Nem is kell, mivel bőven elég, ha egy NR-30-at tesszük be a helyükre - ennek egyedüli tűzgyorsasága felér kettőével, ráadásul egy kicsivel gyengébb lőszert tüzel 30x155 mm - ezt a BTR-nek bírnia kell.
Csőszájféket rá kell barkácsolni és kész van :)

Teljesen igaz! Jó ötlet, jobb, mint az én "Zsuzskás" megoldásom, ami a --remélhetőleg még-- meglévő készletekből indult ki.

"Rátappantva" a háttérben meghúzódó, alig agyonhallgatott megoldásra: Jól megbeszéljük ugyan itt a megvalósítható/költséghatékony megoldásokat, amire kb. SEMMI esély nincs addig egy
június 6.-ai társadalmi visszajelzés/"gyomros" politikai motivációja nélkül!

.
 
SEMMI esély nincs addig egy június 6.-ai társadalmi visszajelzés/"gyomros" politikai motivációja nélkül!
Egyébként szerintem az a gyomors inkább féktelen szociális pénzosztást fog kiváltani ami jórészt a honvédelemre szánt pénzeknek fog ártani.
Már most is elkezdődött pénteken indult a kövi otthonfelújítási program (nem sajnálom az emberektől csak hogy tiszta legyen hol vannak a prioritások)
 
Teljesen igaz! Jó ötlet, jobb, mint az én "Zsuzskás" megoldásom, ami a --remélhetőleg még-- meglévő készletekből indult ki.

"Rátappantva" a háttérben meghúzódó, alig agyonhallgatott megoldásra: Jól megbeszéljük ugyan itt a megvalósítható/költséghatékony megoldásokat, amire kb. SEMMI esély nincs addig egy
június 6.-ai társadalmi visszajelzés/"gyomros" politikai motivációja nélkül!

.
Június 9-én lesz, csak szólok, mielőtt 6-án, csütörtökön nekiindulsz igazságot osztani. :p
 
Egyébként szerintem az a gyomors inkább féktelen szociális pénzosztást fog kiváltani ami jórészt a honvédelemre szánt pénzeknek fog ártani.
Már most is elkezdődött pénteken indult a kövi otthonfelújítási program (nem sajnálom az emberektől csak hogy tiszta legyen hol vannak a prioritások)
Ohh és mennyi melot adnak nekünk amikor kiderül hogy nem arra használtak fel x milliókat az emberek hogy felújítsák a lakást hanem vett belőle egy új kocsit mert úgye a magyar nagyon ügyesen ki tudja játszani a rendszert és indulhat a sok költségvetési csalás bűncselekmény utáni nyomozás és az okozott kar a vagyon biztosítás…lesz meg sírás mikor megjelenünk
 
Az lehet, de előbb-utóbb ki lesz használva a lehetséges alkalom/támadási felület!
A jelenlegi ukri haderő --például egy átmeneti tüzszünet alatt, a szinte biztosan nem sokat javuló magyar önvédelmi képességeket látva-- lazán használható a háttérben egy ilyen "Viktor-Buktatós" nyomás-gyakorlásra.

Ebbő csak annyi fog látszani, hogy a háttérben megregulázott magyar politikai vezetés kap néhány itthon eladható sikert, és cserébe a háttér-alkus szopóroller ismét felbőg egy-két évtizedre ! :mad:

U.I.: ... + az évi pár-száz milliárd média-HUF-ból --idézem időutazó barátom egyik (nem túl szimp)i tudósítását alternatív Jövőből--:
"... Sikerüüült, ismét győzött "A" Szabadságharc, hiszen (látszólag) csak kicsit veszítettünk!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, egy két-harmad négy-ötöd után további hasonló sikereket garantálok! ..."

Erősen keserű iróniát tartalmaztam!

Nem kéne már --társadalmilag/egyéni-családi-szinten-- "kicsit" megkezdeni a kármentést???
Hol a f@xba van az a beígért --VALÓDI-- Nemzeti Értelmiség???

U.I. 2.0:
Június 9-én lesz, csak szólok, mielőtt 6-án, csütörtökön nekiindulsz igazságot osztani.
:p

Teszt volt: Átmentél! ;)

.
 
Egyébként szerintem az a gyomors inkább féktelen szociális pénzosztást fog kiváltani ami jórészt a honvédelemre szánt pénzeknek fog ártani.
Már most is elkezdődött pénteken indult a kövi otthonfelújítási program (nem sajnálom az emberektől csak hogy tiszta legyen hol vannak a prioritások)
OFF
Mondjuk az új otthon felújítási program egy EU-s energia megtakarítási program - elvileg az EU kifizeti végén.
A totál fölösleges pénz osztás 22-es választásoknál volt: okozott egy régiós átlagnál nagyobb inflációt és máig tartó költségvetési hiányt. Az tett be itt bármilyen fejlesztésnek - nem is látszik a vége ennek a költségvetési "egyensúlytalanságnak".
ON
 
Annak jó része azért visszajön adóban.

OFF

Ohh és mennyi melot adnak nekünk amikor kiderül hogy nem arra használtak fel x milliókat az emberek hogy felújítsák a lakást hanem vett belőle egy új kocsit mert úgye a magyar nagyon ügyesen ki tudja játszani a rendszert és indulhat a sok költségvetési csalás bűncselekmény utáni nyomozás és az okozott kar a vagyon biztosítás…lesz meg sírás mikor megjelenünk

Miért, az előzőnél kellett?
Utófinanszírozott volt, helyszíni ellenőrzés nélkül. Azt meg nem hiszem, hogy a Tébára rálátott a NAV.
Költségvetési csalások után kutatva érdemes lenne nagyobb projektek számlarészletezőit nézegetni a megvalósítással együtt, mert az a hír járja, hogy a műszaki ellenőrök szarnak ellenőrizni.
 
Miért akarunk egy halom 30mm-es lőszert a jarmű küzdőterébe rakni? Nem elég intő példa a párezer szétrobbant posztszovjet harcjármű Ukrajnában?
 
Mint számodra --ezek szerint-- ismeretlent megoldás, felvetem 20-30-40(+) éves blow-up konstrukciót, mint "újdonságot"! :oops:
Ezzel kéz-a-kézben jár a küzdőtérből a blow-up panelnél jelentősen erősebb páncélemezzel leválasztott --de hiba-üzemzavar esetére oldható-- lőszertároló "puttony"!

Mintha az ilyen megoldások bevetése Ukrajnában is felmerült volna, de biztos/lehet, hogy rosszul emléxem! :oops:

Egyébként továbbra is teljesen igazad van a --hazai alkalmazásban túlságosan elterjedt és alkalmazott megoldásban--:
amit a Politika nem akar, nem szokott lehetséges lenni/nem szokott "sikerülni! Ezek többsége ugyan más --sok-tucat-- országban működik, de ez a tény "A" Döntéshozót és annak (megélhetési-)""Szakértőit"" nem tudta/tudja megzavarni!

Elnézést kérek! :rolleyes:

Blow out
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0

Aha, álmodik a nyomor. Tudod mikor fognak neked rakaszt gyártani 30-40mm vastad oldalfalú acélból (mert azok ilyen vastag falúak, hogy ellenálljanak a robbanásnak), hogy elviselje a robbanás erejét addig amíg a blow out lemez kiszakad. Senki ilyen hülyeséget nem csinál. A fenti orosz torony rakasza is hajszálvékony lemezből van (akárcsak a /A-nak)...
Meg egyáltalán merre tervezed a blow out lemezt? Nem rögzítheted sem a padlóhoz, sem a tetőpáncélhoz, mert akkor nem tudod forgatni a tornyot.

A puttony hogy kerül ide? Küzdőtérben elhelyezett lőszerről van szó, nem toronyban lévőről.
 
  • Tetszik
Reactions: Faboo78
De az is érdekelne, hogy a rakaszból kivezető hevedernél hogyan éred el, hogy találat esetén arra ne terjedjen a robbanás. Vagy talán a heveder "csatornáját" is 30-40mm vastag acélból tervezed megcsinálni?
A további (puttonyos meg egyéb toronyban lévő lőszeres) mellébeszélés elkerülése végett erről a toronyról van szó:
65812d9f44d52a0a9b1b18b930dc2b7b-md.jpg
 
OFF
Mondjuk az új otthon felújítási program egy EU-s energia megtakarítási program - elvileg az EU kifizeti végén.
A totál fölösleges pénz osztás 22-es választásoknál volt: okozott egy régiós átlagnál nagyobb inflációt és máig tartó költségvetési hiányt. Az tett be itt bármilyen fejlesztésnek - nem is látszik a vége ennek a költségvetési "egyensúlytalanságnak".
ON
A végén! Tehát utólagos a kifizetés. Itt az utólagos a lényeg!!
 
Aha, álmodik a nyomor. Tudod mikor fognak neked rakaszt gyártani 30-40mm vastad oldalfalú acélból (mert azok ilyen vastag falúak, hogy ellenálljanak a robbanásnak), hogy elviselje a robbanás erejét addig amíg a blow out lemez kiszakad. Senki ilyen hülyeséget nem csinál. A fenti orosz torony rakasza is hajszálvékony lemezből van (akárcsak a /A-nak)...
Meg egyáltalán merre tervezed a blow out lemezt? Nem rögzítheted sem a padlóhoz, sem a tetőpáncélhoz, mert akkor nem tudod forgatni a tornyot.
A szerbeknek szokott sikerülni! Mintha Izralben is megoldották volna. Mi bevagyunk oltva a megoldások ellen? Gondolom valami német vakcina! :oops:

A puttony hogy kerül ide? Küzdőtérben elhelyezett lőszerről van szó, nem toronyban lévőről.
Ki tiltotta meg, hogy veszélytelen(ebb) pozícióba legyen tárolva lőszer?
PöLö: beltér de leválasztva+blow-out/vagy (módosított/új tervezésű)torony-puttonyba legyen rakva?
Száz-számra van ilyen kalibere CWS, ami miben is különbözik a külső lőszeres toronytól(a sokkal gyengébb védettségen kívül!)? :oops:

...és igen, továbbra is szándékon múlik minden! Ha kell a "Gyűrűhöz" a megoldás, napok alatt: Net-tüntike, kegyelmi-ügy, a Fizu-emelésed... Jééé...

Jajj már 40+ éve léteznek, nem gondolod tán komolyan, hogy ennyi idő elég megtanulni a nevét.
Szerinted ez volt a lényeg?

Szerintem meg az a levonható --nem örömteli-- következtetés, hogy amikor valamilyen szakmai év nem támasztja alá az véleményed, akkor lesz@rod "elfelejted" a saját szakmád bármelyik --akár alapvető-- szabályát és/vagy információját!
Szomorú!

.
 
A szerbeknek szokott sikerülni! Mintha Izralben is megoldották volna. Mi bevagyunk oltva a megoldások ellen? Gondolom valami német vakcina! :oops:

Ki tiltotta meg, hogy veszélytelen(ebb) pozícióba legyen tárolva lőszer?
PöLö: beltér de leválasztva+blow-out/vagy (módosított/új tervezésű)torony-puttonyba legyen rakva?
Száz-számra van ilyen kalibere CWS, ami miben is különbözik a külső lőszeres toronytól(a sokkal gyengébb védettségen kívül!)? :oops:

...és igen, továbbra is szándékon múlik minden! Ha kell a "Gyűrűhöz" a megoldás, napok alatt: Net-tüntike, kegyelmi-ügy, a Fizu-emelésed... Jééé...

Szerinted ez volt a lényeg?

Szerintem meg az a levonható --nem örömteli-- következtetés, hogy amikor valamilyen szakmai év nem támasztja alá az véleményed, akkor lesz@rod "elfelejted" a saját szakmád bármelyik --akár alapvető-- szabályát és/vagy információját!
Szomorú!

.
Mutasd kérlek, hogy milyen blow out megoldású rakaszuk van a teknőben!

Semmi nem tiltja, hogy a toronyban legyen a lőszer, épp csak nem erről van szó, hanem egy olyan toronyról aminél nem ott van a lőszer. Ha almákról beszélgetünk, akkor nem érv az, hogy van körte is.
 
Ha valamire az alma nem "gyógyszer", de a csikebogyó(körte, ...) igen, akkor ki az hülye aki ragaszkodik az almához? :oops:

Ragaszkodni nem a meglévő/korábbról örökölt (sikertelen/rész-sikeres) megoldáshoz kell, hanem a probléma-megoldáshoz! Kicsit rosszul látod a célt!!!

Én is/Currus is összetudná LEGO-zni a szóban forgó tornyot, de talán nem kellett volna elqúrni a NER-/Szíjj-féle módon a török-kapcsolatot, és akkor lehetett volna venni gyártást/licenszet a következő a 10-20 évre biztos 1.000(+)-os hazai mennyiségre, és már lenne is egy multi-kaliberes CWS-ünk! :mad:
Egy CWS-t meg "lazán" lehet "toronnyá" pót-páncélozni --megjegyzem kellene is jobban védeni!!! --, és sokszoros harctéri képessége lenne!
Ha lenne ilyen CWS, --amit szinte biztosan elqúrt Szíjj úr-- akkor más csak egy újgyakorlat lenne a belső hozzáférés biztosítása, ami hactéri üzemeltetést eggyel magasabb --hibatűrési szintre-- tudná számunkra emelni, a kiindulási helyzetnél kiemelkedően jobb harcértéket létrehozva!

Arra a következő 10-20 éves 1.000(+)-os mennyiségre --szerintem-- saját fejlesztés is megérné!!!

.
 
Last edited:
Ha valamire az alma nem "gyógyszer", de a csikebogyó igen, akkor ki az hülya aki ragaszkodik az almához? :oops:

Ragaszkodni nem a meglévő/korábbról örökölt (sikertelen/rész-) megoldáshoz kell, hanem a sikeres probléma-megoldáshoz!
Kicsit rosszul látod a célt!!!

Én is összetudnám LEGO-zni, de talán nem kellet volna a NER-/Szíjj-féle módon elqúrni a török-kapcsolatot, és akkor lehetett volna venni a következő gyártást/licenszet a 10-20 évre biztos 1.000(+)-os hazai mennyiségre, és már lenne egy multi-kalberes CWS-ünk! :mad:
Egy CWS-t meg"lazán" lehet "toronnyá" pót-páncélozni --megjegyzem kellene is !!! --, és sokszoros harctéri képessége lenne!
Ha lenne ilyen CWS, --amit szinte biztosan elqúrt Szíjj úr-- akkor más csak egy újgyakorlat lenne a belső hozzáférés biztosítása, ami hactéri üzemeltetést eggyel magasabb --hibatűrési szintre-- tudná számunkra emelni, a kiindulási helyzetnél kiemelkedően jobb harcértéket létrehozva!

Arra a következő 10-20 éves 1.000(+)-os mennyiségre --szerintem-- saját fejlesztés is megérné!!!

.
Értem, szóval megint belemagyaráztál valamibe, (mert fáj, hogy leszaroztam a szart) és amikor kiderült, hogy butaság a javaslatod (blow out rakasz a teknőbe) elkezdtél, valami teljesen mással érvelni...
További szép estét.
 
Tehát a teknőbe modjuk részben benyúló, és blow-out-os lőszer tároló lehetősége --ha már kötöd az ebet a karóhoz-- neked szakmailag/műszakilag "nincs meg"? :eek:

Jujjj! "Igazad van": Jó éjt! :hadonaszos:

Mi a tökömért csinálna ilyet bárki is?
Minek akarod "belógatni" a toronyban tárolt lőszer egy részét a teknőbe?
Minek? Hogy egy halom nehéz páncélt kelljen felhasználni hátha nem elég nehéz így is a jármű? Ha már nagyon nem fér a toronyba minden, akkor se a lőszert "lógatom be" a küzdőtérbe, hanem minden mást (elektromos toronyforgató rendszer, elektronikai blokkok stb).