a NATO soha nem volt ilyen egységes, mint napjainkban?
Mit kellene tennie?
A saját jól felfogott érdekei helyett a nyugat érdekeit képviselje? Jó nagy marha lenne. Nincs akitől öt megvédje a NATO, mert sem Göo., sem Irak, sem Szíria nem ellenfél. Az orosz pedig ne veszélyezteti a vitás területa Krim, de az már rég nem a töröké, azért balhét vállalni nem éri meg. Szóval, innen nézve a töröknek kevésbé van szüksége a NATO-ra, mint fordítva!
És egyébként is. Mit vár a nyugat/USA azok után, hogy 2016-ban meg akarta puccsolni?
Igen vissza él. Jó reggelt. És vissza is fog élni, mert a nyugat nem tehet semmit ez ellen.
Hogy egy ilyen nagyszerű észrevételét, még fizetnek is Angliában, hát nem akármilyen állások vannak arrafelé.
1. Milyen mernie kell? Törökország minket nem zsarol, szemben a fényességes nyugattal.
2. Saját jól felfogott érdekünk a blokkolás.
3. Vagyis semmilyen nemzeti érdekünk nem fűződik Svédisztán csatlakozásához, teljesen közömbös, hogy bent vannak, vagy kint.
Ezt, hogy képzeli el?
Erre csak úgy van lehetőség, ha az egyes NATO tagok vagy azok egy csoportja, biztonsági megállapodást köt a Svédekkel, de az már nem NATO garancia, hanem egyes NATO tagok által vállalt garancia. kb. olyan lesz, mint a bukaresti kilencek szövetsége (vagy is semmire sem lesz jó). Amit biztosra merek állítani, nem sokan fogják ezt megkötni.
Szóval sok sikert a saját szabályaik megkerüléséhez.
Nagyon érdekes, hogy a demokratikus nyugat, milyen előszeretettel szegi meg a saját maga hozta szabályokat. És ezek után elvárják, hogy a világ többi része komolyan vegye őket.